A 12-16. HÉT ESEMÉNYEI SPANYOLORSZÁGBAN

A TIZENKETTEDIK HÉT ESEMÉNYEI

HELYI HÍREK
Az egyik tanárnőnk szerdán megbetegedett, így "távoktatásban" töltöttünk három délelőttöt. Elküldte e-mailben, milyen témákat dolgozzunk fel távollétében, illetve nézhettünk pár részt kedvenc svéd orvosos sorozatunkból. Ha problémánk akadt, a többi tanárhoz fordulhattunk bizalommal, ők is rendszeresen érdeklődtek, hogy haladunk. Nem éreztük magunkat egyáltalán elhagyatottan, kicsit így az ismétlésre is több idő jutott. A délutánokon az orvosi svéd változatlanul haladt tovább, most mozgásszervi (csont-, ízületi- és izomrendszer) témáink voltak. Ezt megelőzően idegrendszeri (neurológiai) és pszichiátriai kórképekkel foglalkoztunk. Elhatároztuk, hogy az elkövetkező maradék 4 hétben mindenki felkészül egy-egy olyan témából egy 15-20 perces előadással, amit a saját szakmájából merít. Így tudunk egy kicsit jobban elmélyülni a saját szakmánk szókincsében és kifejezéseiben, illetve ezeket kell a legjobban ismernünk. Én a férfi és női meddőség témakörére gondoltam, ezzel sokat foglalkoztam korábban, előadásokat is tartottam. Persze más szakmákból, más betegségekből is bőven tanulunk szavakat, hiszen ezeket is ismernünk kell a napi munka során. Apropó betegségek: a felső légúti betegségek szépen járnak körben a felnőttek között is, csoporttársak, óvónők, tanárnők egyaránt elkapják. Az egyik kolléga gyermekénél még vakbélgyulladás gyanúja is felmerült, de ez szerencsére nem igazolódott. A mi két kis lurkónk is fújja az orrát, de egyelőre nem tűnik veszélyesnek.
Ennek a hétnek a végeztével befordultunk a "célegyenesbe", vagyis az utolsó 4 hétbe. Valahogy mindenki várja már a tanfolyam végét, az utóbbi időben akadtak kisebb-nagyobb súrlódások is, de talán ez majdhogynem törvényszerű, ha ennyi ideig és ennyire össze van zárva sok ember, hiszen különbözőek a toleranciaszintek, a vélemények, a gyereknevelési elvek s az életvitelek is. Jót is tesz majd mindenkinek a hazautazás, és alig várjuk azt is, hogy kezdhessünk dolgozni Svédországban. A svéd munkáltatók egyébként az elkövetkező hetekben kis csoportokban látogatókat küldenek hozzánk, hogy saját szemükkel is láthassák, hogy haladunk, milyen körülmények között zajlik a képzés. Csak pár napot lesznek itt, az én "főnökeim" két hét múlva várhatók. Talán most már nem kell aggódnunk amiatt, hogy egy szót sem tudunk beszélni velük svédül! A fő tankönyvünket is befejeztük a héten, és ebből a sorozatból még nem adták ki a második részt. 19 fejezetet vettünk át 12 hét alatt. Kíváncsian várjuk mi lesz a folytatás.

A BARCELONAI TENGERI AKVÁRIUM
Szombaton újabb célpontokat tűztünk ki magunknak Barcelonában. Először a Columbus emlékműhöz metróztunk a kikötőnél, és megcsodáltuk a vitorlás hajókat, jachtokat is. Columbus szobra egy hatalmas talapzaton és oszlopon magasodik 60 méterrel a kikötő felé. 1888-ban emelték annak az emlékére, hogy a hajós itt kötött ki miután első útjáról visszatért az Újvilágból, majd itt, Barcelonában számolt be elsőként felfedezőútjáról a királyi párnak. A kikötőn keresztül egy gyalogoshídon át lehet eljutni egy bevásárlóközponthoz és mellette a tengeri akváriumhoz. A gyalogoshíd különlegessége, hogy a közepén szétnyitható, ha egy vitorlás ki akar futni a kikötőből a tengerre, vagy épp visszatér a dokkba. Ilyenkor kürtjelzés harsan fel, a hídőrök leeresztik a sorompókat a gyalogosok előtt, és középen megnyílik a híd. Érdekes, hogy nem felfelé nyílik, hanem oldalirányba csavarodik el egy darab, és 2-3 perc, s már át is siklottak a hajók.
A tengeri akvárium Barcelona egyik híres látnivalója. http://www.aquariumbcn.com/AQUARIUM/index.php Több kisebb akváriumban is bemutatnak egyszerűbb és igazán különleges tengeri élőlényeket, de a fő attrakció egy hatalmas, 4.5 millió literes medence, amiben 80 különféle hal többszáz példánya úszkál, reprezentálva a Földközi-tenger élővilágát. Hogyan lehet egy ekkora víztömegben ennyiféle állatot megfigyelni? Erre zseniális módot találtak a katalánok: körben a medence körül, a víz szintje alatt két darab, egyenként 80 méteres alagút fut, melynek falai plexiből vannak, és a látogató így "benne" sétál a medencében a halak között! Egész pontosan még sétálni sem kell, mert a padlón egy futószalag (vagy inkább mozgójárda) cammog szép lassan, így arra csak rá kell lépni, és nem is kell a lábunk elé nézni, lehet tátott szájjal bámészkodni. Az ötletes rendszer szépen körbevisz a medence körül, nincs tumultus, mert az egész látogatósereget egyszerre tartja mozgásban. A hatalmas ráják, 1-2 méteres cápák, malomkeréknyi naphalak pedig karnyújtásnyira úsztak el mellettünk, felettünk. A medencében láttunk pár búvárt is, akik tőlünk is többre vágytak, és ott kalimpáltak a cápák között. Ezt bárki megteheti, akinek van búvár vizsgája, bátorsága, és 300 eurója a kalandra! Mondanom sem kell, nekünk egyik sem volt meg ezek közül... Az üzlet egyébként elég agresszívan és bosszantóan nyomakodott a felhőtlen szórakozás közé, csak hogy pár példát említsek: az emberfia nem sajnálja a 16.50 eurót fejenként a belépőre, de aztán olyan keserűen mosolyog, amikor belépés után lépten-nyomon le akarják még venni egy kis baksissal, pl. a csomagmegőrző nem adja vissza az 1 eurót, ha újra kinyitod, mert a gyerek benne felejtette a plüssmackót a táskában, vagy boldog-boldogtalant lefényképeznek az első métereken egy hatalmas cápafogsor között, vagy amikor a szádat tátod a medence alatti alagútban, aztán kirakják -az egyébként jó minőségű- fotót eléd, hogy megveheted 8 euróért! A kijáratnál az ajándékboltot nem is említem, az úgyis kötelező állomás minden ilyen helyen. Persze nem kötelező a zsebedbe nyúlnod, de azért bosszantó tud lenni. Ezeket azonban könnyen feledtette a rengeteg látnivaló. A gyerekek egy hatalmas játszóházban kitombolhatták magukat, bemászhattak egy játék tengeralattjáróba, és végre kedvükre és büntetlenül nyomkodhatták-tekergethették-piszkálhatták az összes gombot és kapcsolót. Egy hatalmas (mű)bálna kitátott szájába is besétáltunk, izzadt kis tenyerükkel szorították az ujjamat, vajon mi lesz odabenn? Odabenn egy rendes kis kiállítás kapott helyet, a kijárat pedig a bálna túlsó felén vezetett ki. Ezt megúsztuk! Eri kedvencei a pingvinek voltak, akik az üvegfalon keresztül kíváncsian méregették Erki műanyag delfinjét, azt gondolták valami uzsonna lesz belőle.  Marci azt a mini alagutat imádta, ahol ha bebújt, felette úszkáltak a halacskák, és ő az üvegfalon át vizsgálgathatta őket. A közös kedvenc az az akvárium volt, ahol a "Némó nyomában" c. rajzfilmből ismert halak és rákok kaptak helyet, hangos kiabálásokkal lelkesedtek a spanyol kisgyerekekkel együtt.

GÜELL PARK
Barcelonában járva nem szabad kihagyni Antoni Gaudi másik remekművét, a Güell Parkot. http://www.barcelona-tourist-guide.com/en/albums-en/gaudi-park-guell/index.html A város északi részén elterülő park nem véletlenül a világörökség része. A kanyargós ösvények a hegyoldalban újabb és újabb különleges formájú építményekhez vezetnek, kövekből rakott, girbegurba oszlopokkal alátámasztott teraszokhoz, melyek szokatlan formájúak, de mégis mérnöki zsenialitást bizonyítanak. A park főbejáratánál számos csobogó, kicsiny szökőkút és pihenőpadok állnak, mindegyik közös jellegzetessége a milliónyi apró színes mintás mozaikok alkotta borítás, ami annyira jellegzetes, hogy nemcsak Gaudi munkásságának, hanem egész Barcelonának is szimbólumává vált. A bejáratnál álló két épületről pedig egyenesen a mesék mézeskalács-házai juthatnának eszünkbe. A par közepén egy nagy tér kapott helyet, ahol a mozaikmintás kőpadokon megpihenhetnek a látogatók, ehetnek pár falatot, válogathatnak az árusok kézműves portékái között, vagy csak egyszerűen élvezhetik az alkalmi zenészek muzsikáját és a novemberi verőfényes napsütést. A teraszokról pazar kilátás nyílik a lábunk előtt elterülő Barcelonára, szépen felismerhetők a fő nevezetességek, és a városon túl a látóhatárt szegélyezi a Földközi-tenger kékje. A parkban eltöltött órák és kilométerek után megfáradva másztunk fel egy városi buszra. Felfelé a parkba menet könnyebb dolgunk volt, mert hála a városnak, egy sor mozgólépcső segíti a felkapaszkodókat az utcán. (Igen, a nyílt utcán!) Lefelé azonban több száz méter gyaloglás két "nembírokmármennivegyélazöledbe" gyerekkel jó kis testedzés volt. A buszon persze jó nagy tömeg volt, Marci és anyukája le tudtak ugyan ülni egy udvarias katalánnak köszönhetően, de a kislányom és én messzebb, a busz belsejében kényszerültünk ácsorogni. S mit hoz a véletlen? A feleségem mellé egy kedves nyugdíjas svéd asszonyka ült le pár megállóval később, aki a férjével ruccant át kirándulni a skandináv télből a melegebb éghajlatra. Persze rögtön szóba elegyedtek, és kellemeset csevegtek a végállomásig. Persze mindenki kellően meg volt lepődve, a feleségem azért, hogy milyen jól ment a beszélgetés, a házaspár pedig azért, bizonyára nem hitték, hogy még Barcelonában is használhatják anyanyelvüket.

A TIZENHARMADIK HÉT ESEMÉNYEI

KATALÁN TÉL?
A bennszülöttek fejüket csóválják és azt hajtogatják, nem szokott ilyen hideg lenni ezidőtájt itt Spanyolországban. Nekik a november még azt jelentette, hogy reggel elkel a pulóver vagy a kabát, de napközben azért meleg van és napsütés, de semmiképpen sem kevesebb 15 foknál! Tény, hogy ehhez képest nagyon hidegre fordult az idő. No nincsenek ugyan mínuszok, de hajnalban azért a fagypont körüli hidegek és reggelre a 4-5 fokok egyre gyakoribbak. Láthatóan nincsenek is felkészülve erre az időjárásra a szállodában. A tantermekben a mennyezeti klímákból jön a meleg, már amelyikben van. Az egyik termet 4 db hordozható mobil elektromos radiátorral próbáljuk fűteni, itt azért elkel 1-2 pulóver. A szobák helyzete sem sokkal jobb, a hálószobákban nincs önálló fűtés, a nappalikban bekapcsolt klímák melegéből jut csak oda valamennyi. Mivel ez egy nyári szezonra berendezkedett szálloda, még igazi vastag takarójuk sincsen. Ugyan ellátnak annyi pléddel amennyit csak akarunk, de valahogy 2-3 pléd egymáson mégsem ugyanaz, mint egy rendes meleg takaró. Az órák után ezért bizony arra kényszerültünk, hogy a tantermekből elhozunk egy mobil radiátort, és éjjel azzal príma kis meleget varázsolunk a gyerekek szobájába. A klímát nem szeretjük járatni, mert amikor szétszedtük a burkolatát, hogy alaposabban kitakarítsuk, olyan borzalmakat láttunk benne, hogy inkább minden nap felhozom a radiátort, mintsem azt a tömény penésztelepet fújassam be a szobába. Sajnos a klíma nagy része belül nem hozzáférhető, vagyis a belsejét nem lehet kitakarítani sehogy sem. Egy szó mint száz, megtaláltuk a módját, hogy ne fázzunk a szobákban, és nem is kapunk így mindenféle makacs felsőlégúti hurutot. A gyerekek sem betegek, orruk sem folyik, jó egészségnek örvendenek.

SVÉDÜL
Erika és Mártonka nagyon szeretnek óvodába járni, és már nyoma sincs az első hetek sírás-rívásainak. Össze sem tudom már számolni, hogy hány dalt fújnak kívülről, most a slágerek a közelgő karácsonyi ünnepek svéd gyermekdalai, illetve a Luca-napi hagyományok énekei. Mindig elmesélik otthon a kicsik, hogy épp aznap mit tanultak, vagy hogy mondanak svédül ezt-azt. Pl. kérdem a WC-n üldögélő Marcitól, hogy "kész vagy?", mire ábrándozva megjegyzi: "ezt Signe úgy kérdezi, Márton, er dü ferdig?" Persze hibátlan kiejtéssel... Beszélgettem az óvónőkkel, és kérdeztem, hogy mennyit értenek vajon a gyerekek abból, amit ők mondanak nekik. A válasz az volt, hogy meglepően sokat. A szokásos napi rutinnal kapcsolatos gyakori utasítások közül mindent, a ritkábbakat is egyre jobban, sőt elég párszor elmondani nekik, ezt követően egymást bíztatják svédül, hogy "mindenki menjen kezet mosni" vagy "gyertek rendet rakni". Sajnos azzal is meg kell barátkoznunk, hogy lesznek dolgok, amiket előbb tanulnak meg svédül, és csak utána magyarul. Például Mártonka még gyakran összekeveri a színeket, de az óvónője állította, hogy ügyesen tudja. Én kételkedtem ebben, mire azt mondta, jó figyeljek, bemutatja. Megkérdezte svédül Marcit, " ez egy kék autó?" Marci mondta: "Nej". Óvónő folytatta: "milyen színű ez az autó?" Marci kapásból rávágta: RÖD! Ekkor kérdeztem én magyarul: milyen színű ez az autó? Erre habozott, majd azt mondta magyarul: "olyan, mint Erikának ez a pulóvere!" (vagyis tényleg piros, de ezt nem vágta rá így határozottan, csak miután a nővére kisegítette). Fura.
A mi oktatásunk is egyre meglepőbb eredményekkel örvendeztet meg minket. Ahogy befejeztük a tankönyvünket, máris kaptunk egy újat, amiben már hosszabb szövegek kaptak helyet az eddigi rövidke olvasmányok helyett. A témák pedig úgy lettek összeválogatva, hogy elolvasásuk után azonnal kívánkozik az olvasottakkal kapcsolatos vélemények ütköztetése, továbbtárgyalása. Olyan témák ezek, melyek mindenkit foglalkoztatnak napjainkban, és aktuálisak is: lombikbébi programok, ivarsejt adományozás, van-e felső korhatár gyermekvállalásnál, a klónozás, a digitális forradalom, internet, netes párkeresés, internetes bűnözés, korunk férfi és női ideálja, szépségipar, anorexia, szerencsejátékok, játékszenvedély stb. stb. Ezen hosszú beszélgetések mellett önálló munkára is sarkallnak bennünket. Mindenki választhatott egy bemutatandó svéd turisztikai célpontot. Az internet segítségével kellett búvárkodni, és összeállítani egy 10-15 perces bemutató előadást a választott helyszínről. Ez abban is segített, hogy ötleteket kapjunk, hová menjünk majd telelni/nyaralni a rengeteg szabadidőnkben. Így sorra kerültek már eddig a svéd síterepek, a svéd vízesések, és Skandinávia legnagyobb szafariparkja is. Ez utóbbit én választottam, érdemes megnézni a honlapjukat, innen még fogok küldeni "tudósítást" a közeljövőben! http://www.kolmarden.com/
Az orvosi svéd órákon átvettük az emésztőrendszeri megbetegedéseket, és folytattuk a szerepjátékokat, egyre bővülő szókinccsel. Már várom nagyon a jövő hetet, mert akkor következik a nőgyógyászati és urológiai rész! Itt is elkezdtük a korábban megbeszéltek szerint az egyéni, mindenkinek saját szakmájából készített, 15-25 perces előadások bemutatását. Érsebész kollégánk kiváló, visszértágulatokról szóló előadásával magasra tette a mércét már a kezdeteknél, így nem lehet elhülyéskedni a dolgot. Úgy időzítettük, hogy a jövő hétre, a nőgyógyász-urológiai téma miatt az alábbi előadások kerüljenek: 1) férfi és női meddőség -ez leszek én-; 2) méhnyakrák, HPV vírusfertőzés, védőoltás; 3) az emlő plasztikai sebészete.  A hétvégi programom így meg is lett...

A TIZENNEGYEDIK HÉT ESEMÉNYEI

JULTOMTEN = TÉLAPÓ
A hétfői nappal beköszöntött a december, és ennek örömére egy nagy esemény volt a szállodában: Ellátogatott hozzánk a Télapó (svédül Tomten, vagy Jultomten). Óra után az óvónők lehozták a gyerekeket a legnagyobb tanterembe (ez tulajdonképpen a szálloda bárja), ahol közös énekléssel vártuk a nagyszakállút. Az egyik magyar kolléga hosszú fehér szakállt, bajuszt ragasztott, Télapójelmezbe bújt, és egy hatalmas puttonnyal a hátán bekopogtatott a terembe. Egyesével, nevükön szólítva a gyerekeket, mindenkihez volt pár személyre szabott szava, hol dicsérő, hol dorgáló, és persze nem maradhatott el a csomag sem. A kicsik megilletődötten álldogáltak a Mikulás előtt, persze fűt-fát megígértek neki, aztán rohantak vissza a szülők biztonságot jelentő ölébe! Marci nagyon bátran viselkedett, hangosan felelgetett a kérdésekre, nem látszott rajta (nagy) ijedtség. Erki már jobban izgult (mondjuk neki több vaj is volt a fején előtte...), és hosszasan méregette a Télapót, majd odasúgta nekünk: "Jó fej ez a Télapó, olyan mint Gyuszi!"  (Igen, Gyuszi volt a kolléga a sapka alatt...) Egyébként nagyon nemzetközi volt az "öreg", magyarul, lengyelül, szlovákul és svédül is kente-vágta a legfontosabb szövegeket, attól függően, ki állt épp vele szemben. Érdekes módon minden gyereknél pontosan tudta, mi miatt kell dicsérnie és korholnia, ebben kis papírok segítettek neki (amin a szülők kézírása volt felismerhető...) és a kis csomagokban is pontosan az volt, amit a gyerekek vártak (többnyire). A svédeknél ez a fajta Télapó hagyomány nincs meg, így az óvónők is jót derültek a műsoron. Mondták is, hogy szemmel láthatóan hatalmas fegyelmező ereje van a nagyszakállúnak, és időnként az oviban is tiszteletét tehetné...

ISKOLÁBAN
Hétfőn letudtam a szabadelőadást is végre. Rengeteg időt töltöttem vele (gyakorlatilag a teljes hétvégét), mire összeállt. Azzal nem volt baj, hogy a diákat összeállítottam a számítógéppel, hiszen korábbi előadásaimból volt bőven. De át kellett mindet írni svédre, és úgy lerövidíteni, hogy a tartalom és mondanivaló ne szenvedjen csorbát, de érthető is legyen és mindent elmondjon amit kell. Aki csinált már ilyen előadást, tudja, nem egyszerű feladat. Pláne egy idegen nyelven. Végül kb. 30 dián foglaltam össze amit a férfi és női meddőségről tudni illik, ahogy kell, előfordulási gyakoriság, okok, vizsgálati módszerek, diagnózisok, terápiás lehetőségek. Már az elején láttam, hogy nagy fába vágtam a fejszét, hiszen ezek a férfi és női termékenységgel kapcsolatos előadások külön külön is minimum dupla tantermi órák voltak az egyetemen. Nyilván nem kellett egyetemi előadást tartani, de így is eltartott 40 percig, mire mindent elmondtam. Ekkor jöttek még a kérdések, a kollégáktól és a tanárnőtől egyaránt. Jó téma volt, mindenkit megmozgatott, úgy hiszem. Összességében jól sikerült úgy érzem, bár tudom, mikben kell még sokat fejlődnöm. Az anyag összeállításánál az internet egyébként hatalmas segítséget adott, sokminden le volt írva svédül, csak hát azt mindet át is kellett olvasni, megérteni, és a lényeget kihámozni. A tanárnő szerint ez az egyik legjobban megtérülő agymunka, most már én is tudom miért. A két másik kollégám kitűnő munkát végzett, jól választottak témát (méhnyakrák, HPV vírusfertőzés, védőoltás; és az emlő plasztikai sebészete), és jól összeszedték a mondanivalójukat. A kérdésekkel jól megnyaggattuk őket is, egyrészt mert érdekeltek a válaszok orvosi szempontból, másrészt meg hadd gyakoroljanak ők is! A házastársak is kedvet kaptak hasonló beszámolók készítéséhez, és ők is egyre gyakrabban jelzik, szükségük van a kivetítőre. Rá fogom venni Erikát is, hogy beszéljen a csoporttársainak a Kolmarden állatparkról...

SVÉD LÁTOGATÓK
A hét másik fő eseménye az volt, hogy megérkezett a korábban emlegetett svéd küldöttség első hulláma. Tíz olyan ember érkezett a MediCarrera meghívására Calafellbe, akik a mi megyénkben dolgoznak különböző fontos pozíciókban az egészségügyi szolgáltatásban. Voltak közöttük osztályvezető főorvosok, munkaügyi vezetők egyaránt. Azért jöttek, hogy megnézzék, milyen körülmények között képzik a leendő kollégáikat, és hogy halad a "kiképzés". Természetesen nagy izgalommal vártuk őket, hiszen érthetően jó benyomást kellett, hogy tegyünk rájuk. A tanáraink is kellőképpen izgatottak voltak, hiszen az ő munkájukat minősíti, hogyan tudunk megszólalni, kapcsolatba lépni a vendégekkel. A küldöttség érkezésük után délelőtt megnézte az ovit, majd bekukkantottak a hozzátartozók órájára, aztán szétoszlottak, és az orvosok óráira ültek be. Hozzánk is jöttek négyen, egy vezető szemész kolléganő, egy sebész és egy onkológus osztályvezető főorvos (mindketten férfiak) valamint egy megyei orvosi munkaerő toborzást vezető asszony. Az aznapi feladatunk egy szerepjáték volt, ahol az alábbi szereplők közötti beszélgetéseket kellett improvizálnunk: egy migrénes beteg, a barátja, egy kórházi nővér, egy orvos és a mellé beosztott medikus. Noha sokszor játszottunk már hasonlót, most mégis a szokottnál jobban izgultunk, hogy jól menjen a spontán "előadás". Nekem az orvos szerepe jutott. Vittünk bele egy jó adag humort is, úgy tűnt jókat derültek a vendégek, vagyis összességében jól sikerült. Óra után egy közeli hangulatos étterembe vonult át a tömeg, és egy előzetesen gondosan összeállított ülésrend alapján, több asztalhoz leültetve fogtunk hozzá a háromfogásos ebédnek és a hosszú beszélgetésnek. Nyelvi szempontból egy nehezített hallás utáni megértésként írhatnám le, az étteremben ülő és ebédelő kb. 50 ember beszélgetése és csörömpölése okozta háttérzajból kellett kiszűrni a mondanivalót, és adekvátan megfelelni rá! Eleinte még igyekeztek lassan és jobban artikulálva beszélni a svédek, de ahogy látták, megy ez nekünk (és ahogy fogytak a kitűnő spanyol borok), gyorsan visszaálltak a normál beszédtempóra. Minden elképzelhető téma szóba jött: a leendő munkahely, a kollégák, az időjárás, a Spanyolországban eltöltött idő, a magyar viszonyok, a svéd-spanyol-magyar ételek, a család, az óvoda, iskola, szabadidő... Estére úgy elfáradtunk, hogy zsongott a fejünk. És nem a bortól. Erikám is kitett magáért, jobbomon ülve lelkesen alkalmazta az órákon tanultakat, s csak ritkán kért segítséget. Sikerélménynek óriási volt, hogy 13 hete még egy kukkot sem értettünk, most pedig... A svédek persze toleránsak voltak velünk, szépen kivárták, mire összeállt az a fránya összetett mondat, s minden alany és állítmány, kötő- és határozószó a helyére került. Utólagos (tanáraink felé jövő) visszajelzések alapján sokkal jobb eredményt láttak, mint amire számítottak. Persze a tanárok mája is hízott egy keveset!

TARRAGONA
Vasárnapi programnak egy könnyű látogatást tettünk a szomszédos (30km) Tarragona városában. Egy átszállás és 20+5 percnyi vonatozás után érkeztünk a 140.000 lakosú Földközi-tengerparti városba. Nem volt kifejezett útitervünk, csak sétáltunk és nézelődtünk. A város már az ókori rómaiak idejében is lakott volt, számos antik építészeti emlék (romja) látható mindenfelé. A kikötőben megcsodáltuk a milliomosok jachtjait, két hadihajót a spanyol armada mai flottájából, az öblöt egykoron védő rozsdás ágyúkat, majd teletömtük a hasunkat a tenger gyümölcseivel a kikötő egyik svédasztalos éttermében. Erki és én nagyon lelkesek voltunk a különböző szusik, polipok, rákok, csigák, kagylók, tintahalak és egyéb tengeri szörnyek megkóstolásában, Marci és Anya óvatosabbak voltak és inkább az ismert ízeket keresték. A végére azért mindenki degeszre ette magát. Ezután nagy séta következett, a város hosszú sétálóutcáján tátottuk a szánkat a karácsonyi forgatagban. Különös kontrasztot adott a karácsonyi díszekbe öltöztetett utcakép a felállított hatalmas fenyőfával valamint az utcát két oldalról végigkísérő gyümölcsökkel teli narancsfák hosszú sorával.

A TIZENÖTÖDIK HÉT ESEMÉNYEI

"SZÜLŐI ÉRTEKEZLET"
Az óvónők értesítettek minden szülőt, hogy a héten "szülői értekezletet" tartanak. Ez olyan formában történt, hogy minden szülőnek külön-külön időpontot adtak, és akkor csak egy gyermekről folyt a beszélgetés. Kedden délután 20 percben Mártonka volt "terítéken". Az óvónők összességében nagyon megdicsérték, elégedettek voltak vele. Azok után, hogy Magyarországon nem járt bölcsibe, nem voltak meglepőek az első hetek nehézségei, de azok már rég feledésbe merültek. Mostanra kiválóan megszokta és meg is szerette az ovit, egész nap jól érzi magát. Minden játékban tevékenyen részt vesz, szépen játszik a többiekkel. Az autók az oviban is központi szerephez jutnak, bármi ami autókkal kapcsolatos, fokozottan érdekli. A színeket is az autókhoz kapcsolva tanulta meg. Svédül. Külön kiemelték, hogy ő az a kicsik közül, aki nemcsak passzívan hallgatja a svéd beszédet, de gyakran kezdeményezi is az óvónőkkel a svéd kommunikációt. Nagyon figyel a beszédre, és gyorsan megérti, megjegyzi az elhangzottakat, és legközelebb már ügyesen használja is. Nyilván szó sincs arról, hogy mondatokban beszélne svédül, de szépen követi az eseményeket, és egyre több szót használ. A dalokat nagyon kedveli, gyakran "kapják rajta" azon, hogy játék közben is énekelget. Egy erős akaratú kisfiúnak jellemezték, aki bizonyos, neki fontos dolgokban kitartóan makacs is tud lenni (pl. ha meg akar kapni egy autót vagy könyvet), és olyankor dühössé is válik, de ekkor sem agresszív, csak durcás képpel, keresztbe font karral leül egy sarokba, és nagyon meg van "sértődve". A többieket magától nem bántja, de nem kell félteni, ha valaki megüti, bizony az visszakapja rendesen tőle... Egyre ügyesebben rajzol, de ebben is kitart az autó-motívum mellett: a karácsonyfa vagy egy Sankta Lucia helyett is kiváló alternatívának tartja egy versenyautó lerajzolását kormánnyal és kipufogóval, füsttel együtt. Megnyugtattak, olyan jelleműnek és képességűnek ismerték meg, aki Svédországban nagyon jól fogja magát érezni az ottani oviban, villámgyorsan be fog illeszkedni. Végül egy érdekes esetet is meséltek Marciról: Séta közben az óvónő mutogatja az autókat a gyerekeknek: röd bil, grön bil, vit bil (piros autó, zöld autó, fehér autó). Mártonka azonban ennyivel nem elégszik meg, ő is magyarázni kezdi az óvónőnek: ez Opel, ez Ford, ez Mercedes...
Eri óvónőjével szerda reggel kellett találkoznunk, ez kicsit rövidebb beszélgetés volt, mert még a többi gyerek érkezése előtt végeznünk kellett. Itt is csupa dicsérő szót hallottunk, nagyon elégedett volt kislányunkkal a nevelő. Elmondta, hogy igazi közösségi ember, aki mindenkivel jól kijön, és minden gyerekkel jól el tud játszani, beszélgetni. Ebben a csoportban csak magyar gyerekek voltak, ebből a szempontból a kicsiknek egyszerűbb dolguk volt. A svédet viszont az óvónőtől kiválóan értette, ahogy fogalmazott: "nem beszélek velük bonyolult dolgokat, egyszerű szavakat használok, de Erika mindent megért, amit én mondok neki". Ő is gyakran kezdeményez svédül, az óvónőhöz próbál csak svédül beszélni, a maga egyszerű nyelvén. Az összes svéd gyermekdalt tudja amit tanultak, és szívesen énekli is őket. A rajzolásban különösen nagy kedvét leli, változatosan és sokat rajzol, nem ritka, hogy ha nekilendül, 6-8 lapot is telerajzol. A konklúzió itt is az volt: nem kell féltenünk őt a svéd környezetben, és csak győzzük kapkodni a fejünket, ha már a svéd gyerekektől is elkezd tanulni!

100. NAP CALAFELLBEN
December 9-e volt a századik nap szeptember 1, a spanyol kaland kezdete óta. Estére Mártonka gondoskodott arról, hogy emlékezetes maradjon a nap: lefekvés és pár óra alvás után hatalmas hányással ébredt, majd elkezdődött a hasmenés is. Az oviban voltak már az elmúlt napokban hasonló panasszal más kicsik, tehát nem volt váratlan az esemény. Az éjszakánk innentől kezdve arról szólt, hogy 40-60 percenként vagy pelenkát cseréltünk vagy a WC-re rohantunk Marcival. Ennek megfelelően reggelre kellőképpen K.O. lett mindenki. Kicsi Eri végig kitűnően aludt az éjjeli WC húzogatások, rohangálások, lepedő- és pizsamacserék kellős közepén, reggel csodálkozott, hogy miért nem megyünk oviba, majd bement a WC-re, és egy nagy hányással csatlakozott a "fertőzőkórházhoz". A szerdai napunk így nem lett irigylésre méltó. Csütörtökre azonban némi javulás következett be, csökkentek a hányások és a gyakori hasmenések is. Eri közérzete gyorsabban javult mint Marcikáé, így péntekre már lemerészkedtünk a Lucia napi műsorra. Fontos volt, hogy mehessünk, Eri nagyon várta már, hogy felvehesse a gyönyörű fehér ruháját, amit külön erre az alkalomra varrt édesanyja, míg Marcika mellett virrasztott éjjelente. Mártonka sajnos nagyon gyenge volt, nem is tudott lejönni, egész nap csak feküdni volt kedve, alig volt étvágya. A hétvégére kezdett csak el javulgatni az állapota.

SANKTA LUCIA
Svédországban hagyományosan megünneplik a Luca napot, ott Sankta Lucia legendája övezi az eseményt. E történet szerint egy Lucia nevű leány életét Isten szolgálatának szentelte, és amikor nem akart akarata ellenére feleségül menni egy pogány férfiúhoz, mondvacsinált okokkal máglyára ítélték. Azonban mikor eljöttek érte, hogy a vesztőhelyre vigyék, megszállta a Szentlélek, és képtelenek voltak elmozdítani helyéről, sőt mikor tőrt szúrtak bele, és a legendásan gyönyörű szemeit is kifordították, csodálatos módon akkor is tovább élt és látni is képes volt. Az ünneppel Lucia a fényt hozza el az év legsötétebb (=leghosszabb) éjszakáján, és innentől egyre rövidebb lesz az éjszaka, és egyre boldogabbak az emberek. A gyerekek jelmezbe öltöztek, sok kislány, így Eri is Luciává vált: fehér ruhában, derekukon a vért jelképező vörös szalaggal, fejükön pedig gyertyákat (papírból) tartó koszorúval sétálnak, és éneklik az erre a napra megtanult Sankta Lucia éneket. A fiúk egy része tomtennek öltözött, ami itt nem télapót jelöl, hanem jóságos apró erdei manókat, akik segítenek a bajbajutott embereken. Volt kisfiú, aki a hagyományos karácsonyi sütit (kiejtve: pepperkokar) megformázva barna ruhába bújt. A kicsik a szülők előtt felsorakozva, kamerák, villogó vakuk és büszke szülői tekintetek kereszttüzében előadták a számos dalból álló repertoárjukat, és valóban: elhozták szívünkbe a fényt és a szeretet melegét.

A TIZENHATODIK (UTOLSÓ) HÉT ESEMÉNYEI SPANYOLORSZÁGBAN

ZÁRÓAKKORDOK
Alig akarjuk elhinni, de tényleg elröppent 4 hónap. Az egész hét a zárás, a búcsúzások jegyében telt. Igyekezett mindenki "valami apróságot, valami spanyolosat" vásárolni még az otthoniaknak, aztán a pakolásnál persze azzal szembesültünk, hogy bizony nem férünk be. Rengeteg nyelvkönyvkönyv, jegyzet, óvodai dosszié rajzokkal, dalszövegek stb. gyűlt össze, ami átválogatás és rendszerezés, alapos szelektálás után is pontosan megtöltötte az egyik közepes méretű bőröndünket, és 22 kg-t nyomott! Végül vettünk egy plusz bőröndöt a sarki kínai mindenesboltban, addig-meddig tanakodtunk, hogy melyik méretet vegyük, hogy sikerült egy olyat kiválasztani, ami kapásból a legnagyobb bőröndünk lett! És alkalmi vétel, csak 35 euró volt, ráadásul hazáig is simán kibírta! A nyelvórákon még megbeszéltük az utolsó nagy, zárótesztek tapasztalatait, elhangzottak az utolsó orvosi témájú kiselőadások is, néztünk pár kisfilmet még Svédországról, és sokat beszélgettünk az elmúlt 16 hétről, a karácsonyról, és a közelgő új évről, új életünkről, a jövőről. A tanárainknak nemcsak szóban, hanem apró, személyükre szabott ajándékokkal is megköszöntük a kitűnő munkájukat. Szemmel láthatóan nagyon meglepődtek, és örültek is ezeknek. Az utolsó tanítási napon délután közös ebéddel  lepett meg minket a MediCarrera. Egyenesen Svédországból hozattak két svéd szakácsot, akik egy hagyományos svéd karácsonyi menüsort állítottak össze nekünk. Sokféle finomság között válogathattunk, természetesen "svédasztalos" rendszerben, mindenki saját ízlésének megfelelően pakolhatta meg tányérját különféleképpen elkészített lazacokkal, halakkal, salátákkal, húsgombóccal, sültekkel, kolbászokkal és mártásokkal. Az étkekhez finom spanyol borokat és desszertet is kaptunk természetesen. Erre az eseményre mindenki, így a gyerekek is hivatalosak voltak, a kicsik komoly képpel, és késsel villával (!) falatoztak mellettünk. Közben a háttérben egy kivetítőn az óvodai pillanatokból készített diavetítés zajlott, olyan képekkel, amiket mi sem láttunk még eddig. A tanfolyam szervezőivel, tanárokkal, óvónőkkel, "diáktársainkkal" beszélgetve, poharazva búcsúztunk egymástól, ettől az együtt töltött 4 hónaptól.
Pénteken reggel 7:15-re jött értünk egy busz, ami aztán kivitt a repülőtérre. 11 óra körül pedig a ClickAir felemelkedő járatáról még vetettünk egy utolsó pillantást a katalán partokra, az aranyszínű homokra, a mindig kék tengerre, és elrepültünk haza, Magyarországra.
Véget ért egy különös 4 hónap az életünkben. Így visszatekintve messze több volt, mint egy kaland egy mediterrán országban. Sokat tanultunk, és nemcsak a svéd nyelvet. Sokat tanultunk egymástól, az együttélésből, a toleranciából, különféle életszemléletekből. A célt, ami miatt Calafellbe utaztunk, úgy érzem, messze várakozáson felül elértük. 16 héttel ezelőtt nem hittem volna, hogy ennyit meg lehet tanulni ilyen rövid idő alatt, és ez nem öndicséret, hanem a tanáraink, az elképesztően hatékony oktatási módszer elismerése. Természetesen van egy egészséges szorongás bennünk, hogy milyen lesz Svédországban, hogyan fogunk megfelelni az új követelményeknek, de úgy érzem, mindennel felvérteztek bennünket, hogy a kezdeti időszak akadályain átlendülhessünk.