Még karácsonykor történt, hogy görcsölni kezdett a vesém, ez sajnos már nem az első eset, ismert vesekövesként tudtam, mi a teendő: fájdalomcsillapítás és görcsoldás. Amikor azonban a feleségem által beadott jó öreg Algopyrin+NoSpa otthonról hozott aranytartalék injekciók sem segítettek, nem volt más választás, be kellett menni az akut osztályra. Erika kísért el. Legfőképen az aggasztott, nehogy valami beszorult kő olyan elzáródást okozzon, ami komolyabb pangásba torkollhat. Az akut osztály utcai bejáratán túljutva egy üvegajtó állta utunkat, ennek ablakán át kellett röviden elmondanom a diszpécsernek, miért keresek segítséget. Beadtam ellenőrzésre az igazolványomat, s csak ezután juthattam be ténylegesen az osztályra. Az tehát, hogy valaki csak úgy ellenőrizetlenül kódorogjon az akuton, kizárt.
Bevezettek egy vizsgálóba, amihez tartozott egy WC, itt adtam hirtelen egy (szép piros) vizeletmintát. Kisvártatva visszajött a bekísérő nővér, megmérte a vérnyomásom (digitális mérő), a lázam (digitális fülhőmérővel), és megerősítette a laborleletet, hogy tényleg vér volt a vizeletben.
Mosolyogva bíztatott, hogy mindjárt jön a doktor! Jött is hamarosan a sebész rezidens, fiatal, hidegkezű de lelkes kolléganő, aki felvette az anamnézist, és meg is vizsgálta a hasamat, megütögette a vesetájat szépen, szakszerűen. Zavara némileg fokozódott, mikor kiderült, hogy én is itt dolgozom, és megígérte, hamarosan konzultál a főorvos háttérügyeletesével a továbbiakról. Megbeszéltük, hogy 2 dologra lenne most igazán nagy szükségem: hatékony fájdalomcsillapításra és egy képalkotó vizsgálatra. Amíg várakoztunk, a nővérke levett néhány cső vért a rutin laborokra. Kisvártatva meg is jött a két doktor együtt, a főorvosnővel ismertük egymást, volt pár közös betegünk-konziliumunk. Kicsit tanakodtak az adható fájdalomcsillapítón, mert nem ismerték sem az Algopyrint, sem a No-Spa-t, tekintettel arra, hogy egyik sem regisztrált itt Svédországban, s nem merték volna kombinálni valami erős szerrel. Végül megegyeztünk abban, hogy egy fél dózis morfinszármazékot adnak subcutan (Palladon Comp, vagyis hydromorfon+atropin), majd intéznek egy CT-t.
A szer tuti volt, le is vert a lábamról, szédültem tőle rendesen, de a vesefájdalom csodálatosan elmúlt. A CT-re se kellett sokat várni, s hamarosan megtudtuk, hogy a bal oldalon van egy 8x12 mm-es kő a vesemedencében. Ahhoz képest, hogy 2 éve teljesen kőmentessé kezelt szegedi urológus kollégám és barátom, ez eléggé meglepő hír volt. Kaptam egy e-receptet Diclofenacra, és egy ígéretet, hogy keresnek majd a további kezelést illetően. Fájdalommentessé váltam, mehettünk haza. A vizsgálat vizitdíjköteles volt, meg is jött postán a számla, 300 korona (kb 7500 Ft).
Az urológusok itt a sebészet égisze alatt dolgoznak, így néhány nap múlva már a kórházi étkezdében az ebéd mellett egy romániából emigrált urológus főorvossal tárgyaltuk a sorsomat. Az ultrahangos kőzúzás volt a következő lépés, ezt azonban a megyében csak egy helyen végzik, a Sandvikeni kórházban, innen 160 km-re. Sebaj, menjen a beutaló, hadd kerüljek minél hamarabb sorra. A volt keleti blokk szokásrendszerén edződve jólesően konstatáltam, hogy az év utolsó napjaiban elküldött beutalón a román doktor feltüntette, egy orvoskolléga kezeléséről lenne szó. Valószínűleg ez nem sokat nyomhatott a latba, mert a behívó a kezelésre március végére jött meg...a sokadik érdeklődésem után. Igaz, mint megtudtam, ilyen kőzúzó szeánszokat havonta csak 2-szer tartanak, olyankor tizesével aprítják a betegeket és a köveiket.
Szerencsére a várakozási idő görcs- és fájdalommentesen telt, nem kellett a gyógyszerekhez nyúlnom. Elképzeltem viszont azokat a szerencsétleneket, akik 3 hónapot kínlódnak, mire sorra kerülnek. A behívó különben a tervezett időpont előtt 2 héttel jött meg postán, egy vaskos borítékban. Ebben a behívó levélen kívül részletes leírás szerepelt egy brosúra formájában a zúzásról, és az előtte-utána esedékes teendőkről, szövődményekről, a kapcsolattartó telefonszámokról. Egy külön lapon hosszú kérdéssorra válaszolva (autoanamnesis) kellett bejelölgetnem a korábbi betegségeimet, műtéteimet, allergiákat, aktuális gyógyszereimet, egyszóval egy teljes kórtörténetet. Ezt a mellékelt ingyenesen feladható válaszborítékban kellett visszaküldeni. Itt Svédországban a beteg tájékoztatása ezzel nagyjából le is van tudva, ha akar, kérdezhet még telefonon vagy személyesen további információkat, de az a fajta kétaláírásos írásbeli tájékoztató-beleegyező nyilatkozat itt nem létezik, s a hozzá kapcsolódó őrület sem, hogy a kedves betegnek fel kell benne sorolni mind a 123 lehetséges komplikációt, nehogy perelni tudjon, hogy ha egy is kimaradt!
A kezelés napján megjelentem a Sandvikeni kórház bejáratánál lévő diszpécserközpontban, ott igazoltam magam, bevitték a rendszerbe a megérkezésemet, majd fel kellett mennem az egynapos sebészetre. Ott már vártak, egy öltözőben kaptam minden szükséges kórházi ruhát: polót, köntöst, hosszúszárú zoknit. A saját holmimat és értékeimet egy kulcsos szekrénybe zárhattam, itt nem szokás saját kórházi öltözékben, pizsamában, hálóingben diktálni a divatot. Bevezetettek egy kis szobába, ahol felkeresett egy (szerb) aneszteziológus asszisztens, aki adatellenőrzés után feltette az azonosító karszalagot. Ezen a teljes nevem és személyi számom is szerepelt, illetve ennek vonalkódja, valamint a lakcímem. Átfutottunk együtt a korábban beküldött kórtörténeten, majd kaptam egy vénás kanült, fenntartó infúzióval, illetve paracetamol és diclofenac tablettákat premedikációnak. Nemsokára jött egy (svéd) sebész, akivel röviden megbeszéltük, mi vár rám, láthatóan megkönnyebbült, mikor megtudta, nem az első ilyen kezelésem lesz, és hogy orvoskollégaként nem kell sokat magyaráznia nekem. Bekísért a kezelőbe, ahol magát a kezelést egy (dán) technikus végezte. Ő végezte a tájékozódó ultrahang vizsgálatot, majd az ultrahang-kőzúzó beállítását, a célzást és a lökéshullám-kezelést. 4000 "csapást" mért a kőre, másodpercenként úgy 3-at, így kb 25 percig tartott az egész. Az első pár perc után, amit még hason fekve vígan mosolyogva viseltem, jött a bekeményítés, emelt a hullám lökéserősségén, ami kezdett határozottan fájdalmas lenni. Állandóan kérdezték, hogy bírom, s mikor látták a kínlódásomat, jött az aneszt asszisztens a gyorshatású vénás vájdalomcsillapítóval (Rapifen, alfentanil), ami bámulatosan gyorsan hatott, de kb 10 perc alatt el is múlt a hatása. Az utolsó 3-4 perc megint fájdalmas volt, de azt már kibírtam összeszorított foggal. A dán barátunk kedvező jeleket látott az UH vizsgálat során, kellemes kőürítést kívánva búcsúztunk el. Az ébredőben aztán kaptam szendvicset, sütit és innivalót (kávé, tea, gyümölcslé közül választhattam), üldögéltem vagy 10 percet, kivették a kanülömet, egy nővér ellátott tanácsokkal, bekarikázgatta a szükség esetén hívható telefonszámokat, majd mehettem öltözni, s haza. Ja, előtte arról is nyilatkoznom kellett azon a visszaküldött lapon, hogy lesz-e valaki aki hazakísér, otthon lesz-e mellettem felnőtt hozzátrtozó illetve van-e telefonom. Otthon az első vizelet olyan volt, mint a céklalé, de kb. erre lehetett számítani. A számla is megérkezett a kezelésről pár napon belül, az újabb 300 korona vizitdíjról.
A megbeszéltek szerint 3 hét múlva hívtak be kontroll áttekintő röntgen vizsgálatra. Addig az életem úgy nézett ki, hogy gyakorlatilag az egyik kezemben állandóan egy pohár narancslé, másikban a WC-kilincs volt, a kettő között meg dolgoztam, családi életet éltem, stb. A hatás nem maradt el, másfél hét után "megszültem a hármasikreket", aminek rettentően örült mindenki. Ezt követően teljesen panaszmentessé váltam, s vártam izgatottan a megerősítő (felszabadító) röntgenvizsgálatot.
Ez megérdemel egy külön bekezdést: a rtg előtti héten jött egy vastag boríték a radiológiáról, benne a behívó, és egy leírás arról, hogyan tehetnénk a lehető legoptimálisabbá, értsd: zavaró gáz- és béltartalommentessé a felvételt. Ehhez találtam a tájékoztató lapra ragasztószalagozva 4 db hashajtó tablettát (persze a bliszterfóliában) és egy kis műanyag egyszerhasználatos tubusban beöntéshez való szert (Toilax, bisacodyl).
Pontos leírás szólt arról, melyiket mikor, hogyan időzítve használjam. A rituálét pontosan végrehajtva jelentem meg a radiológián, ahol egy röntgenasszisztens fogadott, aki elvégezte a szükséges felvételeket. Orvossal aznap hivatalosan nem találkoztam, persze radiológus magyar barátaimmal aztán kielemeztük a képet, s szomorúan kellett megállapítanom, hogy a kő fele még változatlanul ott lubickol a vesemedencében.
Egy hét múlva jött az újabb levél, s benne a behívó Sandvikenbe a második menetre. Előtte nem keresett a sebész, ezt furcsállottam, gondoltam illett volna felhívnia arról, hogy mi a terve velem. Persze a levélből ki lehetett következtetni, hogy bizonyára maradt még vissza kő, de ha nincsenek a magyar kollégák a röntgenben, honnan tudnám ezt akkor?
A sebész kolléga levele csak napokkal később jött meg (már a második kezelés után), ebben azért korrekt módon tájékoztatott arról, hogy kellene még egy kőzúzás. Addigra már persze túlvoltam azon is, és vígan potyogtattam a kőmorzsákat. Azóta eltelt újabb 4 hét, és még egy hasi RTG a fentiek szerinti előjátékkal. Az eredmény már sokkal jobb, de nem 100%-os: 4 db apró, 2-3 mm-es kőtörmelék még mindig ott ül, panaszt nem okoz, de mégsem vagyok (még) kőmentes. Két dolgot tehetek: sokat mozgok, hogy ők is mozduljanak valamerre, és rengeteg folyadékot iszok. Mindenki jön ezzel a klasszikus "akkor most sok sört kell inni" tanáccsal, de ezt képtelenség betartani... napi 2-3 liter sört nem bírok meginni, ez egyébként is egyenes út lenne az alkoholizmusba. Marad a narancslé.
Fentebb írtam arról, hogy minden orvosi vizsgálat vizitdíjköteles, a családorvosi vizit 150 korona, a szakorvosi 300. Arról azonban a svéd jóléti állam gondoskodik, hogy az átlagosnál betegebb polgárai ne költsék minden pénzüket erre: egy évben nem kell 900 koronánál több vizitdíjat fizetni, innentől ingyenesek a vizsgálatok. Azt, hogy melyik naptól kezdődjön a szóbanforgó év számítása, a beteg maga döntheti el. Így pl. nem köteles akkor kezdeni a számítást, ha csak 1 vizsgálata volt 2010 januárjában, és mondjuk decemberben kezdődik egy vizsgálatsorozata, ami átnyúlik a következő évre, és az garantáltan több lesz, mint 900 korona. A legtöbb pénzt akkor takaríthatja meg ez a beteg, ha 2010 decembertől kezdi a számítást. Nyilván előre senki sem tudja, mikor lesz beteg, ezért ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a betegek elkezdik fizetni a vizitdíjakat, és ha már elérték a 900 koronát, eldöntik, hogy kérik-e innentől a vizitdíjmentességet, vagy sem. Ha kérik, ezen már változtatni nem lehet, akkor kapnak egy kártyát, amivel igazolhatják a térítésmentességet (frikort) az első beszámított vizit napjától 1 évig. Trükközésre, dátumokkal való csalásokra nemigen van lehetőség, mert minden egyes vizitdíj és orvosi megjelenés központilag regisztrálva van egy informatikai rendszerben.
A gyógyszerek térítési díja is érdekes, pl. egy évben maximum 1800 koronát (45.000 Ft) lehet vényköteles gyógyszerekre költeni, ezen felül ingyenes a gyógyszer. Erről a témáról Szabó Ildi blogjában olvashattok egy remek összefoglalást.
Kiegészítés: A lakhely és a gyógykezelés helye közötti távolságra 100% útiköltség térítés jár, a gyakorlatban ez úgy fest, hogy megveszem magamnak a vonat- és buszjegyeket, majd utólag be kell küldeni egy levélben ezeket a kórházi kezelésre szóló behívólevéllel együtt, s 2 héten belül a számlámon az útiköltség. Így is lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése