Sundsvall élményfürdő - Himlabadet

A rövid és többnyire hűvös északsvéd nyárban ritkaságszámba megy, hogy 28-30 fok körüli legyen a hőmérséklet, így mikor sok szemdörzsölés után elhittük, amit a hőmérőn láttunk, nem haboztunk tovább, leporoltuk a fürdőruhákat, és átrobogtunk a szomszédos megyébe, Sundsvall városába, ami tőlünk kb 85 km-re van, hogy felkeressük a nemrégiben megnyílt élményfürdőt. A névadók a 'Himlabadet' mellett döntöttek, ami 'Csodásfürdőt' jelent. Kis szójátékkal akár a 'himlen' szóra is asszociálhatunk, ami a 'Mennyország' megfelelője, vagyis mindenképpen valami nem hétköznapi élményre számíthattunk. A gyerekek már régóta rágták a fülünket amúgy is, hogy menjünk valahová strandolni, és a közelgő nyaralás útitervébe is beletettünk minimum 2 élményfürdőt Szegeden és Nyíregyházán, de az még csak 1 hónap múlva lesz. Így legalább lesz összehasonlítási alapunk.
A fürdőben nem csalódtunk, ha a kicsiken múlott volna, akkor még most is ott áznánk valamelyik medencében, annyira jól érezték magukat. Így is mi lettünk az utolsók, akik kimásztak a vízből. Szavakban nehéz elmesélni, mit is jelent egy élményfürdő...szerencsére ott volt a fényképezőgépünk, ezek a képek mindent elmondanak!

Játszóház - kicsit másképp

A "megszokott" ugrabugrálós játszóházak után különleges élményben volt részünk amikor ellátogattunk a városkánk  turisztikai központjával közös épületben helyet foglaló Mulle Meck házba. Mulle Meck egy ismert svéd mesealak, ezermester, aki először könyvsorozatban, újabban pedig már DVD-n is szórakoztatja és tanítja a gyermekeket.

A játszóházban a meséből ismert tárgyak és jelenetek válnak kézzelfogható élménnyé, így a sárga nyitott tetejű kisautó, hősünk háza, a műhely, de még egy repülőgép, sőt egy űrhajó is. A bejáratnál tábla figyelmeztet, hogy ez nem egy steril, "jaj össze ne koszold magad" típusú hely, itt bizony valódi szerszámokkal és alkatrészek között lehet tölteni az időt!  A kisautó motortere, csomagtartója tele van pakolva ki-be rakható alkatrészekkel, amik nyilván csak kiselejtezett vasdaraboknak tűnnek első pillantásra, de a gyermeki fantázia segítségével egykettőre izgalmas kincsekké válnak.

A garázsban is roskadásig vannak tömve a polcok és fiókok mindenféle kacatokkal, ezek között minden gyerek imád akár órákig is bogarászni. A garázs mellé még egy kiszuperált benzinkutat is beállítottak, így a tragacsot a szorgos kis kezek naponta kb 200-szor meg is "tankolhatják".

A ház tele van újabb és újabb izgalmas meglepetésekkel, minden szögletben van valami érdekesség. Egy mesebeli ház, egy iroda, egy kis kuckó a fa tetején, egy fából ácsolt repülő garantáltan minden mozdulatra hangosan nyikorgó, s ettől élvezetes irányító szerkezettel, sőt egy űrhajó is. Ez utóbbit is telezsúfolták minden lehetséges, valaha szebb napokat látott kapcsolókkal, kallantyúkkal, gombokkal, pöckökkel, botkormányokkal, és egyéb műszerekkel, amiknek végtelen számú kapcsolgatása, tekergetése és nyomkodása határozottan az éppen világokat felfedező és megváltó űrhajós érzetét kelti a kis kalandorokban. Az ehhez épített, kis kráterekkel telitűzdelt bolygódarabka és a műszerek között elrejtett, csillagászati témákat bemutató interaktív számítógépmonitor teszi teljessé az élményt. Az apukáknak is.

A házban helyet kapott egy asztalosműhely is, ahol a szerszámok mellett korlátlan mennyiségű faanyag és szög áll rendelkezésre a szabad alkotókedvhez. Innen egész nap kopácsolás, fűrészelés hangos zaja hallatszik, a kis mesterek és szüleik addig garantáltan nem szabadulnak innen, míg el nem készítenek egy saját remekművet. Az alkotás izgalma mindenkit lázba hoz, hely és szerszámok vannak bőven, határ csak a csillagos ég. A lányok ügyeskedhetnek a textilek között is, s a legszuperebb az egészben, hogy a nap végén mindenki elviheti haza munkája gyümölcsét. Ennek az ára benne foglaltatik a belépőjegyben, csakúgy mint a felnőttek kávéja vagy teája. Mi végül két kis repülővel és sok-sok élménnyel megrakodva búcsúztunk el  Mulle Mecktől.

Még több képért kattints ide!

Vonaton

Az elmúlt csaknem másfél évben sokszor utaztunk már a Svéd Vasúttársaság (SJ= Statens Järnvägar) vonatain, és régóta tervezem, hogy erről írok egy beszámolót. A név szó szerinti fordításban államvasutakat jelent, bár maga a cég 2001 óta részvénytársaságként működik.

A jegyvásárlásnál kezdem, ahol máris zavarbaejtő változatossággal kerül szembe az utazó. A jegyet megveheted hagyományosan a vasútállomáson a pénztárnál, már ha van ilyen. Előfordul ugyanis, hogy a kisebb városok vasútállomásain, mint pl. a hudiksvallin, bizony nem találni jegypénztárt, de még csak egy teremtett lelket sem a vasúti dolgozók közül, bizony még egy árva baktert sem. Aki hirtelen ötlettől vezérelve kíván jegyhez jutni, az megveheti a vasútállomás automatáiból. Itt csakis bankkártyával lehet fizetni.  Ezeket az automatákat lehet arra is használni, hogy a korábban, mondjuk az interneten megvásárolt jegyet kinyomtathassuk. Igen, az internet a jegyvásárlás leggyakoribb formája, és egyben a legegyszerűbb is. A www.sj.se oldalról indulva lépésről lépésre haladva választható ki az időpont, viszonylat, 1. vagy 2.osztály, és bizonyos vonatokon az helyjegy száma is. Itt lehet olyan extra szolgáltatásokat is kérni, mint a vezeték nélküli internet csatlakozási lehetőség (wifi), vagy a "csöndes részleg", utóbbiról lentebb írok majd. A gyorsvonatokon csak helybiztosítással vehető jegy, a helyi (megyén belüli) közlekedéshez nem kell a helyjegy, mindenki oda ül, ahová akar, vagy tud.
Az, hogy mennyibe kerül egy adott távolságra a vonatjegy, nincs rögzítve, vagyis állandóan változhat. Pl. Stockholmba utazva a jegyeim mindig más összegbe kerültek: 184-202-249-391 korona). Nagyon sokkal előre nem érdemes megvenni a jegyeket, nem akkor a legolcsóbbak. Érdemes helyette gyakrabban ránézni a honlapra, néha váratlanul leárazzák a jegyeket, majd pár nap múlva újra felmegy az áruk. Vettem egyszer 140 koronáért is stockholmi jegyet, ráadásul 1.osztályra. Jellemzően az utazás előtti napon vagy aznap mindig drágábbak a jegyek. Aki az Arlandai reptér megállónál száll le vagy fel, még egy egyszeri állomáshasználati díjat is kell fizetni (benne van a jegyárban), mert a vasútállomást egy privát cég építette, és ez az ő díjuk. Mindenesetre nagyon kényelmes, és nagyon megéri, hogy nem kell a reptéri terminálról kimenni és bumlizni a vonathoz, csak lemegy az ember a lifttel és mozgólépcsőkkel, végig épületen belül, s szállhat a vonatra.
Az internetes jegyvásárlás folyamatában van egy olyan kérdés is, hogy milyen típusú legyen a jegy? A legolcsóbb az, amelyik csak arra a kiválasztott időpontra is járatra érvényes, nem foglalható át, illetve ha lemaradtál a vonatról, buktad az egészet. Nincs pardon. Pontosabban egyedül orvosi igazolással igazolt betegség esetén kapható vissza a jegy ára. A következő, drágább típus az, amelyiket át lehet foglalni egy másik járatra, de csak az eredeti vonat indulása indulási időpontja előtt. ha lekésted, nincs átfoglalás, vagyis ez is bukta. Ha az átfoglalt jegy drágább mint az eredeti, akkor a különbözetet ki kell fizetni az átfoglalásnál, de olcsóbb jegyre cserélve nincs pénzvisszafizetés. Van egy foglalási díj, ezt mindenképp elbukod. A harmadik típus az, amelyiknek a teljes árát is visszakérheted, ha nem utaztad le, a foglalási díjjal együtt. Az egészet azonban itt is a vonat indulása előtt kell elintézned. Ha lekésted, buktad a jegyet.
Hogy mekkora az árkülönbség a három jegy között? Pl. ha ma akarnék a következő vonattal Stockholmba utazni, ezeket az árakat találnám: 354-449-821 korona. Egy útra. A retúrjegy mint olyan nem olcsóbb, persze lehet oda-vissza jegyet venni, de ott is ki kell választani a járatot, összességében nem olcsóbb 2 db egy útra szóló jegynél.
Az első és másodosztályú jegyek ára közötti különbségnél nem tudtam rájönni semmi szabályszerűségre, teljesen változó, 25-300% között bármi lehet a különbség.

Ez a módszer elsőre nem tűnik túl utasbarátnak, viszont garantáltan mindig van ülőhelyed, ha megvetted a jegyet. Ha sikerül megvenni. Vannak csúcsforgalmi időszakok, hétfő kora reggel, vasárnap este, péntek délután, amikor nemritkán odadobja a gép az üzenetet: "Nincs foglalható jegy erre a járatra!". Ezekben a csúcsidőszakokban egyébként a jegyek ára akár duplájába kerülhet mint aznap később néhány órával.
Az interneten megvásárolt jegyet aktiválni kell az utazás megkezdése előtt, ez vagy egyszerűen úgy történik, hogy odakattintasz a megfelelő gombra, és kinyomtathatod magadnak a jegyet, ami egy A4-es lap lesz, rajta minden szükséges adattal, és egy vonalkóddal, amit majd a jegyvizsgáló olvas le. A jegyek ezekre a hosszabb távolsági járatokra névre szólóak, vagyis kérhetnek a vonaton valamilyen igazolványt is. A jegyaktiválás másik módja az, amikor az internetes vásárlás végén kapott kódszámot beütöd a vasútállomás automatájába, és az erre kinyomtatja  a jegyet.
A legérdekesebb számomra azonban a mobil-jegy. "Legyél környezetbarát!" a vezérelv, vagyis az internetes vásárlásnál azt az opciót kell választani, hogy a jegy a megadott mobilszámra jöjjön. Az első beérkező sms még nem a jegy, csak egy visszaigazolás arról, hogy megvetted a jegyet. Az utazás megkezdése előtt 24 órán belül kell egy válasz sms-t küldeni erre, pl. egyszerűen azt, hogy "OK". A következő beeső sms már az aktivált jegy lesz. Ekkor felszállsz a vonatra, s az érkező jegyvizsgáló orra alá dugod a telefonodat, akinek van egy kis kézi készüléke, ami alá odatartja az sms-t, s a gép beolvassa a megfelelő karaktereket (egy többsoros számkombinációt), majd csipog egyet, s ezzel megtörtént a jegykezelés. Persze van jó öreg lyukasztójuk is, a hagyományos papírjegyek és a nosztalgiakedvelők számára fenntartva.
A gyorsvonat neve X2000, és valóban gyors:  Hudiksvall-Stockholm 300 km-es távolságot 2.5 óra alatt teszi meg, s közben 4 helyen áll meg (az Arlanda reptér alatt, Uppsalában, Gävlében, Söderhamnban). Az elektronikus utastájékoztatón időnként kiírják a vonat sebességét is, ami eléri a 200 km/h-t egyes szakaszokon. A kanyarokban a sínpályán a vonat "bedől", és ha alagúton megyünk át, a füldugulás garantált a gyors nyomásváltozások miatt.

A vonatozás tehát nem olcsó, de nézzük, milyen szolgáltatást is kap ezért az utazó?
A vonatok tiszták, graffitit én nem láttam sehol, a műszaki állapotuk jó. A vagonokban 2-szer két oszlopban vannak az ülések, egy kupéban 7 sor, vagyis kupénként 28 ülés. A vonat klimatizált, az ablakokat értelemszerűen nem lehet lenyitni emiatt, kitűnő a hangszigetelés, az utazás alatt csend van. Az ablakok nagyok, előttük a lehúzható sötétítő függönyök mindegyike működik. A külső és belső ajtók is egyaránt gombnyomással nyílnak. A kupék végében szabadon hagyott helyek, állványok vannak a nagyobb csomagoknak, amiket így nem kell becipelni az ülések közé. Az ülések fölött a kézipoggyászoknak is van elegendő tárolóhely. A padlót szürke strapabíró szőnyeg borítja, az ülések szövetborításúak, kényelmesek, mindenkinek van 2 karfája, illetve szemben veled az előtted lévő ülés háttámlájából lehajtható asztalka, illetve pohártartó, kabátakasztó. Minden üléshez tartozik továbbá egy az ülés fölött elhelyezett egyénileg ki-bekapcsolható olvasólámpa, egy fülhallgató csatlakozási lehetőség 3 rádióállomással (egy beszélgetős, egy könnyűzenei, egy sport), állítható hangerővel, egy 230V-os konnektor, végül egy köteg műanyag szemeteszacskó. Az utastájékoztatás menet közben a hangszórókon történik, mindent bemondanak élőben, nem felvételről: a következő állomást, az aktuális késést, annak okát, ha valami miatt meg kell állni, a várható érkezési időket. Aki a vonat rádióját hallgatja, az sem marad le semmiről: a tájékoztató alatt a rádióból is a vonatvezető hangja hallatszik.
A WC-k tiszták, világosak, mindig van folyékony szappan, WC-papír és papír kéztörlő. A tartályok nem a sínekre ömlenek, vagyis a mosdót a vasútállomáson is lehet használni.

A büfékocsiban mindenféle enni- és innivaló kapható, még meleg ételek is, amiből úgy lesz meleg, hogy az oldalt elhelyezett mikrohullámú sütőkben azokat felmelegítheti. Az uzsonnát akár ott is meg lehet enni, vagy bevinni kis tálcákon az utasfülkékbe. Főleg reggelente népszerű az ingázók között, hogy elmajszolják a reggelit és szürcsölgetik a kávéjukat, miközben átfutják a híreket az interneten. Igen, nagyon sokan neteznek a vonaton, általában nem a vasúttársaság kínálta wifin, mert az elég drága (39 korona 30 percre ill 99 korona az egész útra), hanem a saját mobil internettel.

Akit zavar mások beszélgetése, telefonálása stb, az választhatja a "csendes részleget" (= tyst avdelning), ahol mindenféle zajongás, telefonálás tilos. Az egész vonat az első centijétől az utolsóig füstmentes, akik nem bírják ki a hosszabb utat cigaretta nélkül, a nagyobb városokban megálláskor leugrálnak a vonatról és gyorsan szippantanak a cigijükből 2-3 percre valót, majd a parazsat kipöckölve ugranak vissza. Ezért népszerűbb inkább a nikotinfüggők körében a snuss, vagyis egy adag nedvesített dohány szájban, pontosabban a oldalsó rágófogak és a pofazacskó között tartása. Ezeket kis kerek dobozokban árulják, különböző erősségűek, vásárlásuk ugyanúgy korhatárhoz kötött mint a cigarettáé és ebből elegendő mennyiségű nikotinhoz jutnak anélkül, hogy a környezetüket a füsttel zavarnák. Az udvariasabb  svédek olyan észrevétlenül tudnak snussölni, hogy észre sem lehet venni, beleértve ebbe végül a dohány diszkrét, zacskóba köpését és szemetesbe rakását is. Persze van, aki a csikket is eldobja az utcán, és a snusst is a flaszterre köpi, ami elég undorító, képzelhetitek.

A fenti leírás a másodosztályú kocsikra vonatkozott. Az első osztályon kevésbé zsúfoltak a székek, minden irányban több helye van az utasnak, aki ingyenes napilapokat, a fentebb jellemzett, ülésbe integrált rádióhoz ingyenes (előrecsomagolt) fülhallgatót és korlátlan mennyiségű tea, kávé fogyasztást, és ehhez (még mindig ingyen) aprósüteményt és friss gyümölcsöket kaphat a kupé egyik végében fellelhető önkiszolgáló minikonyhában.
Az utazási kedvezményekről: a 25 év alatti fiatalok kedvezményesen válthatnak vonatjegyet, úgy számoltam, talán 20%-al olcsóbban. A nagy nyertesek mindenképpen a 15 év alatti gyerekek, ők (felnőtt kísérettel) mindösszesen 5 koronát fizetnek a jegyért, akárhová is utazzanak! Ennyi a foglalási díj. A felnőttek teljes jegyára csak akkor csökkenthető egy kicsivel, ha interneten és nem a jegypénztárban váltja meg.


(A fotók a www.sj.se honlapról származnak és Kasper Dudzik munkái.)

Hälsingland és a bogrács

Végre valahára beköszöntött itt fenn északon is a tavasz, talán lassacskán a nyár is, s ilyenkor rögtön ágaskodni kezd a vágy, hogy ki a szabadba, szívni magunkba a napfényt, a megújuló természet éltető erejét. Összedugtuk fejünket, s kisütöttük, hogy ideje lenne ismét összejönnünk, hogy felszítsuk a svédhoni magyarság összetartó erejének (amúgy nem) szunnyadó parazsát, ami fölé ezúttal egy méretes bográcsot lógattunk, hogy az abban rotyogó marhapörkölt illatával mutassunk utat az iggesundi papírgyár rothadt káposztaszagától bódultan támolygó, lazactól és köttbullartól (svéd húsgolyó) megcsömörlött, munkában és gyermeknevelésben becsülettel megfáradt honfitársainknak.

 

Az ötletből egy hét alatt tett lett, a gyors körlevélre záporoztak a visszajelzések, s így 2010. június 5-én szombaton a lakótelepünk szélén lévő szabadidőparkban kitűztük a magyar zászlót a sok svéd közé, hogy annak árnyékában 28 felnőtt és 15 gyermek tölthessen el együtt egy csodás napot. Összeszámolva a közeli és távoli svédországi magyarságot rá kellett döbbennünk, hogy időközben annyira sokan lettünk, hogy ha mindenkit meghívnánk az eseményre a megyéből, nem lenne elég a 22 literes bogrács! Így a fenti létszámban megállapítva a felső határt, csak a Hudiksvall kb 60 km-es körzetében propagáltuk az eseményt. Reméljük nem lesz ebből sértődés…

Az előkészületek már az előző napokban megkezdődtek, a hudiksvalli "született feleségek" megrakták egy kombi Ford csomagtartóját a hozzávalókkal, többek között 15 kg marhahússal, krumplival, hagymával, s a kamrapolcok féltett zugaiból elővett, erre az alkalomra rejtegetett kiváló magyar pirospaprikákkal, a messzi északon nagy kincsnek számító Piros Arannyal, Erős Pistával. A műanyag tányérok, poharak, evőeszközök és szalvéták mellé előre zsákokba csomagolt nyírfahasábokat is vettünk, mert ugyan a környező erdőkből és irtásterületekről mázsaszámra lehet fenyőágakat szerezni, de úgy döntöttünk, hogy azok eléggé gyantásak, s emiatt pattogósak, másrészt mégiscsak egyszerűbb és elegánsabb a benzinkútról elhozni a tűzifát, mint rőzseszedő anyókát játszani.

 

A nagy nap reggelén 7:30-kor a hälsinglandi napsugarak kíváncsian méregették a csillogó, ezen a tájon még sohasem látott furcsa szerzeményt, a bográcsot. Sajnos nem használhatom ehelyütt a "kelő nap sugarai", egyébként sokkal költőibb szófordulatot,  hiszen a nap mostanában 3:15-kor kel itt északon...  A tűzgyújtással 8-ra készen lettünk, vártuk a jó parazsat, miközben a lakókerület egyik svéd kulcsembere, mindenese, reggeli kerékpáros körútja során leparkolt, s élénken érdeklődött, mi készül itt nagy titokban. Ő is hosszasan vizsgálgatta a bográcsot, de nem tudott egy frappáns svéd szót annak megnevezésére, a "bográcsot" meg nem bírta kimondani. Némi irigységgel a szemében kívánt jó mulatást nekünk, majd tovább kerekezett. Kisvártatva megjelent egy másik svéd "fontosember", aki úgy aposztrofálta magát, mint mindennek az egyszemélyes felelőse, ami itt történik a szabadidőparkban. Ő sajnos kerek perec kijelentette, hogy ott, azon a helyen ahol már vígan lobogott a tűz, nem lehet tüzet rakni. Ezt azért tartottuk kicsit furcsának, mert direkt azt a helyet választottuk, ahol április utolsó napján, a nagy svéd télbúcsúztató ünnepség alkalmával kb 2.5 magas és minimum 6 méter átmérőjű máglyát raktak... de a mi 20 centis tüzünk ezek szerint sokkal veszélyesebbnek látszott. Rövid telefonálgatás és egyezkedés után megállapodtunk, hogy akkor a kialakított, fedett grillezőhelyre költöztetjük fel a bográcsunkat, az szélvédettebb, és ott lehet tüzeskedni. Jobb a békesség alapon engedtünk, bár további nehézséget okozott, hogy a háromlábú állványt oda nem lehetett felállítani, ezért vennünk kellett sebtében egy hosszú láncot, amiről lelógathattuk bográcsunkat.  Persze minden bolt, így a bográcstartólánc-szaküzlet is 10-kor nyit szombaton.

 

Végül 2 óra csúszással megkezdődhetett a szalonna és hagymapirítás, s hamarosan rotyogott a marhahús is. A derék magyarok közben szép lassan gyülekezni kezdtek a környékről, régi és új tagjai a kis közösségünknek, s a házipálinkás butykosok szűnni nem akaró keringőjével egyidejűleg megindultak a beszélgetések, ismerkedések is. A tepertős pogácsák, házi készítésű sóssütemények szépen fogyatkoztak, dicsérve a magyar háziasszonyaink konyhai tehetségét, miközben majd mindenki kavarintott, rázott egyet a bográcson, vagy éppen javított egy kicsit a fűszerezésen.

 

A gyerekek közben hatalmasat hancúroztak, élvezték egymás társaságát, s azt, hogy mindenkivel magyarul beszélhettek játék közben is. Senki sem unatkozott egy percet sem, közben repült az idő, szépen fogyott a tűzifa és a pálinka, s ebből kifolyólag mindenki erősen füstszagú és kipirult arcú lett, mire végül 3 óra táján elhangzott a várva várt szó: KÉSZ!

 

Pár perc múlva a hosszú asztal körül elismerő hümmögések és csettintések jelezték minden szónál is világosabban: mennyei finom lett az ebéd! A népes társaság aztán addig-meddig sertepertélt a bűvös bogrács körül újabb és újabb adagokat merve tányérjára, hogy a végére csak mutatóban maradt valamicske. A fényesre gömbölyödött pocakokat simogatva, poharazgatva és beszélgetve szépen eltelt a nap hátralévő része, s következhetett a rendrakás, búcsúzkodás.

 

Sajnos szegény Mártonkánk épp ezekben a napokban betegedett meg, lázasan, köhögve feküdt otthon, s így nem tudott eljönni a mulatságra, s hol anyukája, hol én maradtunk mellette felváltva, őt ápolva.

Még több kép itt.

PePE megmérettetik - Gépjármű műszaki vizsga

Aktuálissá vált a Ford műszaki vizsgáztatása májusban. Előrebocsátom, hogy mivel Magyarországon nem volt autónk, nem tudom összehasonlítani a két rendszert egymással. Egy honlapon keresztül (www.bilprovningen.se) a rendszám és a személyi számom 4 utolsó számjegyének megadása után regisztrálva megadhattam, hogy melyik vizsgahely mely időintervallumában szeretnék időpontot foglalni, és a feladott listából aztán választhattam nekem megfelelőt (=ügyelet utáni szabadnapra esőt). Egy műszaki vizsga 20 percig tart. Hudiksvallban csak egy ilyen vizsgahely van, így ez adott volt. A honlapon azt is kérhettem, hogy a kiválasztott nap előtt pl egy héttel majd közvetlenül előtte egy-két nappal küldjenek egy e-mail és/vagy sms emlékeztetőt.
A megadott napon, a tervezetthez képest fél órával korábban, a gyerekekkel együtt -akik persze ki sem hagyhatták volna ezt a bulit- elgurultunk a műszaki állomásra. A nagy parkolóban állt vagy 8-10 autó, mindegyikben benne ült a vezetője.  Szemközt a parkolóval, az épület falán egy elektromos tábla volt, annak folyton frissülő információit figyelte mindegyik, közben zenét hallgattak, cigarettáztak, olvasgattak. A megérkezés után oda kellett menni egy automatához, s beírni az autóm rendszámát, erre kiírt egy üzenetet, hogy nyugtázta a megérkezésemet, figyeljem én is táblát a további teendőkért. Visszaültem a kocsiba, a gyerekekkel  mesét hallgattunk, szépen fogytak előlünk a többiek, majd hajszálpontosan az általam kért időpontban kiírták a rendszámunkat, s hogy hajtsunk az 1-es beállóhoz. (Összesen 3 volt) Ott felnyílt az elektromos kapu, begördültünk a műhelybe, majd a kocsiból kiszállva, s félrehúzódva átadtuk a terepet az egyszem szerelőnek, aki mosolyogva üdvözölt, és szívélyesen mutatta az irányt, hol pihenhetünk meg, s ihatunk egy kávét, amire a vendégük vagyunk. "Inkább maradnánk itt, ha lehet, nem láttak még a gyerekek ilyen érdekeset" -válaszoltam, de nyilván én voltam a legkíváncsibb az egészre... A koma kezében volt egy kis elektronikus jegyzetfüzet, minden elvégzett, ellenőrzött műveletet abba regisztrált. A rendelkezésére álló 20 percet rendesen kihasználta, nem volt egy perc lazsa sem. Azzal kezdte, hogy a kipufogóra egy nagy, mennyezetről lógó hosszú gégecsövet illesztett, hogy elszívja a kipufogógázokat, s azok ne a műhely levegőjébe kerüljenek.

Megnézte, megvan-e az elakadásjelző háromszög, meghúzogatta mind az öt biztonsági övet, átvizsgálta a tükröket, a műszerfalon a visszajelző lámpákat, az izzók működését, fényszórók beállítását, a sebességváltót, ablaktörlőt, majd jött a forgó hengereken a fékpróba.

 Ezután tovább gurult egy akna fölé, ott megemelték az autót, közben az emelőbe rejtett szerkezettel haránt irányban is alaposan megrázták, majd az aknából alulról is szemrevételezte az alvázat esetleges korróziót keresve, a futóműveket, felfüggesztéseket, gumik állapotát.

Hihetetlen gördülékenyen és rutinnal dolgozott, nyilván nem az első autót nézte. Az ujjai közben állandóan matattak a kis e-jegyzetfüzet gombjain, majd végül megkért, hogy fáradjunk be az irodába, mindjárt jön ő is, csak még kint megy egy kört, és megnézi a károsanyag kibocsátást. Kigördült a műhelyből ezeket az utolsó ellenőrzéseket is elvégezni, majd bejött az irodába, kiállította a műszaki tanúsítványt, kifizettem neki a vizsgálat 300 koronás díját (bankkártyával), majd már búcsút is akart inteni, de még gyorsan megkérdeztem tőle, mondja el a személyes véleményét az autó állapotáról, hiszen használt autóként vettem, és az mindig zsákbamacska. Megnyugtatott, hogy kiváló állapotú járműről van szó, 3.5 éves korához képest ez a 18.000km szinte semmi, amit futott. Biztonságos utat kívánt, majd ment behívni a következő ügyfelet. A legközelebbi vizsga 2 év múlva esedékes. Érdekes, hogy itt csak az elakadásjelző háromszög az egyetlen kötelező extra dolog aminek benne kell lennie az autóban, vagyis nem kötelező magunknál tartani elsősegélycsomagot, izzókészletet.
Apropó izzókészlet: mondom a Ford szervizes komának, hogy azért én be fogok tenni a csomagtartóba egy tartalék izzókészletet, hogyha valahol Hudiksvall és Szeged között egy holdfényes nyári éjjelen az autópálya közepén PePE lehunyja valamelyik szemét, ne jöjjek zavarba egy gyors izzócsere miatt. A szaki kicsit szkeptikus volt, aggodalmaskodott, hogy azért ezeknél a modern autóknál már nem olyan magától értetődően egyszerű az izzócsere, mert meglehetősen szűk helyeken kell babrálni az ujjakkal, hogy ez sikerülhessen. Mondtam, hogy nőgyógyász vagyok, gondolja-e, hogy ez előnyt jelent.... persze erre úgy röhögött, hogy majd leesett a székről, és többé nem kételkedett benne, hogy meg fogom oldani ezt a problémát.
A minap kaptam egy levelet a közlekedési hatóságtól, hogy hamarosan megszüntetik a műszaki vizsgáztatás eddigi monopóliumát, s felszabadítják a piacot. Azt még nem tudom, hogy ez konkrétan milyen változásokat jelent, bizonyosan nagy lesz a verseny az autós ügyfelek "kegyeiért", ez pedig a mi malmunkra hajtja a vizet. Lehet, hogy az ingyen kávé mellé majd ingyen fagyit is adnak? Esetleg bikinis lányok mossák tisztára az autókat a vizsgálat végén? Beszámoló 2 év múlva...

PePE egy hibájáról mindenképpen szólnom kell, ez állítólag egy etanolos Fordokat érintő "betegség", legalábbis Focus tulajdonos T. Laci radiológus barátom és az itteni Ford márkaszerviz tapasztalatai szerint is. A benzinszintjelzőről van szó. A hiba abból áll, hogy a mutató időnként "elfelejti" követni az üzemanyagszint csökkenését, illetve néha váratlanul helyes értéket mutat, majd visszakúszik lassacskán a tele jelzésig, noha csak félig van a tank. Időnként a fordított helyzet is előfordul, vagyis épp teletankol az úrvezető, s a mutató még mindig majdnem üres tartályt jelez. Bosszantó hiba, mert folyton figyelni kell az utolsó tankolástól megtett km-t, hogy nagyjából be lehessen lőni, mennyi nafta lehet a tankban.
Mivel volt 3 hónap garanciám az autóra, 2 héttel annak lejárta előtt felhívtam az uppsalai Ford kereskedőt, hogy beszámoljak a hibáról. Meglepően gyorsan meg tudtuk érteni egymást, pedig a műszaki svéd nyelv egyáltalán nem nevezhető az erősségemnek. Azt javasolták, hogy vegyem fel a kapcsolatot a hudiksvalli Ford szervizzel, javíttassam ki a hibát, majd adjam meg nekik az uppsalaiak telefonszámát, hogy ők egymás között elrendezhessék az anyagiakat. Tetszett ez a rugalmasság!
A helyi Ford szervizben, mint fentebb írtam, ismerték ezt a típushibát, és azt javasolták, csak úgy mint az orvostudományban, kezdjük egy egyszerűbb gyógymóddal, nevezetesen egy kábel cseréjével, majd ha ez nem segít, jöhet az egész üzemanyag-szintjelző rendszer cseréje. Kicsit aggodalmaskodtam, hogy a kábelcsere után nekem meg kellene tankolnom, majd kijárnom az autóból a tank benzint, hogy lássam, megjavult-e, de ezzel valószínűleg ki fogok csúszni a 3 hónapból. Neeeeeem! -nyugtatott meg a szervizes: a hiba tényét jeleztem a garancia lejárta előtt, ők csak hadd próbálkozzanak, és addig folytatják a "gyógykezelést", amíg meg nem oldódik a probléma, erre a hibára így nem vonatkozik a szigorú 3 hónap. Tetszett ez a hozzáállás!
A kábelcserét elvégezték, azóta egy fél tank benzint sikerült elhasználnunk, de eddig jól működik minden... (kopp-kopp-kopp)


Kiegészítés 2013-05-08-án.
A műszaki vizsgáztatás privatizálása csak annyiban hozott újdonságot, hogy a cégek levelekkel és ajánlatokkal, kedvezményekkel bombázzák az ügyfeleket, hogy arra ösztönözzék őket, náluk történjék a vizsgáztatás. Maga a vizsga színvonala és jellege semmit sem változott a korábbiakhoz képest. Ingyen fagyi sincs, de a kávé megmaradt.
A Ford időközben már 2 műszakin is túljutott és elértük a 60.000 km-t is, keresztül-kasul szelve Európát több alkalommal is. A fenti bejegyzést most egészítettem ki friss képekkel, a szemfülesek észrevehették, hogy időközben egy vonóhorog is került az autóra. Ezt még tavaly tavasszal intéztem, akkor ezt is belevontuk az aktuális műszaki vizsgába.
Le kell hogy kopogjam, de semmilyen hiba sem jelentkezett az elmúlt 2 évben. Rendszeres előírt szervizek, és kerékcserék. Ennyi. Na meg a tankolás persze.

A svéd egészségügyről - ezúttal a beteg szemszögéből

Sajnos volt alkalmam betegként is bepillantani a svéd egészségügy működésébe, de azt hiszem érdekes erről írni, márcsak az összehasonlítás miatt is.
Még karácsonykor történt, hogy görcsölni kezdett a vesém, ez sajnos már nem az első eset, ismert vesekövesként tudtam, mi a teendő: fájdalomcsillapítás és görcsoldás. Amikor azonban a feleségem által beadott jó öreg Algopyrin+NoSpa otthonról hozott aranytartalék injekciók sem segítettek, nem volt más választás, be kellett menni az akut osztályra.  Erika kísért el. Legfőképen az aggasztott, nehogy valami beszorult kő olyan elzáródást okozzon, ami komolyabb pangásba torkollhat. Az akut osztály utcai bejáratán túljutva egy üvegajtó állta utunkat, ennek ablakán át kellett röviden elmondanom a diszpécsernek, miért keresek segítséget. Beadtam ellenőrzésre az igazolványomat, s csak ezután juthattam be ténylegesen az osztályra. Az tehát, hogy valaki csak úgy ellenőrizetlenül kódorogjon az akuton, kizárt.
Bevezettek egy vizsgálóba, amihez tartozott egy WC, itt adtam hirtelen egy (szép piros) vizeletmintát. Kisvártatva visszajött a bekísérő nővér, megmérte a vérnyomásom (digitális mérő), a lázam (digitális fülhőmérővel), és megerősítette a laborleletet, hogy tényleg vér volt a vizeletben.
Mosolyogva bíztatott, hogy mindjárt jön a doktor! Jött is hamarosan a sebész rezidens, fiatal, hidegkezű de lelkes kolléganő, aki felvette az anamnézist, és meg is vizsgálta a hasamat, megütögette a vesetájat szépen, szakszerűen. Zavara némileg fokozódott, mikor kiderült, hogy én is itt dolgozom, és megígérte, hamarosan konzultál a főorvos háttérügyeletesével a továbbiakról. Megbeszéltük, hogy 2 dologra lenne most igazán nagy szükségem: hatékony fájdalomcsillapításra és egy képalkotó vizsgálatra.  Amíg várakoztunk, a nővérke levett néhány cső vért a rutin laborokra. Kisvártatva meg is jött a két doktor együtt, a főorvosnővel ismertük egymást, volt pár közös betegünk-konziliumunk. Kicsit tanakodtak az adható fájdalomcsillapítón, mert nem ismerték sem az Algopyrint, sem a No-Spa-t, tekintettel arra, hogy egyik sem regisztrált itt Svédországban, s nem merték volna kombinálni valami erős szerrel. Végül megegyeztünk abban, hogy egy fél dózis morfinszármazékot adnak subcutan (Palladon Comp, vagyis hydromorfon+atropin), majd intéznek egy CT-t.
A szer tuti volt, le is vert a lábamról, szédültem tőle rendesen, de a vesefájdalom csodálatosan elmúlt. A CT-re se kellett sokat várni, s hamarosan megtudtuk, hogy a bal oldalon van egy 8x12 mm-es kő a vesemedencében. Ahhoz képest, hogy 2 éve teljesen kőmentessé kezelt szegedi urológus kollégám és barátom, ez eléggé meglepő hír volt. Kaptam egy e-receptet Diclofenacra, és egy ígéretet, hogy keresnek majd a további kezelést illetően. Fájdalommentessé váltam, mehettünk haza. A vizsgálat vizitdíjköteles volt, meg is jött postán a számla, 300 korona (kb 7500 Ft).
Az urológusok itt a sebészet égisze alatt dolgoznak, így néhány nap múlva már a kórházi étkezdében az ebéd mellett egy romániából emigrált urológus főorvossal tárgyaltuk a sorsomat. Az ultrahangos kőzúzás volt a következő lépés, ezt azonban a megyében csak egy helyen végzik, a Sandvikeni kórházban, innen 160 km-re. Sebaj, menjen a beutaló, hadd kerüljek minél hamarabb sorra. A volt keleti blokk szokásrendszerén edződve jólesően konstatáltam, hogy az év utolsó napjaiban elküldött  beutalón a román doktor feltüntette, egy orvoskolléga kezeléséről lenne szó. Valószínűleg ez nem sokat nyomhatott a latba, mert a behívó a kezelésre március végére jött meg...a sokadik érdeklődésem után. Igaz, mint megtudtam, ilyen kőzúzó szeánszokat havonta csak 2-szer tartanak, olyankor tizesével aprítják a betegeket és a köveiket.
Szerencsére a várakozási idő görcs- és fájdalommentesen telt, nem kellett a gyógyszerekhez nyúlnom. Elképzeltem viszont azokat a szerencsétleneket, akik 3 hónapot kínlódnak, mire sorra kerülnek. A behívó különben a tervezett időpont előtt 2 héttel jött meg postán, egy vaskos borítékban. Ebben a behívó levélen kívül részletes leírás szerepelt egy brosúra formájában a zúzásról, és az előtte-utána esedékes teendőkről, szövődményekről, a kapcsolattartó telefonszámokról. Egy külön lapon hosszú kérdéssorra válaszolva (autoanamnesis) kellett bejelölgetnem a korábbi betegségeimet, műtéteimet, allergiákat, aktuális gyógyszereimet, egyszóval egy teljes kórtörténetet. Ezt a mellékelt ingyenesen feladható válaszborítékban kellett visszaküldeni. Itt Svédországban a beteg tájékoztatása ezzel nagyjából le is van tudva, ha akar, kérdezhet még telefonon vagy személyesen további információkat, de az a fajta kétaláírásos írásbeli tájékoztató-beleegyező nyilatkozat itt nem létezik, s a hozzá kapcsolódó őrület sem, hogy a kedves betegnek fel kell benne sorolni mind a 123 lehetséges komplikációt, nehogy perelni tudjon, hogy ha egy is kimaradt!
A kezelés napján megjelentem a Sandvikeni kórház bejáratánál lévő diszpécserközpontban, ott igazoltam magam, bevitték a rendszerbe a megérkezésemet, majd fel kellett mennem az egynapos sebészetre. Ott már vártak, egy öltözőben kaptam minden szükséges kórházi ruhát: polót, köntöst, hosszúszárú zoknit. A saját holmimat és értékeimet egy kulcsos szekrénybe zárhattam, itt nem szokás saját kórházi öltözékben, pizsamában, hálóingben diktálni a divatot. Bevezetettek egy kis szobába, ahol felkeresett egy (szerb) aneszteziológus asszisztens, aki adatellenőrzés után feltette az azonosító karszalagot. Ezen a teljes nevem és személyi számom is szerepelt, illetve ennek vonalkódja, valamint a lakcímem. Átfutottunk együtt a korábban beküldött kórtörténeten, majd kaptam egy vénás kanült, fenntartó infúzióval, illetve paracetamol és diclofenac tablettákat premedikációnak. Nemsokára jött egy (svéd) sebész, akivel röviden megbeszéltük, mi vár rám, láthatóan megkönnyebbült, mikor megtudta, nem az első ilyen kezelésem lesz, és hogy orvoskollégaként nem kell sokat magyaráznia nekem. Bekísért a kezelőbe, ahol magát a kezelést egy (dán) technikus végezte. Ő végezte a tájékozódó ultrahang vizsgálatot, majd az ultrahang-kőzúzó beállítását, a célzást és a lökéshullám-kezelést. 4000 "csapást" mért a kőre, másodpercenként úgy 3-at, így kb 25 percig tartott az egész. Az első pár perc után, amit még hason fekve vígan mosolyogva viseltem, jött a bekeményítés, emelt a hullám lökéserősségén, ami kezdett határozottan fájdalmas lenni. Állandóan kérdezték, hogy bírom, s mikor látták a kínlódásomat, jött az aneszt asszisztens a gyorshatású vénás vájdalomcsillapítóval (Rapifen, alfentanil), ami bámulatosan gyorsan hatott, de kb 10 perc alatt el is múlt a hatása. Az utolsó 3-4 perc megint fájdalmas volt, de azt már kibírtam összeszorított foggal. A dán barátunk kedvező jeleket látott az UH vizsgálat során, kellemes kőürítést kívánva búcsúztunk el. Az ébredőben aztán kaptam szendvicset, sütit és innivalót (kávé, tea, gyümölcslé közül választhattam), üldögéltem vagy 10 percet, kivették a kanülömet, egy nővér ellátott tanácsokkal, bekarikázgatta a szükség esetén hívható telefonszámokat, majd mehettem öltözni, s haza. Ja, előtte arról is nyilatkoznom kellett azon a visszaküldött lapon, hogy lesz-e valaki aki hazakísér, otthon lesz-e mellettem felnőtt hozzátrtozó illetve van-e telefonom. Otthon az első vizelet olyan volt, mint a céklalé, de kb. erre lehetett számítani. A számla is megérkezett a kezelésről pár napon belül, az újabb 300 korona vizitdíjról.
A megbeszéltek szerint 3 hét múlva hívtak be kontroll áttekintő röntgen vizsgálatra. Addig az életem úgy nézett ki, hogy gyakorlatilag az egyik kezemben állandóan egy pohár narancslé, másikban a WC-kilincs volt, a kettő között meg dolgoztam, családi életet éltem, stb. A hatás nem maradt el, másfél hét után "megszültem a hármasikreket", aminek rettentően örült mindenki. Ezt követően  teljesen panaszmentessé váltam, s vártam izgatottan a megerősítő (felszabadító) röntgenvizsgálatot.
Ez megérdemel egy külön bekezdést: a rtg előtti héten jött egy vastag boríték a radiológiáról, benne a behívó, és egy leírás arról, hogyan tehetnénk a lehető legoptimálisabbá, értsd: zavaró gáz- és béltartalommentessé a felvételt. Ehhez találtam a tájékoztató lapra ragasztószalagozva 4 db hashajtó tablettát (persze a bliszterfóliában) és egy kis műanyag egyszerhasználatos tubusban beöntéshez való szert (Toilax, bisacodyl). 

Pontos leírás szólt arról, melyiket mikor, hogyan időzítve használjam. A rituálét pontosan végrehajtva  jelentem meg a radiológián, ahol egy röntgenasszisztens fogadott, aki elvégezte a szükséges felvételeket. Orvossal aznap hivatalosan nem találkoztam, persze radiológus magyar barátaimmal aztán kielemeztük a képet, s szomorúan kellett megállapítanom, hogy a kő fele még változatlanul ott lubickol a vesemedencében.
Egy hét múlva jött az újabb levél, s benne a behívó Sandvikenbe a második menetre. Előtte nem keresett a sebész, ezt furcsállottam, gondoltam illett volna felhívnia arról, hogy mi a terve velem. Persze a levélből ki lehetett következtetni, hogy bizonyára maradt még vissza kő, de ha nincsenek  a magyar kollégák a röntgenben, honnan tudnám ezt akkor?
A sebész kolléga levele csak napokkal később jött meg (már a második kezelés után), ebben azért korrekt módon tájékoztatott arról, hogy kellene még egy kőzúzás. Addigra már persze túlvoltam azon is, és vígan potyogtattam a kőmorzsákat. Azóta eltelt újabb 4 hét, és még egy hasi RTG  a fentiek szerinti előjátékkal. Az eredmény már sokkal jobb, de nem 100%-os: 4 db apró, 2-3 mm-es kőtörmelék még mindig ott ül, panaszt nem okoz, de mégsem vagyok (még) kőmentes. Két dolgot tehetek: sokat mozgok, hogy ők is mozduljanak valamerre, és rengeteg folyadékot iszok. Mindenki jön ezzel a klasszikus "akkor most sok sört kell inni" tanáccsal, de ezt képtelenség betartani... napi 2-3 liter sört nem bírok meginni, ez egyébként is egyenes út lenne az alkoholizmusba. Marad a narancslé.

Fentebb írtam arról, hogy minden orvosi vizsgálat vizitdíjköteles, a családorvosi vizit 150 korona, a szakorvosi 300. Arról azonban a svéd jóléti állam gondoskodik, hogy az átlagosnál betegebb polgárai ne költsék minden pénzüket erre: egy évben nem kell 900 koronánál több vizitdíjat fizetni, innentől ingyenesek a vizsgálatok. Azt, hogy melyik naptól kezdődjön a szóbanforgó év számítása, a beteg maga döntheti el. Így pl. nem köteles akkor kezdeni a számítást, ha csak 1 vizsgálata volt 2010 januárjában, és mondjuk decemberben kezdődik egy vizsgálatsorozata, ami átnyúlik a következő évre, és az garantáltan több lesz, mint 900 korona. A legtöbb pénzt akkor takaríthatja meg ez a beteg, ha 2010 decembertől kezdi a számítást. Nyilván előre senki sem tudja, mikor lesz beteg, ezért ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a betegek elkezdik fizetni a vizitdíjakat, és ha már elérték a 900 koronát, eldöntik, hogy kérik-e innentől a vizitdíjmentességet, vagy sem. Ha kérik, ezen már változtatni nem lehet, akkor kapnak egy kártyát, amivel igazolhatják a térítésmentességet (frikort) az első beszámított vizit napjától 1 évig. Trükközésre, dátumokkal való csalásokra nemigen van lehetőség, mert minden egyes vizitdíj és orvosi megjelenés központilag regisztrálva van egy informatikai rendszerben.
A gyógyszerek térítési díja is érdekes, pl. egy évben maximum 1800 koronát (45.000 Ft) lehet vényköteles gyógyszerekre költeni, ezen felül ingyenes a gyógyszer. Erről a témáról Szabó Ildi blogjában olvashattok egy remek összefoglalást.
Kiegészítés: A lakhely és a gyógykezelés helye közötti távolságra 100% útiköltség térítés jár, a gyakorlatban ez úgy fest, hogy megveszem magamnak a vonat- és buszjegyeket, majd utólag be kell küldeni egy levélben ezeket a kórházi kezelésre szóló behívólevéllel együtt, s 2 héten belül a számlámon az útiköltség. Így is lett.

Bábeli zűrzavar

A svéd egészségügyi ellátásban mindennapos dolog, hogy az ellátásért jelentkező beteg egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset beszél svédül. Mivel minden betegnek joga van ahhoz, hogy az anyanyelvén, vagy egy általa megnevezett nyelven kapjon meg minden szükséges felvilágosítást, a svédek erre jól bevált rutinokat alakítottak ki. A különböző tájékoztató brosúrákat, információs füzeteket lefordították a leggyakoribb itt előforduló nyelvekre, tehát nemcsak angolra, németre, franciára vagy spanyolra, hanem többek között arabra, thaira, burmaira, tigrinyara (Eritrea) is. A mindennapi kommunikációban pedig telefontolmácsok segítenek. Van egy központi telefonszám, azt tárcsázva kell megrendelni megadott időtartamra a kívánt nyelvet, vagy akár dialektust beszélő tolmácsot. Az időpontot és időtartamot fontos megadni, mert ez alapján fizetik ki a tolmács munkáját, s nem is rosszul. A tolmácsközpont ekkor megad egy telefonszámot, és azt lehet hívni a kért időben. Azon pedig bejelentkezik egy akkreditált tolmács, bekapcsoljuk a kihangosítást, s mehet a rendelés. Természetesen a kórházban minden orvosnak és osztálynak van saját vezeték nélküli kórházi telefonja, így akár az ultrahangban, akár a szülőszobán, akár a kórteremben kell a telefonos segítség, nem lehet akadály a helyhezkötöttség. Megjegyzendő, hogy ezekről a telefonokról bármilyen svéd szám (ideértve a mobilokat is) korlátlaul hívható, a költséget a kórház fizeti. Eleinte furcsa volt úgy vizsgálni, hogy minden párbeszéd egy telefonon keresztül zajlik, de a tolmácsok többsége nagyon ügyes, és jól végzi a dolgát. Ha mégsem, akkor van lehetőség ezt jelezni a tolmácsközpontnak, akik több negatív visszajelzés után nem kérnek az illető közreműködéséből többet. Arra természetesen nincs lehetőség, hogy pl. egy vajúdás alatt órákon át folyamatos telefonkapcsolatban álljunk egy tolmáccsal, ilyenkor bizony előkerül a test- és jelbeszéd (lásd: Activity), esetleg pár szó angolul, ha szerencsénk van, illetve a nagyon ötletes szituációs kártyák: ezeken a leggyakoribb kórházi szituációk vannak lerajzolva, pl. vérvétel, vetkőzés, wc-használat, étkezések stb. A kedvenc rajzomon egy helyes kis kurta farkú malac van, ezzel azt tudakoljuk, vajon eszik-e disznóhúst a kedves páciens...
Az ilyen telefonkonzultáció alatt igyekszünk mindenkit odahívni a telefon köré, akinek kérdeznivalója van a betegtől, ezzel is időt és költségeket megtakarítva. Egyszer az is előfordult, hogy elég volt egy tolmácsot rendelni, aki az aktuálisan éppen a gyermekágyon egyidőben fekvő 4 (!) szuahélit beszélő asszonynak nyújtott nyelvi segítséget.
A helyzet mindezek ellenére néha nagyon nehéz is tud lenni, pl. élénken él bennem az a szituáció, amikor a vietnami, néhány osztályt végzett, de legalább írástudó házaspárnak azt próbáltuk elmagyarázni, hogy az asszonyka terhessége alatt kialakult cukorbetegsége kezelésére beállítandó inzulint hogyan kell adagolnia otthon a vércukorértékek függvényéban... Egy másik alkalommal pedig az Eritreából 2 hete Svédországba menekült, 24 hetesen fenyegető koraszüléssel, elfolyt magzatvízzel, rendszeres fájásokkal jelentkező halálrarémült asszonyt kellett telefontolmácson keresztül kikérdezni, s elmagyarázni a vizsgálatok eredményét, s a további teendők, mentőszállítás, infúziók menetét. A tolmács is megrendülve fordította a szerencsétlen, könnyei közt, összeszorított foggal szenvedő fekete asszony szavait, aki elmondta, hogy ez a gyermek egy börtönben fogant szülőhazájában, ahol többen erőszakolták meg és kínozták rendszeresen. Mit lehet ilyenkor mondani?