Az egész úgy kezdődött, hogy Zolika
sógorom átküldött egy cikket az Indexről, annak is a Totalcar
autósrovatából, amit egyébként ha időm engedi, magam is gyakran
olvasgatok kiváló stílusa, tartalmas írásai miatt:
http://belsoseg.blog.hu/2010/02/28/hogyan_nem_vettem_svedorszagbol_ven_mercit
Ekkor még csak egy esti olvasmány volt az egész, de az események pár napon belül nem várt fordulatot vettek. Így ír erről az Inforádió:
http://www.inforadio.hu/hir/eletmod/hir-337787
"Önkívületben a magyarok - tízezrek követik percről percre veteránautós honfitársainkat, akik egy csaknem 50 éves autót próbálnak lábon hazahozni Észak-Svédországból. Csikós Zsolt, az Indexen futó Totalcar újságírója olyan expedíciót szervezett, amelynek sikeréért a fél ország drukkol.
A megszállottak közül a "normális" emberek általában a veteránautósokat tisztelik a leginkább, hiszen a régi autócsodák szinte mindenkit képesek magukkal ragadni. A régi autók őrültjeit persze legkevésbé sem a közszereplés és a siker hajtja, ám egyikük most mégis országos sztárrá vált.
Történelmi pillanat
Csikós Zsolt, az Indexes Totalcar újságírója "csak úgy", kicsit talán passzióból licitálni kezdett egy internetes árverésen egy 48 éves Mercedesre. Az autó svéd tulajdonosa, aki "az északi sarkkör közelében lakik", megérezhetett valamit, mert a sok jelentkező közül a nem a legtöbb pénzt megvillantó Csikóst választotta.
A blogger-újságíró a sztorit az első perctől kezdve megosztotta a világhálón figyelő érdeklődőkkel, akik arra sarkallták, hogy küzdjön az autóért. Így a jópofa cikkből hirtelen mozgalmas valóság lett: Csikóst azóta viszi a lendület, és csütörtök délben már meg is vásárolta a veterán Mercedest Svédország egy távoli pontján.
Sírnak a meghatódottságtól
A magyar internet történetében még nem volt példa arra, hogy egy magánkezdeményezés ekkora nyilvánosságot, és ennyi impulzust kapjon a világhálón keresztül.
Az autó megvásárlásának híre azonnal olvasható volt a veteránőrültek blogján. Az eseményt percek alatt 600-nál is többen kommentelték, sokan arról számoltak be, hogy megkönnyezték a hírt...
Most jön a neheze
Csikósék expedíciójának kalandjait percről percre követhetik az érdeklődők az interneten. A csapatnak már rajongói oldala is van a Facebook-on, amelyhez egyre többen csatlakoznak. A neheze most következik, hiszen Csikós Zsoltnak 2700 kilométert kell hazavezetnie a veterán autócsodával, és az út jelentős részét igen zord téli körülmények között kell megtenni."
Az eseményeket néhány hudiksvalli honfitársammal együtt mi is nyomonkövettük a világhálón, mintegy folytatásos kalandregényt. http://belsoseg.blog.hu/tags/svedorszag_ponton
A legaktívabb Melinda volt, vele tárgyaltuk ki a vállalkozás elképesztő mivoltát. Ahogy a történetet olvastuk, nyilvánvalóvá vált, hogy az öt fős csapat egyik tagja sem járhatott még Svédországban, annyira jellemző volt a rácsodálkozásuk az itt látottakra. Felrémlett előttem, mi is pont ilyenek voltunk 1997-ben Erikával, amikor először tettük a lábunkat Svédországba, s mennyire jó volt, hogy akkor volt kihez fordulnunk itt a "világ végén", hiszen László és Ferkó, Uppsalában élő, már 70-es éveiket taposó magyar származású jótevőink ismeretlenül is segítő kezet nyújtottak nekünk a három hónapos ösztöndíj ideje alatt. Az ő segítségükkel akkor sokkal többet, és sokkal hamarabb megismerhettünk ebből a gyönyörű országból, a szokásaikból, kulturájukból, ételeikből, mindennapi életükből. Nem túlzás azt mondani, nekik is köszönhető, hogy később aztán visszatértünk ide, s itt telepedtünk le. László ráadásul veterán autós is, Erika tudna mesélni arról, mennyit pucolgatta az 1908-as, mi napig is működő Gregoire rézalkatrészeit.
A mostani autós expedíció térképét és útitervét látva az interneten hirtelen belénk hasított a felismerés: itt fognak elmenni az E4-es autópályán Hudiksvall mellett! Rövid tanácskozás után Erikával úgy döntöttünk, hogy biztosan jólesne ennek az ötfős csapatnak, ha tudná, nem messze, alig 240km-re az úticéljuktól van egy magyar közösség, akikre számíthatnak, ha baj van. De akkor is, ha nincs. Magunkról tudjuk, milyen jó magyar szót hallani a világ valamelyik távoli pontján épp akkor, amikor nem is számítunk rá. Felhívtam még Melindát, majd megszületett a terv: miért ne hívhatnánk meg a tikkadt vándorokat egy hudiksvalli pihenőre? Egy lazacvacsora bizonyosan csábítóan hangzana...s már ment is az e-mail az ötlettel. Az internetes fórum hozzászóláokból közben kiderült, van még egy hudiksvalli magyar, aki hasonló gondolatokat küldözget lelkesen: kiderült, hogy radiológus kollégánk, Sanyesz is abban a cipőben jár mint mi, így egyesítettük erőinket. A válasz a fiúktól egy budapesti szerkesztőségi tagjukon keresztül hamarosan befutott: lelkesen elfogadják a meghívást!
Gyorsan megszereztük a kocsiban ülők egyikének telefonszámát, így sms-ben és telefonon elkezdődhetett az egyeztetés. A fiúk másnap tervezték megvenni az autót Domsjöben, majd kedvező esetben aznap el is indultak volna vele vissza dél felé, így estére volt kalkulálva az érkezés Hudiksvallba. Szállást is segítettünk nekik szerezni, Melinda kiderítette, Sanyesz lefoglalta, jöhettek a kalandorok. Az érkezés napján Erikám gyorsan bevásárolt, s nekilátott a vacsorának. Sanyeszéknál Nóra is előkapott 3 lábast, s már rotyogott is a csülkös bableves, amihez nálunk még citromborsos vajban sült lazac tejszínes kaporszósszal, svéd húsgolyó barnamártással és áfonyaszósszal, valamint "Janssons frestelse" vagyis a hagyományos halas-hagymás reszeltkrumpli készült. Desszertként Melinda utolérhetetlen epres muffinja, Almondy torta és a svéd hercegnő közelgő eskövőjére kiadott tortakülönlegesség, a "brölloptorta" került az asztalra. Azt hiszem a jellegzetes svéd ételekből remek ízelítőt állítottunk össze.
Mikor már minden készen állt, és kiszámítottuk a hozzávetőleges érkezési időt, átjött Gabi is, hogy gyorsabban teljen az idő, míg megjönnek. De nem jöttek. Egy érdeklődő sms-re aztán jött a baljós telefonhívás Bende Tibitől: 130km-re tőlünk baleset érte őket, egy finn kamionnal ütköztek:
http://belsoseg.blog.hu/2010/03/04/a_finn_kamionos_osszetorte_a_felig_magyar_felig_sved_mercedest
Ennek a hírnek akkor még nyilván nem tudtuk a részleteit, az interneten sem volt még fenn semmi belőle, így kénytelenek voltunk várni a fejleményeket, amíg a rendőrök helyszínelnek és felmérik a kárt, illetve eldöntik, tudják-e folytatni az útjukat. Egy örökkévalóságnak tűt, mire jött a következő hívás: folytatják az utat, és jelentkeznek útközben, mikor már látható, mikorra érnek hozzánk. Sanyesszel kimentünk a hotelbe, mert csak éjfélig lehetett felvenni a kulcsot, s közben telefonkapcsolatban álltunk az expedícióval, akik éjjel fél egyre értek a hotelhez. Bíztatásként vittünk magunkkal egy magyar zászlót, azt lengettem lelkesen, amikor befordult a jellegzetes formájú Merci, sarkában az Opellel a hotel parkolója felé. Rövid bemutatkozás és kézrázogatás után elvezettük a csapatot hozzánk, ahol egy rendkívül kellemes estét töltöttünk el. Erről így írnak ők:
http://belsoseg.blog.hu/2010/03/05/reggeli_osszefoglalo
http://belsoseg.blog.hu/2010/03/05/gyogyir_a_sebekre
A dicsérő szavak természetesen jólestek, a mi szemszögünkből nézve annyit mindenképpen hozzá kell tennünk, hogy egy rendkívül rokonszeves, fáradtságuk ellenére is aktív, érdeklődő és összetartó, szakmájukat, hobbijukat, az autózást szenvedélyesen szerető társasággal ismerkedtünk meg. Két órai ismeretség után már úgy éreztük, régóta ismerjük, s jól megértjük egymást. Bár szívesen folytatuk volna velük a társalgást, de az előttük álló és mögöttük kévő kalandok ismeretében mégis be kellett látnunk, hajnali fél háromkor talán jobb, ha hagyjuk őket pihenni...
Reggel a gyerekek, akik csodálatos módon végigaludták az egész bulit, csodálkozva nézték a fényképeket, és főleg Mártonka nagyon sajnálkozott, hogy nem látta a ház előtt parkoló híres-neves öreg Mercedest a törött bal hátsó lámpával.
http://belsoseg.blog.hu/2010/02/28/hogyan_nem_vettem_svedorszagbol_ven_mercit
Ekkor még csak egy esti olvasmány volt az egész, de az események pár napon belül nem várt fordulatot vettek. Így ír erről az Inforádió:
http://www.inforadio.hu/hir/eletmod/hir-337787
"Önkívületben a magyarok - tízezrek követik percről percre veteránautós honfitársainkat, akik egy csaknem 50 éves autót próbálnak lábon hazahozni Észak-Svédországból. Csikós Zsolt, az Indexen futó Totalcar újságírója olyan expedíciót szervezett, amelynek sikeréért a fél ország drukkol.
A megszállottak közül a "normális" emberek általában a veteránautósokat tisztelik a leginkább, hiszen a régi autócsodák szinte mindenkit képesek magukkal ragadni. A régi autók őrültjeit persze legkevésbé sem a közszereplés és a siker hajtja, ám egyikük most mégis országos sztárrá vált.
Történelmi pillanat
Csikós Zsolt, az Indexes Totalcar újságírója "csak úgy", kicsit talán passzióból licitálni kezdett egy internetes árverésen egy 48 éves Mercedesre. Az autó svéd tulajdonosa, aki "az északi sarkkör közelében lakik", megérezhetett valamit, mert a sok jelentkező közül a nem a legtöbb pénzt megvillantó Csikóst választotta.
A blogger-újságíró a sztorit az első perctől kezdve megosztotta a világhálón figyelő érdeklődőkkel, akik arra sarkallták, hogy küzdjön az autóért. Így a jópofa cikkből hirtelen mozgalmas valóság lett: Csikóst azóta viszi a lendület, és csütörtök délben már meg is vásárolta a veterán Mercedest Svédország egy távoli pontján.
Sírnak a meghatódottságtól
A magyar internet történetében még nem volt példa arra, hogy egy magánkezdeményezés ekkora nyilvánosságot, és ennyi impulzust kapjon a világhálón keresztül.
Az autó megvásárlásának híre azonnal olvasható volt a veteránőrültek blogján. Az eseményt percek alatt 600-nál is többen kommentelték, sokan arról számoltak be, hogy megkönnyezték a hírt...
Most jön a neheze
Csikósék expedíciójának kalandjait percről percre követhetik az érdeklődők az interneten. A csapatnak már rajongói oldala is van a Facebook-on, amelyhez egyre többen csatlakoznak. A neheze most következik, hiszen Csikós Zsoltnak 2700 kilométert kell hazavezetnie a veterán autócsodával, és az út jelentős részét igen zord téli körülmények között kell megtenni."
Az eseményeket néhány hudiksvalli honfitársammal együtt mi is nyomonkövettük a világhálón, mintegy folytatásos kalandregényt. http://belsoseg.blog.hu/tags/svedorszag_ponton
A legaktívabb Melinda volt, vele tárgyaltuk ki a vállalkozás elképesztő mivoltát. Ahogy a történetet olvastuk, nyilvánvalóvá vált, hogy az öt fős csapat egyik tagja sem járhatott még Svédországban, annyira jellemző volt a rácsodálkozásuk az itt látottakra. Felrémlett előttem, mi is pont ilyenek voltunk 1997-ben Erikával, amikor először tettük a lábunkat Svédországba, s mennyire jó volt, hogy akkor volt kihez fordulnunk itt a "világ végén", hiszen László és Ferkó, Uppsalában élő, már 70-es éveiket taposó magyar származású jótevőink ismeretlenül is segítő kezet nyújtottak nekünk a három hónapos ösztöndíj ideje alatt. Az ő segítségükkel akkor sokkal többet, és sokkal hamarabb megismerhettünk ebből a gyönyörű országból, a szokásaikból, kulturájukból, ételeikből, mindennapi életükből. Nem túlzás azt mondani, nekik is köszönhető, hogy később aztán visszatértünk ide, s itt telepedtünk le. László ráadásul veterán autós is, Erika tudna mesélni arról, mennyit pucolgatta az 1908-as, mi napig is működő Gregoire rézalkatrészeit.
A mostani autós expedíció térképét és útitervét látva az interneten hirtelen belénk hasított a felismerés: itt fognak elmenni az E4-es autópályán Hudiksvall mellett! Rövid tanácskozás után Erikával úgy döntöttünk, hogy biztosan jólesne ennek az ötfős csapatnak, ha tudná, nem messze, alig 240km-re az úticéljuktól van egy magyar közösség, akikre számíthatnak, ha baj van. De akkor is, ha nincs. Magunkról tudjuk, milyen jó magyar szót hallani a világ valamelyik távoli pontján épp akkor, amikor nem is számítunk rá. Felhívtam még Melindát, majd megszületett a terv: miért ne hívhatnánk meg a tikkadt vándorokat egy hudiksvalli pihenőre? Egy lazacvacsora bizonyosan csábítóan hangzana...s már ment is az e-mail az ötlettel. Az internetes fórum hozzászóláokból közben kiderült, van még egy hudiksvalli magyar, aki hasonló gondolatokat küldözget lelkesen: kiderült, hogy radiológus kollégánk, Sanyesz is abban a cipőben jár mint mi, így egyesítettük erőinket. A válasz a fiúktól egy budapesti szerkesztőségi tagjukon keresztül hamarosan befutott: lelkesen elfogadják a meghívást!
Gyorsan megszereztük a kocsiban ülők egyikének telefonszámát, így sms-ben és telefonon elkezdődhetett az egyeztetés. A fiúk másnap tervezték megvenni az autót Domsjöben, majd kedvező esetben aznap el is indultak volna vele vissza dél felé, így estére volt kalkulálva az érkezés Hudiksvallba. Szállást is segítettünk nekik szerezni, Melinda kiderítette, Sanyesz lefoglalta, jöhettek a kalandorok. Az érkezés napján Erikám gyorsan bevásárolt, s nekilátott a vacsorának. Sanyeszéknál Nóra is előkapott 3 lábast, s már rotyogott is a csülkös bableves, amihez nálunk még citromborsos vajban sült lazac tejszínes kaporszósszal, svéd húsgolyó barnamártással és áfonyaszósszal, valamint "Janssons frestelse" vagyis a hagyományos halas-hagymás reszeltkrumpli készült. Desszertként Melinda utolérhetetlen epres muffinja, Almondy torta és a svéd hercegnő közelgő eskövőjére kiadott tortakülönlegesség, a "brölloptorta" került az asztalra. Azt hiszem a jellegzetes svéd ételekből remek ízelítőt állítottunk össze.
Mikor már minden készen állt, és kiszámítottuk a hozzávetőleges érkezési időt, átjött Gabi is, hogy gyorsabban teljen az idő, míg megjönnek. De nem jöttek. Egy érdeklődő sms-re aztán jött a baljós telefonhívás Bende Tibitől: 130km-re tőlünk baleset érte őket, egy finn kamionnal ütköztek:
http://belsoseg.blog.hu/2010/03/04/a_finn_kamionos_osszetorte_a_felig_magyar_felig_sved_mercedest
Ennek a hírnek akkor még nyilván nem tudtuk a részleteit, az interneten sem volt még fenn semmi belőle, így kénytelenek voltunk várni a fejleményeket, amíg a rendőrök helyszínelnek és felmérik a kárt, illetve eldöntik, tudják-e folytatni az útjukat. Egy örökkévalóságnak tűt, mire jött a következő hívás: folytatják az utat, és jelentkeznek útközben, mikor már látható, mikorra érnek hozzánk. Sanyesszel kimentünk a hotelbe, mert csak éjfélig lehetett felvenni a kulcsot, s közben telefonkapcsolatban álltunk az expedícióval, akik éjjel fél egyre értek a hotelhez. Bíztatásként vittünk magunkkal egy magyar zászlót, azt lengettem lelkesen, amikor befordult a jellegzetes formájú Merci, sarkában az Opellel a hotel parkolója felé. Rövid bemutatkozás és kézrázogatás után elvezettük a csapatot hozzánk, ahol egy rendkívül kellemes estét töltöttünk el. Erről így írnak ők:
http://belsoseg.blog.hu/2010/03/05/reggeli_osszefoglalo
http://belsoseg.blog.hu/2010/03/05/gyogyir_a_sebekre
A dicsérő szavak természetesen jólestek, a mi szemszögünkből nézve annyit mindenképpen hozzá kell tennünk, hogy egy rendkívül rokonszeves, fáradtságuk ellenére is aktív, érdeklődő és összetartó, szakmájukat, hobbijukat, az autózást szenvedélyesen szerető társasággal ismerkedtünk meg. Két órai ismeretség után már úgy éreztük, régóta ismerjük, s jól megértjük egymást. Bár szívesen folytatuk volna velük a társalgást, de az előttük álló és mögöttük kévő kalandok ismeretében mégis be kellett látnunk, hajnali fél háromkor talán jobb, ha hagyjuk őket pihenni...
Reggel a gyerekek, akik csodálatos módon végigaludták az egész bulit, csodálkozva nézték a fényképeket, és főleg Mártonka nagyon sajnálkozott, hogy nem látta a ház előtt parkoló híres-neves öreg Mercedest a törött bal hátsó lámpával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése