Az első önálló műtét

Nem kellett sokáig várni arra, hogy a műtőben is önálló feladatot bízzanak rám: a második héten egy tervezett császármetszést kellett elvégeznem. Ennek jelen esetben nem is igazán a szakmai oka miatt szentelek egy bekezdést, hanem a lélektani jelentősége miatt. Úgy alakult, hogy aznap a szülőszobán történtekért hárman, egy főorvos, egy szakorvosjelölt és én, mint szakorvos voltunk felelősek. A műtéti programba kiírt császármetszésből a főorvos ügyesen kifarolt, így indulhattunk ketten a fiatal német kolléganővel a műtő felé. Különös helyzet volt, mert még nem jártam itt Hudiksvallban a műtőben, azt sem tudtam, mi merre van, és nem is láttam még korábban, hogy csinálják a császármetszést itt Hudiksvallban. Ebből adódó szabadkozásomat a műtőben mosolyogva fogadták, és megnyugtattak: mindent csináljak úgy, ahogy én szeretném, ők majd asszisztálnak. Jelen szituációban ők alkalmazkodnak hozzám, s nem nekem kell őhozzájuk. Gyorsan átnéztem a műszertálcát, közel minden ugyanaz volt rajta ahogy Magyarországon megszoktam, és amikor halkan odasúgtam a műtősnőnek, hogy ha nem tudnám hirtelen egy adott műszer nevét, majd segítsen ki. "-Semmi gond, csak mutass rá, és adom ami kell!" -jött a bíztató válasz, így hozzáfogtunk. Bár nagyon érdekelt, hogy ők hogyan csinálnák az egyes műtéti lépéseket, mégsem kezdtem el kérdezgetni, hogy szokták ők ezt és ezt csinálni, mert ezzel nem akartam azt a látszatot kelteni, hogy bizonytalankodom. Inkább azt a taktikát választottam, hogy haladtam lépésről lépésre, úgy, ahogy Szegeden szoktam, majd utólag visszakérdeztem, ti is így csináljátok? Így nem vesztettünk értékes időt, szépen haladtunk, és a kívánt információk birtokába is jutottam. Gyorsan kész lettünk, és egy-két apróbb fogás kivételével elmondhatom, nincs lényegi különbség a műtéti technika között ebben a tekintetben az otthon alkalmazottaktól.
Egy érdekesség azonban kikívánkozik még belőlem: a műtétek előtt bevett szokás, hogy végeznek egy utolsó ellenőrzést, amit "startkontroll"-nak hívnak. Ez abból áll, hogy mielőtt az operáló orvos kezébe adják a szikét, az aneszteziológus -vagy inkább az szakasszisztense, mert anesztest ritkán látni a műtétek alatt, de ez egy más történet- felolvassa, ki fekszik az asztalon, mi a neve, személyi száma, mi az aneszteziológia módja. Ha ébren van a páciens, lelkesen bólogat közben... Az operáló orvos elmondja hangosan a saját nevét, és hogy milyen indikációból milyen műtétet készül végezni, ezt követően az asszisztensek, műtősnők, és a műtétnél jelenlévő minden egyes ember egymás után elmondja hogy hívják és mi a beosztása. Ez először elég furcsának tűnt, pláne, hogy látszik, rajtunk, újakon kívül mindenki alaposan ismer mindenkit, de végiggondolva, teljesen logikus, így csökken a betegcsere lehetősége. Érdemes eltűnődni rajta.