Első nap a kórházban

Az első hétfő reggelén, még sötétben, negyed nyolckor Gáborral (magyar nőgyógyász kollégám, akivel a calafelli nyelvtanfolyamtól közös a sorsunk) elindultunk a havas fenyők között az új munkahelyünk felé. Csak 8-ra kellett menni, de nem akartunk elkésni, noha csak 10 perc sétatávról van szó. Furcsa szorongást éreztem, s valahogy nagyobbat, mint amikor az interjúra jöttünk fél évvel ezelőtt. Akkor még "csak" az volt a tét, hogy megfelelünk-e nekik, és felvesznek-e, s ha esetleg nem, akkor mehetünk vissza Magyarországra folytatni a régi munkánkat. De a mai reggel már annak a kezdete volt, hogy itt kell új életet kezdenünk, nap mint nap megküzdenünk a sikerért, s innen nincs hova hátrálnunk. Legyen az bármilyen nehéz is, ezt akartuk, ezt kell végigcsinálnunk.
A kórházban már vártak az osztályon dolgozó magyar kollégák, és segítettek a tájékozódásban. A könyvtárban gyűlt össze az osztály orvoskara, ami hihetetlenül vegyes: négyünkön, magyarokon kívül 3 német, 1 osztrák, 1 holland, 1 iraki kurd és 2 svéd kolléga volt jelen. Ez az aznapi létszám volt, ami azonban csalóka, nem ennyi főállású orvos van itt. Vannak szakképzésben lévők, akik csak bizonyos időt töltenek itt, és vannak még további svéd szakorvosok, főorvosok, akik ugyan itt dolgoznak állandó munkaviszonyban, de nem 100% munkaidőben, csak részidőben. Van olyan svéd kolléga, aki csak ügyelni jár be és csak éjszakára, van aki minden második héten és csak nappal. Így ha valaki azt kérdi, hányan dolgozunk az osztályon, nem tudok rá egyszerűen válaszolni...
A kölcsönös bemutatkozás és rövid beszélgetés után mindenki ment a napi megszokott munkáját végezni, mi újak pedig elkezdtünk ismerkedni az osztállyal. Kaptunk egy rövid ismertetőt a számítógépes rendszerről, beléptetőkódokat, mágneskártyákat és kulcsot az ajtókhoz. A töltőkön már ott vártak a kórházi mobiltelefonjaink, a falon lévő telefonszámlistában pedig már ott állt a nevünk mellett a hívószámunk is. A telefonról egyébként bármilyen svéd telefonszám közvetlenül hívható, nincs kilépőkód, sem semmilyen korlátozás. A hívások költségét a kórház fizeti. Megkaptuk a szobáinkat is, én egy német szakorvos sráccal lakom kettecskén egy szobában, mindkettőnknek jut saját asztal, saját számítógéppel, saját nyomtatóval. Ezek lehet, hogy magától értetődő dolgoknak tűnnek, de ehhez nekem még hozzá kell szoknom azok után, hogy Szegeden 10-en laktunk egy szobában és csak egy működő számítógép volt benne. Mivel itt minden számítógép a központi rendszerhez van csatlakoztatva, az adminisztrációs munkákat (még  a diktálást is) lehet a szobánkban is végezni, nem kell okvetlenül kinn az osztályon. Ez mondjuk egy plusz luxus, hiszen minden osztályon van elegendő gép, nem kell sem sorban állni, sem kitúrni mást, ha meg akarok nézni egy labort vagy egy bejegyzést a beteg dokumentációjában. Körbejártuk az osztályokat is, mindenkinek bemutattak minket. A neveket képtelenség volt elsőre megjegyezni (sem másodikra), de mindenki kedvesen mosolyogva fogadott, és volt pár kedves szava. Mi megilletődötten rázogattuk a kezeket, igyekeztünk megérteni amiket mondtak, több kevesebb sikerrel. Az adminisztrátorok irodájában kaptunk egy pakkot, amiben a kórház és a város térképe, a telefonszámok jegyzéke, az első pár heti beosztás és más hasznos információk voltak. Délben eljött Gavleből a nagyfőnök is, és volt egy közös ebéd a könyvtárban. Ezzel a fickóval nagyon jókat beszélgettünk még az interjú során nyáron angolul, de most rá kellett döbbennünk, hogy mivel dán, alig értjük mit mond. Ezt a többiek is sejtették, jókat viccelődtek ezen, hogy majd megszokjuk...de mikor? Megkaptuk a beosztásunkat is, amiből megtudtuk, melyik napon hová vagyunk beosztva illetve kit kell követnünk. Az első időben ugyanis az a rendszer, hogy minden részlegen hozzácsapódunk valakihez, aki miközben dolgozik, magyaráz is nekünk. Mire nagyjából átláttuk, hogy melyik emeleten mit találunk, hol a WC és a szobáink, el is ment a nap. Hazafelé ballagva kicsit már megkönnyebbülve beszélgettünk az élményekről, de zúgott a fejünk a ránk zúduló információktól és az egész napos koncentrálástól...