A következő címkéjű bejegyzések mutatása: társasági élet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: társasági élet. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 27., szombat

Magyar konyha - svéd alapanyagokból

Három feleség, Erika, Ica és Ibolya egy nap különleges felkérést kaptak egyik volt nyelviskolai tanárukon keresztül. Egy EU által támogatott kísérletben vehettek részt, aminek "Világok ételei" volt a címe s az volt az alapötlete, hogy összehozza Svédország soknemzetiségű konyhájának receptjeit és a helyi svéd gazdák termékeit. 
Svédországban rengeteg külföldi él, és a svédek szeretik kipróbálni a különböző nemzetek ételeit. Az ideális az volna persze, ha mindent meg lehetne főzni itteni alapanyagokból is, ezzel támogatva a helyi mezőgazdaságot és élelmiszeripart. Az ötletgazdák összeállították a nemzetek listáját, amiben elsőként a magyar konyha szerepelt. (Majd később még iraki, iráni, sri lankai, eritreai és brazil).
Valamennyi költséget az EU program állta, de a megvalósításban nagy szerep jutott még egy étteremnek is, aki a helyet, eszközöket és a zavartalan lebonyolítást vállalta magára. 

Az étterem megérdemel egy kis reklámot ezen a helyen: Frägsta  Hälsingegård a nevük, egy testvérpár üzemelteti, akik félig svédek, félig olaszok. Az étterem alapvetően olasz étteremként hirdeti magát, és kb 15 km-re fekszik Hudiksvalltól egy tanyaközpontban. Az épületegyüttes több mint 100 éves  és a régi időkben a svéd vidéki társasági élet központja volt. Esküvőknek, báloknak, mulatságoknak adott otthont. A testvérpár ide költözött az egyébként soknemzetiségű családjával, és vendéglátásba kezdett, amihez megvolt a kellő képzettségük és olaszországi munkatapasztalatuk. A mennyiség helyett a minőségre törekednek: csak előzetes megrendelésre főznek, minimum tíz főtől, így főleg cégek és nagyobb családi események a célközönségük. 

A nagy eseményt megelőző héten a feleségek megtárgyalták a szervezőkkel, hogy mi lesz a menüsor, ehhez milyen alapanyagokra lesz szükség. Az gyorsan kiderült, hogy az őrölt paprika megkerülhetetlen tényező, s ez sajnos nem kapható az itteni boltokban, s nyilván a gazdák sem termelik. Szerencsére minden rendes magyar háziasszony kamrájában akad néhány zacskóval, így ez nem lehetett akadály. A főzést megelőző napon a kis csapat tett egy nagy kört a környező gazdáknál és beszerezte az alapanyagok nagy részét: húst, zöldségeket, lisztet. A szervezők egyik fő célja volt, hogy mindenből "ekologisk" vagyis gyógyszer-vegyszermentes kerüljön a fazékba.  

A lányok aztán kellő izgalommal bevetették magukat az étterem konyhájába, ahol a személyzet maximálisan kedves és segítőkész volt. Itt a magyar menyecskék dirigáltak, s nem volt semmi őrült Gordon Ramsay-féle ordítozás sem, mégis jól haladt a munka.  

 
 A késő délutánra meghirdetett kezdésre aztán befutottunk mi, az éhes családapák is gyerekestől, valamint jónéhány magyar meghívott vendég is. Először meghallgattuk a főszervező kiselőadását az egész programról.

  

Majd egyre nagyobb izgalommal és hangos gyomorkorgással vártuk a kezdést.

 







A konyhatündérek és segédeik:
  

A menüsor: 

Gyömölcsleves


Gulyásleves


Paprikás csirke galuskával
(nincs kép)

Sertéstokány galuskával


Házilag sütött kenyér, helyi lisztből

Uborkasaláta
Madártej 
(sajnos nincs kép róluk)

Mondanom sem kell, hogy irgalmatlanaul teleettük magunkat. A svéd és olasz házigazdák nemkülönben, akik elismeréssel nyilatkoztak a feleségeink szakácsművészetéről. Gondolom mindenki sejti, hogy ezek a jóravaló vendéglátó szakácsok azért buzgón kérdezgettek és jegyzeteltek, miközben sertepertéltek a konyhában!

Miközben fényesre gömbölyödött hasunkat simogattuk és kávéinkat kortyolgattuk (espresso italiano!), sokat beszélgettünk a svédekkel arról, hogy milyen kár, hogy a svéd családok hétköznapjaiból lassacskán eltűnik a közös vacsorák meghitt hangulata és összetartó ereje. Mind gyakoribb, hogy mindenki akkor eszik amikor eszébe jut, s azt amit éppen kivesz a hűtőből és megmelegít a mikróban. Ez pedig mind gyakrabban előre elkészített étel. 

Milyen jó, hogy ez nálunk nem így van. Így végiggondolva nagyon hálásak lehetünk a "tűzhelyeinket őrző" és a családot ily módon is összetartó asszonykáinknak!

 

2010. július 25., vasárnap

NYÁR: napfény, vízpart, barátok, kajak, grill

Már számoljuk visszafelé a napokat, hogy induljunk nyaralni, de a hétvégeken addig sem szomorkodunk a négy fal között. A legutóbbi szombaton egy nagy tavat választottunk úticélnak, Hudiksvalltól kb. 40 km-re. A szervezkedés már a kórházban elkezdődött, viszonylag gyorsan nyélbe ütöttük az ötlet megvalósítását. Béreltünk az itteni szabadidőklubtól 6 kajakot és egy utánfutót, mindenki felpakolt grillezni való húsokkal, kolbászokkal és strandjátékokkal, majd nekivágtunk.
Az idő kiváló volt, eleinte hűvösebb, felhősebb, de végül hétágra sütött a nap, így lehetett strandolni is. A kajakozáshoz azonban mindenféleképpen kiváló idő volt, a gyerekek most próbálták ki ezt először életükben.

Erki hamar rákapott a kajakozás ízére, és kis idő múlva már ügyesen forgatta a lapátot a kezében, alig győztem utána loholni a kis vízben. Végül a kényelmesebb megoldás mellett döntöttem: az ölembe vettem, majd hátradőlve hagytam, hogy evezzen a kisasszony. Időnként azért visszakaptam a lapátot, őleg amikor végképp nem arra mentünk, amerre szerettünk volna, vagy amikor üldözőbe vettünk egy lúdcsaládot.

Mártonka inkább öregurasan üldögélt és szemlélődött a kajakból, neki külön élményt a mentőmellény jelentett, egykettőre kitalálta, hogy ez egy teknőspáncél, amibe még vissza is lehet húzódni a nap elől (picit nagy volt rá a mellény), sőt a parton sem akarta levenni, abban mászókázott, homokozott naphosszat. Egy vérbeli teknőc ugye nem veszi le a páncélját...

Erika szemében különös fény csillant, amikor végre őrá került a sor: igen, azok a 20 évvel ezelőtti tiszai emlékek a kajaktáborból... Rajta egyből látszott, hogy nem áll idegenül kezében a lapát, percek múlva már messze járt, s hatalmas köröket rótt a fenyvesekkel, nyírfákkal és kis piros házakkal szegélyezett tó távoli zugaiban is.


Aztán miután tudatosult bennünk, hogy együtt még nem is kajakoztunk az elmúlt 16.5 évben... vagyis mióta "egy hajóban evezünk", mentünk egy közös kört is, amíg a barátok a gyerekekre vigyáztak a parton.
A grillen sütött ebéd és uzsonna után még élveztük a délutáni napsütést és együttlétet, játszottunk a kicsikkel a parton, majd újra fölpakoltuk a kajakokat a vontatóra és szép lassan hazagurultunk. Fantasztikus nap volt!


Még több kép erről a napról itt!

2010. július 3., szombat

Sundsvall élményfürdő - Himlabadet

A rövid és többnyire hűvös északsvéd nyárban ritkaságszámba megy, hogy 28-30 fok körüli legyen a hőmérséklet, így mikor sok szemdörzsölés után elhittük, amit a hőmérőn láttunk, nem haboztunk tovább, leporoltuk a fürdőruhákat, és átrobogtunk a szomszédos megyébe, Sundsvall városába, ami tőlünk kb 85 km-re van, hogy felkeressük a nemrégiben megnyílt élményfürdőt. A névadók a 'Himlabadet' mellett döntöttek, ami 'Csodásfürdőt' jelent. Kis szójátékkal akár a 'himlen' szóra is asszociálhatunk, ami a 'Mennyország' megfelelője, vagyis mindenképpen valami nem hétköznapi élményre számíthattunk. A gyerekek már régóta rágták a fülünket amúgy is, hogy menjünk valahová strandolni, és a közelgő nyaralás útitervébe is beletettünk minimum 2 élményfürdőt Szegeden és Nyíregyházán, de az még csak 1 hónap múlva lesz. Így legalább lesz összehasonlítási alapunk.
A fürdőben nem csalódtunk, ha a kicsiken múlott volna, akkor még most is ott áznánk valamelyik medencében, annyira jól érezték magukat. Így is mi lettünk az utolsók, akik kimásztak a vízből. Szavakban nehéz elmesélni, mit is jelent egy élményfürdő...szerencsére ott volt a fényképezőgépünk, ezek a képek mindent elmondanak!

Játszóház - kicsit másképp

A "megszokott" ugrabugrálós játszóházak után különleges élményben volt részünk amikor ellátogattunk a városkánk  turisztikai központjával közös épületben helyet foglaló Mulle Meck házba. Mulle Meck egy ismert svéd mesealak, ezermester, aki először könyvsorozatban, újabban pedig már DVD-n is szórakoztatja és tanítja a gyermekeket.

A játszóházban a meséből ismert tárgyak és jelenetek válnak kézzelfogható élménnyé, így a sárga nyitott tetejű kisautó, hősünk háza, a műhely, de még egy repülőgép, sőt egy űrhajó is. A bejáratnál tábla figyelmeztet, hogy ez nem egy steril, "jaj össze ne koszold magad" típusú hely, itt bizony valódi szerszámokkal és alkatrészek között lehet tölteni az időt!  A kisautó motortere, csomagtartója tele van pakolva ki-be rakható alkatrészekkel, amik nyilván csak kiselejtezett vasdaraboknak tűnnek első pillantásra, de a gyermeki fantázia segítségével egykettőre izgalmas kincsekké válnak.

A garázsban is roskadásig vannak tömve a polcok és fiókok mindenféle kacatokkal, ezek között minden gyerek imád akár órákig is bogarászni. A garázs mellé még egy kiszuperált benzinkutat is beállítottak, így a tragacsot a szorgos kis kezek naponta kb 200-szor meg is "tankolhatják".

A ház tele van újabb és újabb izgalmas meglepetésekkel, minden szögletben van valami érdekesség. Egy mesebeli ház, egy iroda, egy kis kuckó a fa tetején, egy fából ácsolt repülő garantáltan minden mozdulatra hangosan nyikorgó, s ettől élvezetes irányító szerkezettel, sőt egy űrhajó is. Ez utóbbit is telezsúfolták minden lehetséges, valaha szebb napokat látott kapcsolókkal, kallantyúkkal, gombokkal, pöckökkel, botkormányokkal, és egyéb műszerekkel, amiknek végtelen számú kapcsolgatása, tekergetése és nyomkodása határozottan az éppen világokat felfedező és megváltó űrhajós érzetét kelti a kis kalandorokban. Az ehhez épített, kis kráterekkel telitűzdelt bolygódarabka és a műszerek között elrejtett, csillagászati témákat bemutató interaktív számítógépmonitor teszi teljessé az élményt. Az apukáknak is.

A házban helyet kapott egy asztalosműhely is, ahol a szerszámok mellett korlátlan mennyiségű faanyag és szög áll rendelkezésre a szabad alkotókedvhez. Innen egész nap kopácsolás, fűrészelés hangos zaja hallatszik, a kis mesterek és szüleik addig garantáltan nem szabadulnak innen, míg el nem készítenek egy saját remekművet. Az alkotás izgalma mindenkit lázba hoz, hely és szerszámok vannak bőven, határ csak a csillagos ég. A lányok ügyeskedhetnek a textilek között is, s a legszuperebb az egészben, hogy a nap végén mindenki elviheti haza munkája gyümölcsét. Ennek az ára benne foglaltatik a belépőjegyben, csakúgy mint a felnőttek kávéja vagy teája. Mi végül két kis repülővel és sok-sok élménnyel megrakodva búcsúztunk el  Mulle Mecktől.

Még több képért kattints ide!

2010. június 6., vasárnap

Hälsingland és a bogrács

Végre valahára beköszöntött itt fenn északon is a tavasz, talán lassacskán a nyár is, s ilyenkor rögtön ágaskodni kezd a vágy, hogy ki a szabadba, szívni magunkba a napfényt, a megújuló természet éltető erejét. Összedugtuk fejünket, s kisütöttük, hogy ideje lenne ismét összejönnünk, hogy felszítsuk a svédhoni magyarság összetartó erejének (amúgy nem) szunnyadó parazsát, ami fölé ezúttal egy méretes bográcsot lógattunk, hogy az abban rotyogó marhapörkölt illatával mutassunk utat az iggesundi papírgyár rothadt káposztaszagától bódultan támolygó, lazactól és köttbullartól (svéd húsgolyó) megcsömörlött, munkában és gyermeknevelésben becsülettel megfáradt honfitársainknak.
 
Az ötletből egy hét alatt tett lett, a gyors körlevélre záporoztak a visszajelzések, s így 2010. június 5-én szombaton a lakótelepünk szélén lévő szabadidőparkban kitűztük a magyar zászlót a sok svéd közé, hogy annak árnyékában 28 felnőtt és 15 gyermek tölthessen el együtt egy csodás napot. Összeszámolva a közeli és távoli svédországi magyarságot rá kellett döbbennünk, hogy időközben annyira sokan lettünk, hogy ha mindenkit meghívnánk az eseményre a megyéből, nem lenne elég a 22 literes bogrács! Így a fenti létszámban megállapítva a felső határt, csak a Hudiksvall kb 60 km-es körzetében propagáltuk az eseményt. Reméljük nem lesz ebből sértődés…
Az előkészületek már az előző napokban megkezdődtek, a hudiksvalli "született feleségek" megrakták egy kombi Ford csomagtartóját a hozzávalókkal, többek között 15 kg marhahússal, krumplival, hagymával, s a kamrapolcok féltett zugaiból elővett, erre az alkalomra rejtegetett kiváló magyar pirospaprikákkal, a messzi északon nagy kincsnek számító Piros Arannyal, Erős Pistával. A műanyag tányérok, poharak, evőeszközök és szalvéták mellé előre zsákokba csomagolt nyírfahasábokat is vettünk, mert ugyan a környező erdőkből és irtásterületekről mázsaszámra lehet fenyőágakat szerezni, de úgy döntöttünk, hogy azok eléggé gyantásak, s emiatt pattogósak, másrészt mégiscsak egyszerűbb és elegánsabb a benzinkútról elhozni a tűzifát, mint rőzseszedő anyókát játszani.
 
A nagy nap reggelén 7:30-kor a hälsinglandi napsugarak kíváncsian méregették a csillogó, ezen a tájon még sohasem látott furcsa szerzeményt, a bográcsot. Sajnos nem használhatom ehelyütt a "kelő nap sugarai", egyébként sokkal költőibb szófordulatot,  hiszen a nap mostanában 3:15-kor kel itt északon...  A tűzgyújtással 8-ra készen lettünk, vártuk a jó parazsat, miközben a lakókerület egyik svéd kulcsembere, mindenese, reggeli kerékpáros körútja során leparkolt, s élénken érdeklődött, mi készül itt nagy titokban. Ő is hosszasan vizsgálgatta a bográcsot, de nem tudott egy frappáns svéd szót annak megnevezésére, a "bográcsot" meg nem bírta kimondani. Némi irigységgel a szemében kívánt jó mulatást nekünk, majd tovább kerekezett. Kisvártatva megjelent egy másik svéd "fontosember", aki úgy aposztrofálta magát, mint mindennek az egyszemélyes felelőse, ami itt történik a szabadidőparkban. Ő sajnos kerek perec kijelentette, hogy ott, azon a helyen ahol már vígan lobogott a tűz, nem lehet tüzet rakni. Ezt azért tartottuk kicsit furcsának, mert direkt azt a helyet választottuk, ahol április utolsó napján, a nagy svéd télbúcsúztató ünnepség alkalmával kb 2.5 magas és minimum 6 méter átmérőjű máglyát raktak... de a mi 20 centis tüzünk ezek szerint sokkal veszélyesebbnek látszott. Rövid telefonálgatás és egyezkedés után megállapodtunk, hogy akkor a kialakított, fedett grillezőhelyre költöztetjük fel a bográcsunkat, az szélvédettebb, és ott lehet tüzeskedni. Jobb a békesség alapon engedtünk, bár további nehézséget okozott, hogy a háromlábú állványt oda nem lehetett felállítani, ezért vennünk kellett sebtében egy hosszú láncot, amiről lelógathattuk bográcsunkat.  Persze minden bolt, így a bográcstartólánc-szaküzlet is 10-kor nyit szombaton.
 
Végül 2 óra csúszással megkezdődhetett a szalonna és hagymapirítás, s hamarosan rotyogott a marhahús is. A derék magyarok közben szép lassan gyülekezni kezdtek a környékről, régi és új tagjai a kis közösségünknek, s a házipálinkás butykosok szűnni nem akaró keringőjével egyidejűleg megindultak a beszélgetések, ismerkedések is. A tepertős pogácsák, házi készítésű sóssütemények szépen fogyatkoztak, dicsérve a magyar háziasszonyaink konyhai tehetségét, miközben majd mindenki kavarintott, rázott egyet a bográcson, vagy éppen javított egy kicsit a fűszerezésen.
 
A gyerekek közben hatalmasat hancúroztak, élvezték egymás társaságát, s azt, hogy mindenkivel magyarul beszélhettek játék közben is. Senki sem unatkozott egy percet sem, közben repült az idő, szépen fogyott a tűzifa és a pálinka, s ebből kifolyólag mindenki erősen füstszagú és kipirult arcú lett, mire végül 3 óra táján elhangzott a várva várt szó: KÉSZ!
 
Pár perc múlva a hosszú asztal körül elismerő hümmögések és csettintések jelezték minden szónál is világosabban: mennyei finom lett az ebéd! A népes társaság aztán addig-meddig sertepertélt a bűvös bogrács körül újabb és újabb adagokat merve tányérjára, hogy a végére csak mutatóban maradt valamicske. A fényesre gömbölyödött pocakokat simogatva, poharazgatva és beszélgetve szépen eltelt a nap hátralévő része, s következhetett a rendrakás, búcsúzkodás.
 
Sajnos szegény Mártonkánk épp ezekben a napokban betegedett meg, lázasan, köhögve feküdt otthon, s így nem tudott eljönni a mulatságra, s hol anyukája, hol én maradtunk mellette felváltva, őt ápolva.
Még több kép itt.

2009. március 29., vasárnap

Szociális élet

Ebben a bekezdésben két fő téma kerül röviden bemutatásra: a kórházi élmények és a kis magyar közösségünk élete.
A közös, "kötelező" kávészünetekről (fika) már korábban írtam, mint a munkahelyi szociális élet legfőbb színteréről. A svéd kollégák érdeklődése családi hátterünkről,  feleségről, gyermekekről, a magyarországi helyzetről átlagosnak mondható ennyi idő eltelte után. Nem mondom azt, hogy mélyenszántó beszélgetésekbe kellett bárkivel is bonyolódnunk, csak egy normális szintű érdeklődés volt tapasztalható. Mondják, hogy a svédek igazából nem akarnak túl sokat megtudni illetve túl mélyen megismerni beszélgetőpartnerüket, a kitárulkozás nem jellemző. Ha szigorúan ezt a nézetet kell ehelyütt megerősítenem vagy cáfolnom, akkor azt mondhatom, ez valóban így van, de hozzá kell tennem azt is, hogy ugyanezt a felületes, "kötelező, de nem túl mély" érdeklődést tapasztalhattam Magyarországon is, ez véleményem szerint tehát eddig nem feltétlenül svéd nemzeti sajátosság, inkább típusos XXI.századi urbanizált viselkedésforma. Rengeteg kollégám van/volt Magyarországon is, akivel bár jó kapcsolatban álltunk, egymás családi életéről nem tudtunk meg sokkal többet az elmúlt évek alatt, mint itt 3 hónap alatt. Lehet, hogy ez valakit bánt, van akit elrémiszt, de igazából elég kényelmes így a társas együttlét, nem kell a sajátján kívül a más bajaival is megbirkóznia senkinek.
Több, magyarokkal folytatott párbeszéd és beszámoló visszatérő eleme a svédek tudatlansága Magyarországról. Ezt is óvatosan kell kezelni, mert pl. hajlamosak vagyunk megsértődni azon, hogy (akik sosem jártak hazánkban) úgy hiszik, egykori szovjet gyarmatként nálunk most is oroszul beszélnek, ugyanakkor vajon minden honfitársam lenne-e legalább ilyen tájékozott a skandináv államok történelmében, hírességeiben és a jelenkori eseményeivel? Miért lepődik meg sok magyar azon, hogy pl. Norvégia nem EU tag, vagy hogy Svédországban koronával fizetnek és nem euróval? Nem akarom védeni a svédeket, sem bántani a magyarokat, mindkét oldalon vannak komoly hiányosságok, csak nem mindegy hogy kit és miről kérdez az ember. Úgy vélem, megsértődés és kinevetés helyett inkább minden alkalmat meg kell ragadni arra, hogy az ember Magyarország "követeként" megfelelő helyen és időben, megfelelő mennyiségű (vagyis egyszerre nem sok) információmagot szórjon szét a saját világukban meglehetősen boldog skandináv emberek tudatában, úgy, hogy mindez ne legyen kioktató jellegű, sem hosszadalmasan unalmas. Kétségtelenül nem könnyű feladat.
Azt, hogy a kollégák igenis érdeklődnek irántunk, misem bizonyítja jobban, hogy az első 9 hét során 2 meghívást is kaptunk egy-egy olyan közös vacsorára, amit az osztályon dolgozó kollégák szerveztek. Az első alkalommal egy német kolléganő hívta meg az osztály teljes orvoskarát családostól együtt a házába, ahová mindenki valami saját készítésű étellel, vagy süteménnyel érkezett. A közelmúltban pedig egy állítólagos régi hagyományt felelevenítve egy idősebb főorvosnő hívott meg minket, újakat az otthonába, szintén családtagjainkkal együtt. Mindkét alkalommal nagyon jól éreztük magunkat, és a beszélgetések témái is változatosra sikeredtek, de ezek már nem a felületes könnyed csevegések kategóriájába tartoztak.
Arról írtam már, hogy a sors mennyi magyart sodort a kies norrlandi tájra, de azt ehelyütt most örömmel elújságolhatom, hogy ezek a magyarok eddig erős összetartásról tettek tanúbizonyságot. Az eltelt 11 hét alatt eddig 4 olyan bulit szerveztünk, ahol a résztvevő magyarok száma meghaladta a 20 főt, ebből háromszor valamelyik családnál (köztük egy alkalommal nálunk is, 26 fővel), egyszer pedig egy erre a célra kibérelt Gavlei közösségi házban közel 50 fővel képviseltette magát a helyi magyarság. Itt főként mi, most érkezett orvosok és családtagjaik adjuk a tömegbázist, de szívesen jöttek korábban kitelepült kollégák is, és minden alkalommal nagyon jól éreztük magunkat. Talán említenem sem kell, mekkora élmény ez a gyerekeknek is, akik szünet nélküli hancúrozással töltik el a villámsebesen repülő időt. A közbenső hétvégeken sincs elszigetelődés és magunkbafordulás, szinte minden hétvégén jön hozzánk valamelyik család vagy éppen mi indulunk látogatóba valakihez. A kezdeteknél is sokat segítettünk egymásnak, nemcsak tippekkel, ötletekkel, megtudott, mások számára is fontos és megosztott információkkal, hanem akár szereléssel, gyermekfelügyelettel, közös főzésekkel. Tekintettel arra, hogy a családok közül (egyelőre) csak nekünk nincs autónk, a nagyobb heti bevásárlásokhoz, bútorcipeléshez, távolabbi célpontok eléréséhez mindig készségesen ajánlkozik valamelyik kolléga, ami rendkívül jólesik, néha már-már azt kell mondanom, a bőség zavarával küszködünk. Sokkal könnyebben boldogul így mindenki, nem érezzük magunkat egyedül, odafigyelünk egymásra, és ez nagyon sokat jelent.