PePE megmérettetik - Gépjármű műszaki vizsga

Aktuálissá vált a Ford műszaki vizsgáztatása májusban. Előrebocsátom, hogy mivel Magyarországon nem volt autónk, nem tudom összehasonlítani a két rendszert egymással. Egy honlapon keresztül (www.bilprovningen.se) a rendszám és a személyi számom 4 utolsó számjegyének megadása után regisztrálva megadhattam, hogy melyik vizsgahely mely időintervallumában szeretnék időpontot foglalni, és a feladott listából aztán választhattam nekem megfelelőt (=ügyelet utáni szabadnapra esőt). Egy műszaki vizsga 20 percig tart. Hudiksvallban csak egy ilyen vizsgahely van, így ez adott volt. A honlapon azt is kérhettem, hogy a kiválasztott nap előtt pl egy héttel majd közvetlenül előtte egy-két nappal küldjenek egy e-mail és/vagy sms emlékeztetőt.
A megadott napon, a tervezetthez képest fél órával korábban, a gyerekekkel együtt -akik persze ki sem hagyhatták volna ezt a bulit- elgurultunk a műszaki állomásra. A nagy parkolóban állt vagy 8-10 autó, mindegyikben benne ült a vezetője.  Szemközt a parkolóval, az épület falán egy elektromos tábla volt, annak folyton frissülő információit figyelte mindegyik, közben zenét hallgattak, cigarettáztak, olvasgattak. A megérkezés után oda kellett menni egy automatához, s beírni az autóm rendszámát, erre kiírt egy üzenetet, hogy nyugtázta a megérkezésemet, figyeljem én is táblát a további teendőkért. Visszaültem a kocsiba, a gyerekekkel  mesét hallgattunk, szépen fogytak előlünk a többiek, majd hajszálpontosan az általam kért időpontban kiírták a rendszámunkat, s hogy hajtsunk az 1-es beállóhoz. (Összesen 3 volt) Ott felnyílt az elektromos kapu, begördültünk a műhelybe, majd a kocsiból kiszállva, s félrehúzódva átadtuk a terepet az egyszem szerelőnek, aki mosolyogva üdvözölt, és szívélyesen mutatta az irányt, hol pihenhetünk meg, s ihatunk egy kávét, amire a vendégük vagyunk. "Inkább maradnánk itt, ha lehet, nem láttak még a gyerekek ilyen érdekeset" -válaszoltam, de nyilván én voltam a legkíváncsibb az egészre... A koma kezében volt egy kis elektronikus jegyzetfüzet, minden elvégzett, ellenőrzött műveletet abba regisztrált. A rendelkezésére álló 20 percet rendesen kihasználta, nem volt egy perc lazsa sem. Azzal kezdte, hogy a kipufogóra egy nagy, mennyezetről lógó hosszú gégecsövet illesztett, hogy elszívja a kipufogógázokat, s azok ne a műhely levegőjébe kerüljenek.

Megnézte, megvan-e az elakadásjelző háromszög, meghúzogatta mind az öt biztonsági övet, átvizsgálta a tükröket, a műszerfalon a visszajelző lámpákat, az izzók működését, fényszórók beállítását, a sebességváltót, ablaktörlőt, majd jött a forgó hengereken a fékpróba.

 Ezután tovább gurult egy akna fölé, ott megemelték az autót, közben az emelőbe rejtett szerkezettel haránt irányban is alaposan megrázták, majd az aknából alulról is szemrevételezte az alvázat esetleges korróziót keresve, a futóműveket, felfüggesztéseket, gumik állapotát.

Hihetetlen gördülékenyen és rutinnal dolgozott, nyilván nem az első autót nézte. Az ujjai közben állandóan matattak a kis e-jegyzetfüzet gombjain, majd végül megkért, hogy fáradjunk be az irodába, mindjárt jön ő is, csak még kint megy egy kört, és megnézi a károsanyag kibocsátást. Kigördült a műhelyből ezeket az utolsó ellenőrzéseket is elvégezni, majd bejött az irodába, kiállította a műszaki tanúsítványt, kifizettem neki a vizsgálat 300 koronás díját (bankkártyával), majd már búcsút is akart inteni, de még gyorsan megkérdeztem tőle, mondja el a személyes véleményét az autó állapotáról, hiszen használt autóként vettem, és az mindig zsákbamacska. Megnyugtatott, hogy kiváló állapotú járműről van szó, 3.5 éves korához képest ez a 18.000km szinte semmi, amit futott. Biztonságos utat kívánt, majd ment behívni a következő ügyfelet. A legközelebbi vizsga 2 év múlva esedékes. Érdekes, hogy itt csak az elakadásjelző háromszög az egyetlen kötelező extra dolog aminek benne kell lennie az autóban, vagyis nem kötelező magunknál tartani elsősegélycsomagot, izzókészletet.
Apropó izzókészlet: mondom a Ford szervizes komának, hogy azért én be fogok tenni a csomagtartóba egy tartalék izzókészletet, hogyha valahol Hudiksvall és Szeged között egy holdfényes nyári éjjelen az autópálya közepén PePE lehunyja valamelyik szemét, ne jöjjek zavarba egy gyors izzócsere miatt. A szaki kicsit szkeptikus volt, aggodalmaskodott, hogy azért ezeknél a modern autóknál már nem olyan magától értetődően egyszerű az izzócsere, mert meglehetősen szűk helyeken kell babrálni az ujjakkal, hogy ez sikerülhessen. Mondtam, hogy nőgyógyász vagyok, gondolja-e, hogy ez előnyt jelent.... persze erre úgy röhögött, hogy majd leesett a székről, és többé nem kételkedett benne, hogy meg fogom oldani ezt a problémát.
A minap kaptam egy levelet a közlekedési hatóságtól, hogy hamarosan megszüntetik a műszaki vizsgáztatás eddigi monopóliumát, s felszabadítják a piacot. Azt még nem tudom, hogy ez konkrétan milyen változásokat jelent, bizonyosan nagy lesz a verseny az autós ügyfelek "kegyeiért", ez pedig a mi malmunkra hajtja a vizet. Lehet, hogy az ingyen kávé mellé majd ingyen fagyit is adnak? Esetleg bikinis lányok mossák tisztára az autókat a vizsgálat végén? Beszámoló 2 év múlva...

PePE egy hibájáról mindenképpen szólnom kell, ez állítólag egy etanolos Fordokat érintő "betegség", legalábbis Focus tulajdonos T. Laci radiológus barátom és az itteni Ford márkaszerviz tapasztalatai szerint is. A benzinszintjelzőről van szó. A hiba abból áll, hogy a mutató időnként "elfelejti" követni az üzemanyagszint csökkenését, illetve néha váratlanul helyes értéket mutat, majd visszakúszik lassacskán a tele jelzésig, noha csak félig van a tank. Időnként a fordított helyzet is előfordul, vagyis épp teletankol az úrvezető, s a mutató még mindig majdnem üres tartályt jelez. Bosszantó hiba, mert folyton figyelni kell az utolsó tankolástól megtett km-t, hogy nagyjából be lehessen lőni, mennyi nafta lehet a tankban.
Mivel volt 3 hónap garanciám az autóra, 2 héttel annak lejárta előtt felhívtam az uppsalai Ford kereskedőt, hogy beszámoljak a hibáról. Meglepően gyorsan meg tudtuk érteni egymást, pedig a műszaki svéd nyelv egyáltalán nem nevezhető az erősségemnek. Azt javasolták, hogy vegyem fel a kapcsolatot a hudiksvalli Ford szervizzel, javíttassam ki a hibát, majd adjam meg nekik az uppsalaiak telefonszámát, hogy ők egymás között elrendezhessék az anyagiakat. Tetszett ez a rugalmasság!
A helyi Ford szervizben, mint fentebb írtam, ismerték ezt a típushibát, és azt javasolták, csak úgy mint az orvostudományban, kezdjük egy egyszerűbb gyógymóddal, nevezetesen egy kábel cseréjével, majd ha ez nem segít, jöhet az egész üzemanyag-szintjelző rendszer cseréje. Kicsit aggodalmaskodtam, hogy a kábelcsere után nekem meg kellene tankolnom, majd kijárnom az autóból a tank benzint, hogy lássam, megjavult-e, de ezzel valószínűleg ki fogok csúszni a 3 hónapból. Neeeeeem! -nyugtatott meg a szervizes: a hiba tényét jeleztem a garancia lejárta előtt, ők csak hadd próbálkozzanak, és addig folytatják a "gyógykezelést", amíg meg nem oldódik a probléma, erre a hibára így nem vonatkozik a szigorú 3 hónap. Tetszett ez a hozzáállás!
A kábelcserét elvégezték, azóta egy fél tank benzint sikerült elhasználnunk, de eddig jól működik minden... (kopp-kopp-kopp)


Kiegészítés 2013-05-08-án.
A műszaki vizsgáztatás privatizálása csak annyiban hozott újdonságot, hogy a cégek levelekkel és ajánlatokkal, kedvezményekkel bombázzák az ügyfeleket, hogy arra ösztönözzék őket, náluk történjék a vizsgáztatás. Maga a vizsga színvonala és jellege semmit sem változott a korábbiakhoz képest. Ingyen fagyi sincs, de a kávé megmaradt.
A Ford időközben már 2 műszakin is túljutott és elértük a 60.000 km-t is, keresztül-kasul szelve Európát több alkalommal is. A fenti bejegyzést most egészítettem ki friss képekkel, a szemfülesek észrevehették, hogy időközben egy vonóhorog is került az autóra. Ezt még tavaly tavasszal intéztem, akkor ezt is belevontuk az aktuális műszaki vizsgába.
Le kell hogy kopogjam, de semmilyen hiba sem jelentkezett az elmúlt 2 évben. Rendszeres előírt szervizek, és kerékcserék. Ennyi. Na meg a tankolás persze.

A svéd egészségügyről - ezúttal a beteg szemszögéből

Sajnos volt alkalmam betegként is bepillantani a svéd egészségügy működésébe, de azt hiszem érdekes erről írni, márcsak az összehasonlítás miatt is.
Még karácsonykor történt, hogy görcsölni kezdett a vesém, ez sajnos már nem az első eset, ismert vesekövesként tudtam, mi a teendő: fájdalomcsillapítás és görcsoldás. Amikor azonban a feleségem által beadott jó öreg Algopyrin+NoSpa otthonról hozott aranytartalék injekciók sem segítettek, nem volt más választás, be kellett menni az akut osztályra.  Erika kísért el. Legfőképen az aggasztott, nehogy valami beszorult kő olyan elzáródást okozzon, ami komolyabb pangásba torkollhat. Az akut osztály utcai bejáratán túljutva egy üvegajtó állta utunkat, ennek ablakán át kellett röviden elmondanom a diszpécsernek, miért keresek segítséget. Beadtam ellenőrzésre az igazolványomat, s csak ezután juthattam be ténylegesen az osztályra. Az tehát, hogy valaki csak úgy ellenőrizetlenül kódorogjon az akuton, kizárt.
Bevezettek egy vizsgálóba, amihez tartozott egy WC, itt adtam hirtelen egy (szép piros) vizeletmintát. Kisvártatva visszajött a bekísérő nővér, megmérte a vérnyomásom (digitális mérő), a lázam (digitális fülhőmérővel), és megerősítette a laborleletet, hogy tényleg vér volt a vizeletben.
Mosolyogva bíztatott, hogy mindjárt jön a doktor! Jött is hamarosan a sebész rezidens, fiatal, hidegkezű de lelkes kolléganő, aki felvette az anamnézist, és meg is vizsgálta a hasamat, megütögette a vesetájat szépen, szakszerűen. Zavara némileg fokozódott, mikor kiderült, hogy én is itt dolgozom, és megígérte, hamarosan konzultál a főorvos háttérügyeletesével a továbbiakról. Megbeszéltük, hogy 2 dologra lenne most igazán nagy szükségem: hatékony fájdalomcsillapításra és egy képalkotó vizsgálatra.  Amíg várakoztunk, a nővérke levett néhány cső vért a rutin laborokra. Kisvártatva meg is jött a két doktor együtt, a főorvosnővel ismertük egymást, volt pár közös betegünk-konziliumunk. Kicsit tanakodtak az adható fájdalomcsillapítón, mert nem ismerték sem az Algopyrint, sem a No-Spa-t, tekintettel arra, hogy egyik sem regisztrált itt Svédországban, s nem merték volna kombinálni valami erős szerrel. Végül megegyeztünk abban, hogy egy fél dózis morfinszármazékot adnak subcutan (Palladon Comp, vagyis hydromorfon+atropin), majd intéznek egy CT-t.
A szer tuti volt, le is vert a lábamról, szédültem tőle rendesen, de a vesefájdalom csodálatosan elmúlt. A CT-re se kellett sokat várni, s hamarosan megtudtuk, hogy a bal oldalon van egy 8x12 mm-es kő a vesemedencében. Ahhoz képest, hogy 2 éve teljesen kőmentessé kezelt szegedi urológus kollégám és barátom, ez eléggé meglepő hír volt. Kaptam egy e-receptet Diclofenacra, és egy ígéretet, hogy keresnek majd a további kezelést illetően. Fájdalommentessé váltam, mehettünk haza. A vizsgálat vizitdíjköteles volt, meg is jött postán a számla, 300 korona (kb 7500 Ft).
Az urológusok itt a sebészet égisze alatt dolgoznak, így néhány nap múlva már a kórházi étkezdében az ebéd mellett egy romániából emigrált urológus főorvossal tárgyaltuk a sorsomat. Az ultrahangos kőzúzás volt a következő lépés, ezt azonban a megyében csak egy helyen végzik, a Sandvikeni kórházban, innen 160 km-re. Sebaj, menjen a beutaló, hadd kerüljek minél hamarabb sorra. A volt keleti blokk szokásrendszerén edződve jólesően konstatáltam, hogy az év utolsó napjaiban elküldött  beutalón a román doktor feltüntette, egy orvoskolléga kezeléséről lenne szó. Valószínűleg ez nem sokat nyomhatott a latba, mert a behívó a kezelésre március végére jött meg...a sokadik érdeklődésem után. Igaz, mint megtudtam, ilyen kőzúzó szeánszokat havonta csak 2-szer tartanak, olyankor tizesével aprítják a betegeket és a köveiket.
Szerencsére a várakozási idő görcs- és fájdalommentesen telt, nem kellett a gyógyszerekhez nyúlnom. Elképzeltem viszont azokat a szerencsétleneket, akik 3 hónapot kínlódnak, mire sorra kerülnek. A behívó különben a tervezett időpont előtt 2 héttel jött meg postán, egy vaskos borítékban. Ebben a behívó levélen kívül részletes leírás szerepelt egy brosúra formájában a zúzásról, és az előtte-utána esedékes teendőkről, szövődményekről, a kapcsolattartó telefonszámokról. Egy külön lapon hosszú kérdéssorra válaszolva (autoanamnesis) kellett bejelölgetnem a korábbi betegségeimet, műtéteimet, allergiákat, aktuális gyógyszereimet, egyszóval egy teljes kórtörténetet. Ezt a mellékelt ingyenesen feladható válaszborítékban kellett visszaküldeni. Itt Svédországban a beteg tájékoztatása ezzel nagyjából le is van tudva, ha akar, kérdezhet még telefonon vagy személyesen további információkat, de az a fajta kétaláírásos írásbeli tájékoztató-beleegyező nyilatkozat itt nem létezik, s a hozzá kapcsolódó őrület sem, hogy a kedves betegnek fel kell benne sorolni mind a 123 lehetséges komplikációt, nehogy perelni tudjon, hogy ha egy is kimaradt!
A kezelés napján megjelentem a Sandvikeni kórház bejáratánál lévő diszpécserközpontban, ott igazoltam magam, bevitték a rendszerbe a megérkezésemet, majd fel kellett mennem az egynapos sebészetre. Ott már vártak, egy öltözőben kaptam minden szükséges kórházi ruhát: polót, köntöst, hosszúszárú zoknit. A saját holmimat és értékeimet egy kulcsos szekrénybe zárhattam, itt nem szokás saját kórházi öltözékben, pizsamában, hálóingben diktálni a divatot. Bevezetettek egy kis szobába, ahol felkeresett egy (szerb) aneszteziológus asszisztens, aki adatellenőrzés után feltette az azonosító karszalagot. Ezen a teljes nevem és személyi számom is szerepelt, illetve ennek vonalkódja, valamint a lakcímem. Átfutottunk együtt a korábban beküldött kórtörténeten, majd kaptam egy vénás kanült, fenntartó infúzióval, illetve paracetamol és diclofenac tablettákat premedikációnak. Nemsokára jött egy (svéd) sebész, akivel röviden megbeszéltük, mi vár rám, láthatóan megkönnyebbült, mikor megtudta, nem az első ilyen kezelésem lesz, és hogy orvoskollégaként nem kell sokat magyaráznia nekem. Bekísért a kezelőbe, ahol magát a kezelést egy (dán) technikus végezte. Ő végezte a tájékozódó ultrahang vizsgálatot, majd az ultrahang-kőzúzó beállítását, a célzást és a lökéshullám-kezelést. 4000 "csapást" mért a kőre, másodpercenként úgy 3-at, így kb 25 percig tartott az egész. Az első pár perc után, amit még hason fekve vígan mosolyogva viseltem, jött a bekeményítés, emelt a hullám lökéserősségén, ami kezdett határozottan fájdalmas lenni. Állandóan kérdezték, hogy bírom, s mikor látták a kínlódásomat, jött az aneszt asszisztens a gyorshatású vénás vájdalomcsillapítóval (Rapifen, alfentanil), ami bámulatosan gyorsan hatott, de kb 10 perc alatt el is múlt a hatása. Az utolsó 3-4 perc megint fájdalmas volt, de azt már kibírtam összeszorított foggal. A dán barátunk kedvező jeleket látott az UH vizsgálat során, kellemes kőürítést kívánva búcsúztunk el. Az ébredőben aztán kaptam szendvicset, sütit és innivalót (kávé, tea, gyümölcslé közül választhattam), üldögéltem vagy 10 percet, kivették a kanülömet, egy nővér ellátott tanácsokkal, bekarikázgatta a szükség esetén hívható telefonszámokat, majd mehettem öltözni, s haza. Ja, előtte arról is nyilatkoznom kellett azon a visszaküldött lapon, hogy lesz-e valaki aki hazakísér, otthon lesz-e mellettem felnőtt hozzátrtozó illetve van-e telefonom. Otthon az első vizelet olyan volt, mint a céklalé, de kb. erre lehetett számítani. A számla is megérkezett a kezelésről pár napon belül, az újabb 300 korona vizitdíjról.
A megbeszéltek szerint 3 hét múlva hívtak be kontroll áttekintő röntgen vizsgálatra. Addig az életem úgy nézett ki, hogy gyakorlatilag az egyik kezemben állandóan egy pohár narancslé, másikban a WC-kilincs volt, a kettő között meg dolgoztam, családi életet éltem, stb. A hatás nem maradt el, másfél hét után "megszültem a hármasikreket", aminek rettentően örült mindenki. Ezt követően  teljesen panaszmentessé váltam, s vártam izgatottan a megerősítő (felszabadító) röntgenvizsgálatot.
Ez megérdemel egy külön bekezdést: a rtg előtti héten jött egy vastag boríték a radiológiáról, benne a behívó, és egy leírás arról, hogyan tehetnénk a lehető legoptimálisabbá, értsd: zavaró gáz- és béltartalommentessé a felvételt. Ehhez találtam a tájékoztató lapra ragasztószalagozva 4 db hashajtó tablettát (persze a bliszterfóliában) és egy kis műanyag egyszerhasználatos tubusban beöntéshez való szert (Toilax, bisacodyl). 

Pontos leírás szólt arról, melyiket mikor, hogyan időzítve használjam. A rituálét pontosan végrehajtva  jelentem meg a radiológián, ahol egy röntgenasszisztens fogadott, aki elvégezte a szükséges felvételeket. Orvossal aznap hivatalosan nem találkoztam, persze radiológus magyar barátaimmal aztán kielemeztük a képet, s szomorúan kellett megállapítanom, hogy a kő fele még változatlanul ott lubickol a vesemedencében.
Egy hét múlva jött az újabb levél, s benne a behívó Sandvikenbe a második menetre. Előtte nem keresett a sebész, ezt furcsállottam, gondoltam illett volna felhívnia arról, hogy mi a terve velem. Persze a levélből ki lehetett következtetni, hogy bizonyára maradt még vissza kő, de ha nincsenek  a magyar kollégák a röntgenben, honnan tudnám ezt akkor?
A sebész kolléga levele csak napokkal később jött meg (már a második kezelés után), ebben azért korrekt módon tájékoztatott arról, hogy kellene még egy kőzúzás. Addigra már persze túlvoltam azon is, és vígan potyogtattam a kőmorzsákat. Azóta eltelt újabb 4 hét, és még egy hasi RTG  a fentiek szerinti előjátékkal. Az eredmény már sokkal jobb, de nem 100%-os: 4 db apró, 2-3 mm-es kőtörmelék még mindig ott ül, panaszt nem okoz, de mégsem vagyok (még) kőmentes. Két dolgot tehetek: sokat mozgok, hogy ők is mozduljanak valamerre, és rengeteg folyadékot iszok. Mindenki jön ezzel a klasszikus "akkor most sok sört kell inni" tanáccsal, de ezt képtelenség betartani... napi 2-3 liter sört nem bírok meginni, ez egyébként is egyenes út lenne az alkoholizmusba. Marad a narancslé.

Fentebb írtam arról, hogy minden orvosi vizsgálat vizitdíjköteles, a családorvosi vizit 150 korona, a szakorvosi 300. Arról azonban a svéd jóléti állam gondoskodik, hogy az átlagosnál betegebb polgárai ne költsék minden pénzüket erre: egy évben nem kell 900 koronánál több vizitdíjat fizetni, innentől ingyenesek a vizsgálatok. Azt, hogy melyik naptól kezdődjön a szóbanforgó év számítása, a beteg maga döntheti el. Így pl. nem köteles akkor kezdeni a számítást, ha csak 1 vizsgálata volt 2010 januárjában, és mondjuk decemberben kezdődik egy vizsgálatsorozata, ami átnyúlik a következő évre, és az garantáltan több lesz, mint 900 korona. A legtöbb pénzt akkor takaríthatja meg ez a beteg, ha 2010 decembertől kezdi a számítást. Nyilván előre senki sem tudja, mikor lesz beteg, ezért ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a betegek elkezdik fizetni a vizitdíjakat, és ha már elérték a 900 koronát, eldöntik, hogy kérik-e innentől a vizitdíjmentességet, vagy sem. Ha kérik, ezen már változtatni nem lehet, akkor kapnak egy kártyát, amivel igazolhatják a térítésmentességet (frikort) az első beszámított vizit napjától 1 évig. Trükközésre, dátumokkal való csalásokra nemigen van lehetőség, mert minden egyes vizitdíj és orvosi megjelenés központilag regisztrálva van egy informatikai rendszerben.
A gyógyszerek térítési díja is érdekes, pl. egy évben maximum 1800 koronát (45.000 Ft) lehet vényköteles gyógyszerekre költeni, ezen felül ingyenes a gyógyszer. Erről a témáról Szabó Ildi blogjában olvashattok egy remek összefoglalást.
Kiegészítés: A lakhely és a gyógykezelés helye közötti távolságra 100% útiköltség térítés jár, a gyakorlatban ez úgy fest, hogy megveszem magamnak a vonat- és buszjegyeket, majd utólag be kell küldeni egy levélben ezeket a kórházi kezelésre szóló behívólevéllel együtt, s 2 héten belül a számlámon az útiköltség. Így is lett.

Bábeli zűrzavar

A svéd egészségügyi ellátásban mindennapos dolog, hogy az ellátásért jelentkező beteg egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset beszél svédül. Mivel minden betegnek joga van ahhoz, hogy az anyanyelvén, vagy egy általa megnevezett nyelven kapjon meg minden szükséges felvilágosítást, a svédek erre jól bevált rutinokat alakítottak ki. A különböző tájékoztató brosúrákat, információs füzeteket lefordították a leggyakoribb itt előforduló nyelvekre, tehát nemcsak angolra, németre, franciára vagy spanyolra, hanem többek között arabra, thaira, burmaira, tigrinyara (Eritrea) is. A mindennapi kommunikációban pedig telefontolmácsok segítenek. Van egy központi telefonszám, azt tárcsázva kell megrendelni megadott időtartamra a kívánt nyelvet, vagy akár dialektust beszélő tolmácsot. Az időpontot és időtartamot fontos megadni, mert ez alapján fizetik ki a tolmács munkáját, s nem is rosszul. A tolmácsközpont ekkor megad egy telefonszámot, és azt lehet hívni a kért időben. Azon pedig bejelentkezik egy akkreditált tolmács, bekapcsoljuk a kihangosítást, s mehet a rendelés. Természetesen a kórházban minden orvosnak és osztálynak van saját vezeték nélküli kórházi telefonja, így akár az ultrahangban, akár a szülőszobán, akár a kórteremben kell a telefonos segítség, nem lehet akadály a helyhezkötöttség. Megjegyzendő, hogy ezekről a telefonokról bármilyen svéd szám (ideértve a mobilokat is) korlátlaul hívható, a költséget a kórház fizeti. Eleinte furcsa volt úgy vizsgálni, hogy minden párbeszéd egy telefonon keresztül zajlik, de a tolmácsok többsége nagyon ügyes, és jól végzi a dolgát. Ha mégsem, akkor van lehetőség ezt jelezni a tolmácsközpontnak, akik több negatív visszajelzés után nem kérnek az illető közreműködéséből többet. Arra természetesen nincs lehetőség, hogy pl. egy vajúdás alatt órákon át folyamatos telefonkapcsolatban álljunk egy tolmáccsal, ilyenkor bizony előkerül a test- és jelbeszéd (lásd: Activity), esetleg pár szó angolul, ha szerencsénk van, illetve a nagyon ötletes szituációs kártyák: ezeken a leggyakoribb kórházi szituációk vannak lerajzolva, pl. vérvétel, vetkőzés, wc-használat, étkezések stb. A kedvenc rajzomon egy helyes kis kurta farkú malac van, ezzel azt tudakoljuk, vajon eszik-e disznóhúst a kedves páciens...
Az ilyen telefonkonzultáció alatt igyekszünk mindenkit odahívni a telefon köré, akinek kérdeznivalója van a betegtől, ezzel is időt és költségeket megtakarítva. Egyszer az is előfordult, hogy elég volt egy tolmácsot rendelni, aki az aktuálisan éppen a gyermekágyon egyidőben fekvő 4 (!) szuahélit beszélő asszonynak nyújtott nyelvi segítséget.
A helyzet mindezek ellenére néha nagyon nehéz is tud lenni, pl. élénken él bennem az a szituáció, amikor a vietnami, néhány osztályt végzett, de legalább írástudó házaspárnak azt próbáltuk elmagyarázni, hogy az asszonyka terhessége alatt kialakult cukorbetegsége kezelésére beállítandó inzulint hogyan kell adagolnia otthon a vércukorértékek függvényéban... Egy másik alkalommal pedig az Eritreából 2 hete Svédországba menekült, 24 hetesen fenyegető koraszüléssel, elfolyt magzatvízzel, rendszeres fájásokkal jelentkező halálrarémült asszonyt kellett telefontolmácson keresztül kikérdezni, s elmagyarázni a vizsgálatok eredményét, s a további teendők, mentőszállítás, infúziók menetét. A tolmács is megrendülve fordította a szerencsétlen, könnyei közt, összeszorított foggal szenvedő fekete asszony szavait, aki elmondta, hogy ez a gyermek egy börtönben fogant szülőhazájában, ahol többen erőszakolták meg és kínozták rendszeresen. Mit lehet ilyenkor mondani?

Egy kis lazulás - Romerska badet

Erikának márciusban volt a születésnapja, ezért a gyerekekkel együtt összedugtuk a fejünket, hogy egy meglepetést szervezzünk neki. A szülésznő munkatársaimtól hallottam arról, hogy Hudiksvalltól kb 60 km-re Ljusdal városkában (szó szerinti fordításban fényvölgyet vagy világos völgyet jelent) van egy római fürdő (romerska badet), ami nem óriási méretű ugyan, de annál hangulatosabb, igazi kikapcsolódást nyújt egy családnak. Megnéztem az interneten (www.romerskabadet.nu), majd telefonon lefoglaltam a szülinapot követő első szombat délelőttre. A tervek szerint másfél órás pezsgőfürdőzés, szauna, és Erikának 50 percnyi illóolajos egésztest-masszázs volt a programunk. Igazán ráfért már egy kis lazítás, relaxálás. A gyerekekkel nagy titkolózásban voltunk, csak annyit árultunk el Anyának, hogy meglepetés helyre megyünk, és oda fürdőruha kell. Sajnos egy nappal a tervezett fürdőzés előtt felhívtak a fürdőből telefonon, hogy a masszőr betegsége miatt tolnunk kellene az időpontonígy újabb 1 hét titkolózásra kényszerültünk, nagy kuncogásokkal, Anya cukkolásával.
Mikor eljött végre a várt nap, bepattantunk PePÉbe és 9:30-ra már Ljusdalban is voltunk. A lefoglalt időpontban csak a mi családunké volt a medence, a szauna és a hozzá tartozó öltöző, zuhanyzó és pihenőhely. Barátságos gyertyafény, halk hangulatos zene és egy kedves hölgy várt bennünket. Megmutatta mit hol találunk, majd magunkra is hagyott bennünket. A pezsgőfürdőt a kellemesen meleg vízű medencével azonnal birtokba vettük, fürdőztünk, beszélgettünk, élveztük a kellemes zenét és a nyugalmas környezetet. Kb 1 óra múlva Anya elment a masszázsra, én a gyerekekkel még nagyot hancúroztam a vízben. Épp elég volt a 90 perc, már a kicsik is kikívánkoztak a vízből. Megtörölköztünk, megszárítottuk a hajunkat, majd a fonott karosszékekben elnyújtózva eszegettük a nekünk kikészített gyümölcsöket, rágcsálnivalókat és édességeket. Hamarosan megjelent Anya is arcán széles mosollyal, majd a masszőrnő, akinek megköszöntük a kellemes délelőttöt, a különleges élményt.
Épp ebédidő lett, így megebédeltünk egy közeli étteremben, majd Hudiksvall felé fordítottuk PePE orrát, s pár perc múlva a hátsó ülések felől már csak egyenletes hortyogást hallottunk.

A Domsjö Express Hudiksvallban - és a nappalinkban

Az egész úgy kezdődött, hogy Zolika sógorom átküldött egy cikket az Indexről, annak is a Totalcar autósrovatából, amit egyébként ha időm engedi, magam is gyakran olvasgatok kiváló stílusa, tartalmas írásai miatt:
http://belsoseg.blog.hu/2010/02/28/hogyan_nem_vettem_svedorszagbol_ven_mercit

Ekkor még csak egy esti olvasmány volt az egész, de az események pár napon belül nem várt fordulatot vettek. Így ír erről az Inforádió:

http://www.inforadio.hu/hir/eletmod/hir-337787

"Önkívületben a magyarok - tízezrek követik percről percre veteránautós honfitársainkat, akik egy csaknem 50 éves autót próbálnak lábon hazahozni Észak-Svédországból. Csikós Zsolt, az Indexen futó Totalcar újságírója olyan expedíciót szervezett, amelynek sikeréért a fél ország drukkol.
A megszállottak közül a "normális" emberek általában a veteránautósokat tisztelik a leginkább, hiszen a régi autócsodák szinte mindenkit képesek magukkal ragadni. A régi autók őrültjeit persze legkevésbé sem a közszereplés és a siker hajtja, ám egyikük most mégis országos sztárrá vált.

Történelmi pillanat
Csikós Zsolt, az Indexes Totalcar újságírója "csak úgy", kicsit talán passzióból licitálni kezdett egy internetes árverésen egy 48 éves Mercedesre. Az autó svéd tulajdonosa, aki "az északi sarkkör közelében lakik", megérezhetett valamit, mert a sok jelentkező közül a nem a legtöbb pénzt megvillantó Csikóst választotta.
A blogger-újságíró a sztorit az első perctől kezdve megosztotta a világhálón figyelő érdeklődőkkel, akik arra sarkallták, hogy küzdjön az autóért. Így a jópofa cikkből hirtelen mozgalmas valóság lett: Csikóst azóta viszi a lendület, és csütörtök délben már meg is vásárolta a veterán Mercedest Svédország egy távoli pontján.

Sírnak a meghatódottságtól
A magyar internet történetében még nem volt példa arra, hogy egy magánkezdeményezés ekkora nyilvánosságot, és ennyi impulzust kapjon a világhálón keresztül.
Az autó megvásárlásának híre azonnal olvasható volt a veteránőrültek blogján. Az eseményt percek alatt 600-nál is többen kommentelték, sokan arról számoltak be, hogy megkönnyezték a hírt...

Most jön a neheze
Csikósék expedíciójának kalandjait percről percre követhetik az érdeklődők az interneten. A csapatnak már rajongói oldala is van a Facebook-on, amelyhez egyre többen csatlakoznak. A neheze most következik, hiszen Csikós Zsoltnak 2700 kilométert kell hazavezetnie a veterán autócsodával, és az út jelentős részét igen zord téli körülmények között kell megtenni."

Az eseményeket néhány hudiksvalli honfitársammal együtt mi is nyomonkövettük a világhálón, mintegy folytatásos kalandregényt. http://belsoseg.blog.hu/tags/svedorszag_ponton
A legaktívabb Melinda volt, vele tárgyaltuk ki a vállalkozás elképesztő mivoltát. Ahogy a történetet olvastuk, nyilvánvalóvá vált, hogy az öt fős csapat egyik tagja sem járhatott még Svédországban, annyira jellemző volt a rácsodálkozásuk az itt látottakra.  Felrémlett előttem, mi is pont ilyenek voltunk 1997-ben Erikával, amikor először tettük a lábunkat Svédországba, s mennyire jó volt, hogy akkor volt kihez fordulnunk itt a "világ végén", hiszen László és Ferkó, Uppsalában élő, már 70-es éveiket taposó magyar származású jótevőink ismeretlenül is segítő kezet nyújtottak nekünk a három hónapos ösztöndíj ideje alatt. Az ő segítségükkel akkor sokkal többet, és sokkal hamarabb megismerhettünk ebből a gyönyörű országból, a szokásaikból, kulturájukból, ételeikből, mindennapi életükből. Nem túlzás azt mondani, nekik is köszönhető, hogy később aztán visszatértünk ide, s itt telepedtünk le. László ráadásul veterán autós is, Erika tudna mesélni arról, mennyit pucolgatta az 1908-as, mi napig is működő Gregoire rézalkatrészeit.
A mostani autós expedíció térképét és útitervét látva az interneten hirtelen  belénk hasított a felismerés: itt fognak elmenni az E4-es autópályán Hudiksvall mellett! Rövid tanácskozás után Erikával úgy döntöttünk, hogy biztosan jólesne ennek az ötfős csapatnak, ha tudná, nem messze, alig 240km-re az úticéljuktól van egy magyar közösség, akikre számíthatnak, ha baj van. De akkor is, ha nincs. Magunkról tudjuk, milyen jó magyar szót hallani a világ valamelyik távoli pontján épp akkor, amikor nem is számítunk rá. Felhívtam még Melindát, majd megszületett a terv: miért ne hívhatnánk meg a tikkadt vándorokat egy hudiksvalli pihenőre? Egy lazacvacsora bizonyosan csábítóan hangzana...s már ment is az e-mail az ötlettel. Az internetes fórum hozzászóláokból közben kiderült, van még egy hudiksvalli magyar, aki hasonló gondolatokat küldözget lelkesen: kiderült, hogy radiológus kollégánk, Sanyesz is abban a cipőben jár mint mi, így egyesítettük erőinket. A válasz a fiúktól egy budapesti szerkesztőségi tagjukon keresztül hamarosan befutott: lelkesen elfogadják a meghívást!
Gyorsan megszereztük a kocsiban ülők egyikének telefonszámát, így sms-ben és telefonon elkezdődhetett az egyeztetés. A fiúk másnap tervezték megvenni az autót Domsjöben, majd kedvező esetben aznap el is indultak volna vele vissza dél felé, így estére volt kalkulálva az érkezés Hudiksvallba. Szállást is segítettünk nekik szerezni, Melinda kiderítette, Sanyesz lefoglalta, jöhettek a kalandorok. Az érkezés napján Erikám gyorsan bevásárolt, s nekilátott a vacsorának. Sanyeszéknál Nóra is előkapott 3 lábast, s már rotyogott is a csülkös bableves, amihez nálunk még citromborsos vajban sült lazac tejszínes kaporszósszal, svéd húsgolyó barnamártással és áfonyaszósszal, valamint  "Janssons frestelse" vagyis  a hagyományos halas-hagymás reszeltkrumpli készült. Desszertként Melinda utolérhetetlen epres muffinja, Almondy torta és a svéd hercegnő közelgő eskövőjére kiadott tortakülönlegesség, a "brölloptorta" került az asztalra. Azt hiszem a jellegzetes svéd ételekből remek ízelítőt állítottunk össze.
Mikor már minden készen állt, és kiszámítottuk a hozzávetőleges érkezési időt, átjött Gabi is, hogy gyorsabban teljen az idő, míg megjönnek. De nem jöttek. Egy érdeklődő sms-re aztán jött a baljós telefonhívás Bende Tibitől: 130km-re tőlünk baleset érte őket, egy finn kamionnal ütköztek:
http://belsoseg.blog.hu/2010/03/04/a_finn_kamionos_osszetorte_a_felig_magyar_felig_sved_mercedest

Ennek  a hírnek akkor még nyilván nem tudtuk a részleteit, az interneten sem volt még fenn semmi belőle, így kénytelenek voltunk várni a fejleményeket, amíg a rendőrök helyszínelnek és felmérik a kárt, illetve eldöntik, tudják-e folytatni az útjukat. Egy örökkévalóságnak tűt, mire jött a következő hívás: folytatják az utat, és jelentkeznek útközben, mikor már látható, mikorra érnek hozzánk. Sanyesszel kimentünk a hotelbe, mert csak éjfélig lehetett felvenni a kulcsot, s közben telefonkapcsolatban álltunk az expedícióval, akik éjjel fél egyre értek a hotelhez. Bíztatásként vittünk magunkkal egy magyar zászlót, azt lengettem lelkesen, amikor befordult a jellegzetes formájú Merci, sarkában az Opellel a hotel parkolója felé. Rövid bemutatkozás és kézrázogatás után elvezettük a csapatot hozzánk, ahol egy rendkívül kellemes estét töltöttünk el. Erről így írnak ők:

http://belsoseg.blog.hu/2010/03/05/reggeli_osszefoglalo
http://belsoseg.blog.hu/2010/03/05/gyogyir_a_sebekre

 
A dicsérő szavak természetesen jólestek, a mi szemszögünkből nézve annyit mindenképpen hozzá kell tennünk, hogy egy rendkívül rokonszeves, fáradtságuk ellenére is aktív, érdeklődő és összetartó, szakmájukat, hobbijukat, az autózást szenvedélyesen szerető társasággal ismerkedtünk meg. Két órai ismeretség után már úgy éreztük, régóta ismerjük, s jól megértjük egymást. Bár szívesen folytatuk volna velük a társalgást, de az előttük álló és mögöttük kévő kalandok ismeretében mégis be kellett látnunk, hajnali fél háromkor talán jobb, ha hagyjuk őket pihenni...

Reggel a gyerekek, akik csodálatos módon végigaludták az egész bulit, csodálkozva nézték a fényképeket, és főleg Mártonka nagyon sajnálkozott, hogy nem látta a ház előtt parkoló híres-neves öreg Mercedest a törött bal hátsó lámpával.

Hitel, Világ, Stádium

Az eltelt egy év során jónéhány élménnyel lettem gazdagabb a svéd és magyar kereskedelmi bankokkal történő napi kapcsolatnak köszönhetően. Még a blog elején "BANKÜGYEK" címszó alatt írtam az első élményekről, ehhez jöttek még továbbiak. Rövid tájékozódás után már régebben úgy határoztunk, hogy Magyarországon felvett, magas kamatozású hiteleinket érdemesebb kiváltani egy itteni, lényegesen kedvezőbb hitellel. Számlavezető bankom a Swedbank kétféle típusú szabad felhasználású  és eltérő kamatozású hitelt ajánlott, melyek közül az első változó kamatozású, a kamat a mindenkori jegybanki alapkamat függvényében alakul, emelkedhet és csökkenhet is értelemszerűen, így a törlesztendő hitelkamat változó. Ezt ellentételezendő azonban rendkívül rugalmas a visszafizetés szabályozása is: lehetőség van arra, hogy a futamidő lejárata előtt előtörleszthessen az ügyfél, akár úgy, hogy megemelteti a havi törlesztőrészletét, vagy kisebb-nagyobb extra befizetéseket is tehet. Minden ilyen tranzakció során csökken a futamidő, az extra befizetéssel arányosan. A legkellemesebb az egészben, hogy tetszőleges számú alkalommal lehet módosítani a befizetéseken, s ennek SEMMILYEN KÜLÖN KÖLTSÉGE NINCS! Nem kell kifizetni a bank elmaradt kamatbevételét, nincs szerződésmódosítási díj, előtörlesztési díj, semmilyen retorzió. Egy esetben számítanak fel díjat: ha a futamidő lejárata előtt úgy dönt az ügyfél, hogy még több hitelt szeretne, ez mintegy 100 koronába kerül (2600Ft). A másik típusú hitelnél fix kamatozású hitel véd a jegybanki kamat ingadozásaival szemben, ekkor viszont nincs lehetőség a fenti rugalmas előtörlesztésekre.
Bízva a svéd jegybanki alapkamat nem túl nagy kilengéseiben, végül az első változat mellett döntöttünk, s egy olyan szabad felhasználású hitelt választottunk, aminek a THM-e jelenleg 4.7% volt.
Az egész procedúra a lehetőségek megbeszélésével, a hitelképesség vizsgálatával, a szerződéskötéssel,  együtt 30 percet vettek igénybe, mire felálltam a székből, már a számlánkon is volt a kért összeg. Ehhez 2 dolgot kellett csak bemutatnom: a svéd személyi igazolványomat és egy munkáltatói igazolást.
Még egy tény, ami szöget üt az ember fejébe: az év végén jött egy levél a banktól, amiben összefoglalták az év során zajlott hitellel kapcsolatos történéseket, valamint az igazolást arról, hogy ezt ugye megküldték az adóhatóságnak, s egyúttal azt a tájékoztatást, hogy a felvett hitel után fizetendő kamat mekkora részét írhatom majd le az éves adómból...  hát igen: ha már egyszer a kamatnyereség után adót kell fizetni, nem úgy logikus, hogy a hitelkamat után adókedvezmény jár? Igen, így logikus. De miért csak Svédországban?
A svéd banki számlavezetéssel természetesen továbbra is maximálisan elégedett vagyok, mert minden óramű pontossággal működik, a számlanyitás óta minden tranzakció visszamenőleg is lekérdezhető az internetes felületen, semmiféle díjak nem bukkannak fel mint odahaza: számlacsomag havidíj, állandó értéknapi megbízási díj, papír alapú kivonat díja, befolyó deviza utáni kezelési költség, sms díj, és még ki tudja mi minden, amivel minden fillér normál banki működési költséget áttolnak az ügyfélre!

Új családtagunk PePE - avagy Hogyan vettünk autót Svédországban?

Egy év eltelt már itt Svédországban, és elérkezettnek láttuk az időt, hogy megvegyük első autónkat. Ebben nagy segítségünkre voltak a kedvező kamatozású itteni hitelek (THM: 4.7%), de ezekről egy másik bejegyzés szól itt a naplóban. Hosszas keresgélés, internetes fórumok, szakmai oldalak böngészése, ár-értékarány elemzés, kollégák véleményének kikérése, és végül (de legfőképpen) szubjektív tényezők mérlegelése után választásunk a Ford C-Max típusra esett, annak is 1.8-as, bioetanollal is tankolható, benzines változatára. (Bioetanollal hajtva 70%-kal kevesebb CO2-t bocsát ki mint a benzinnel). A pénztárcánk lehetőségeihez képest kellően tágas és jól felszerelt, környezetkímélő családi autót láttunk benne. A www.blocket.se oldalon keresgélve a használtautók között találtunk is egy kedvünkre valót, elfogadható km-rel és árral, de természetesen gyorsan elvitték, mire észbe kaptunk. Újabb keresgélés és a  jól ismert kompromisszum következett: nem túl öreg (max 4 éves), minél kevesebb km de minél jobb ár.
A km óra állása egyébként itt Svédországban valóban azt mutatja, mennyit futott egy autó, nem divat az óratekerés. Ezt központi nyilvántartó rendszer alkalmazásával érték el, az autókról rendszám alapján interneten mindenki által kereshető és látható adatok állnak rendelkezésre. https://www21.vv.se/fordonsfraga/ Be kell ütni a rendszámot és máris megtudható, minden műszaki adat az autóról: az alvázszámtól a gyártás, üzembehelyezés dátumán át az eddigi tulajdonosok száma is, külön kérésre az utolsó hármat név szerint is le lehet kérni. Rögzítve van az utolsó és a következő esedékes műszaki vizsga időpontja, az, hogy volt-e Svédországon kívüli "előélete", az aktuális km óra állás az utolsó bevizsgáláskor, ill minden műszaki paraméter: méretek, gumik, felnik, fogyasztási adatok, teljesítmény, CO2, CO, Nitrogénoxidok, szénhidrogén és részecskekibocsátási adatok és még egy sor minden, amit felsorolni is sok. Mindez ismétlem nyilvános, ha tetszik, a ház előtti parkolóban álló összes autót végigbogarászhatom ha kedvem tartja.
Ebből kifolyólag a Magyarországon ismert "Forgalmi engedély" ebben a formában nem is létezik, csak egy nyomtatott papír igazolja nálam, hogy én vagyok a tulajdonosa a járműnek, amúgy minden adat elektronikusan van tárolva. Ezért volt pl, hogy egy alkalommal, amikor egy országúti ellenőrzés során egy rendőr megállított egy barátomtól kölcsönkapott svéd rendszámú autóval, csak a jogosítványomat kérte a szondáztatás mellett, mert minden más adatot a kollégája a rendőrautóban lévő számítógépről azonnal lekért az autóról...
A tőlünk 260 km-re lévő Uppsala városában bukkantunk rá a következő kiszemelt járgányra, ennek előző tulajdonosa az ottani megyei önkormányzat (Landstinget) volt, 2006.nov.30-án helyezték forgalomba, és azóta csak 18.000 km-t futott! Az ára ezért érthetően drágább volt, mint a hasonló korú, 4-8-szor több km-t ment társaié, de valahogy megdobogtatta a szívünket, talán azért is, mert rendszáma a Erika nevének kezdőbetűit is tartalmazta: PPE-443. Szerelem első látásra? Taktikát változtattunk: felhívtam Uppsalában élő magyar származású régi barátunkat (Ferkó alias Francesco Kovács), akiről kiderült, hogy ebben a Ford márkakereskedésben éppen dolgozik egy ember, aki a családjuk régi barátja. A tőle szerzett információk alapján kiderült, hogy kitűnő állapotú autóról van szó, és abban is segítettek, hogy garantáltan ne adják el másnak a soronkövetkező szombatig, amikor is el tudok menni megnézni, és esetleg meg is venni. Mindenesetre felkészítik az autót, hogy adott esetben el is tudjak jönni vele aznap.

A szóbanforgó nap előtt pénteken persze ügyeletes voltam, és szombat reggelre magyar kollégám, Attila váltott, aki kicsit korábban bejött, hogy le ne késsem a vonatot. Murphy törvénye alapján persze az utolsó ügyeleti félórámban még össze kellett stoppolnom szülés után egy gátat, de az gyorsan ment, és öltözés közben átadtam az ügyeletet, volt időm. Szép nyugodtan kisétáltam az állomásra, nincs nagyon messze a kórháztól. Ott a vonatindulást várva villámként hasított belém a felismerés, hogy a ruhámon lógva hagytam a svéd személyi igazolványomat! Ezt a kártyát kell használnunk egyébként azonosítóként a kórházban, ennek mágneskártyája nyitja az ajtókat stb. Hogy menjek személyi nélkül autót venni? Volt még kb 14 percem a vonatindulásig, nyakamba szedtem a lábam, futás vissza a kórházba, közben hívtam egy taxit, hogy várjon a főbejárat előtt. A taxik itt nem olyan gyorsan reagálnak mint odahaza, ha az állomásra hívtam volna a taxit, később értem volna vele a kórházhoz, mint futva. Egy másik telefon Attilának, hogy engedjen be az osztályra és nyissa ki a szobámat. Felmarkoltam a kártyát, beugrotta a taxiba és végig abban reménykedtem, hogy a hóhelyzetre való tekintettel úgyis késni fog pár percet a vonat, s azzal pont minden rendben lesz nekem. Hát nem. 3 perccel érkeztem a kiírt indulási idő után, de már elment a vonatom. Szerencsére a váróteremben senki sem értett magyarul, mikor ezt a tényt konstatáltam. Megnéztem a következőt, ami egy gyorsvonat volt, 13 órára ért Uppsalába, csak egy órával később, mint amit lekéstem. Ez még belefér, az autókereskedő 15 óráig van nyitva. Vettem egy másik jegyet és kifújtam magam egy kávézóban, megreggeliztem, és felhívtam Ferkót, hogy egy órával később jöjjön ki elém az állomásra a tervezettnél.  A gyorsvonat bezzeg késve érkezett 8 perccel, na mindegy. Alig utaztunk 1 órányit (az út felét), mikor az egyik állomásnál feltűnően sokat álltunk s vártunk. Végül bemondták, hogy elromlott az expressz egyik ajtaja, azt meg kell javítani, de már dolgoznak rajta a szerelők. Végül 40 perc késés után mentünk tovább, de nem sokáig: újra bemondta a vonatvezető, hogy megint jelez neki az ajtóhiba, a szabályzat szerint meg kell állnunk. A nyílt pályán álltunk még vagy 15 percet, majd folytattuk az utat szép lassan a következő állomásig. Ott aztán bemondták, hogy ezzel az ajtóval bizony gond van, és nem tudják meddig állunk itt... Ekkor már "csak" 60 km-re voltunk Uppsalától. Addigra már 1.5 óra késében voltunk. Közben felhívtam az autókereskedést, akik megnyugtattak, nem fognak bezárni akkor 3-kor, nem megy haza az eladó, ha kell, estig is vár rám. Na ez az ügyfélközpontú gondolkodás... Közben jött egy helyi kisvonat, amire át tudtam szállni, az vitt el végül, így 15:20-ra értünk oda. Ferkó elröpített a kereskedésbe, ahol azt láttam, amit vártam: egy mosolygó eladót, egy kifogástalan állapotú autót, rajta téli szöges gumikkal, a csomagtartóban felnikre rakott 4 nyári gumival és előkészített papírokkal. Körbevizsgáltam a Fordot, amennyire ilyenkor lehet, kérdeztem mindenféle okosságokat az eladótól, aki végül megnyugtatott, hogy ők most vizsgálták át az autót a Ford szakszervízben, minden kifogástalanul működik, és erre vállalnak 3 hónap vagy 5000 km garanciát is. Bementünk az irodába a papírokat és az anyagiakat elintézni, s 15 perc és egy kávé után már rakhattam is egyesbe a finom váltót, hogy kigördüljek a havas szombat délutánba.
Mi fért bele a 126.000 koronás árba? Összefoglalva: Ford C-max 1.8 FFI Style, 2006.nov.30-án üzembe helyezett, 18.000km-t futott, 125LE, bioetanollal és benzinnel üzemeltethető FlexiFuel motor, 5 fokozatú kéziváltó, motormelegítő, szervókormány, blokkolásgátló, kipörgésgátló, elektronikus menetstabilizátor, függönylégzsákok, elektromosan fűthető első és hátsó szélvédők és oldaltükrök, elektromos ablakemelők elöl, elektromosan mozgatható tükrök, sebességtartó automatika (tempomat), fedélzeti számítógép, kormányoszlopról is irányítható Ford CD-s rádió, klíma, fűthető első ülések, elektronikus lopásgátló, távirányítású központi zár, ködfényszóró, 4 irányban állítható kormányoszlop bőrborítású kormánnyal, 12V-os csatlakozó az utastérben és a csomagtartóban, sötétített hátsó oldalablakok (B-oszloptól), variálható hátsó ülések, téli szöges (Dayton) és nyári (Michelin) gumik acélfelniken (205/55 R16), 3 hónap vagy 5000km garancia. Ja és a gyerekek kedvence: lehajtható asztalkák az első ülések háttámláján!
PePE a Ford jól vizsgázott a hazavezető 260km-es úton, pedig a GPS közlekedési helyzet jelentője (TMC) 20 percenként  mondta be a jeges-csúszós havas út miatti figyelmeztetéseket, az autópálya szinte végig csak egy sávban volt letakarítva, az út szinte teljes egésze alatt havazás és hóátfúvás nehezítette a kilátást, és az út mellett a hókotrók által oldalra nyomott hófal vastagsága a tető vonala felett volt. Este 19:30-ra értem haza, a gyerekek a feleségemmel az ablakban vártak, és lelkesen integettek az új családtagnak.
Az autó átírása rendkívül rugalmas módon zajlott: a márkakereskedő bejelentette a Közlekedési hatóságnál (Transportstyrelsen) a tényt, hogy eladta nekem a gépjárművet.  Szombaton történt a vásárlás, hétfőn délután mikor kíváncsiságból elküldtem az autó rendszámát a nyilvántartó telefonszámára (72503, a fentebb részletezett internetes adatbázis emelt díjas sms változata, 100Ft/sms), azonnal jött is a válasz sms, hogy már én vagyok a tulajdonos. Szerdán megjöttek a papírok is a hatóságtól, többek között egy olyan szép formátumú EU-szimbólumos, többnyelvű igazolás, amit külföldre utazáskor forgalmi engedélyként kell használni. Nagyon örültem, hogy sehová sem kellett bemenni, telefonálni, levelezni, sorbanállni, minden gyorsan és rendben lezajlott. És nem utolsósorban: ennek semmilyen külön fizetendő díja sem volt! A gépjárműadót is a központi nyilvántartó adatai alapján vetették ki, ez nekem 1050 korona lesz egy évre. Megküldték az első féléves csekket is, persze időarányosan csökkentve a díjat, a vásárlás napjától kezdődően.
A biztosítást még a bankomnál megkötöttem amikor a hitelről tárgyaltunk, elvileg ez is érvénybe lépett a vásárlás napján. Biztosítás nélkül 1 métert sem közlekedhet jármű, így a kereskedő saját biztosítása volt érvényben addig, míg az átírással érvénybe nem lépett az enyém. A biztosításban benne van a kötelező és a casco is, havi díja 720 korona lesz (18720 Ft).
Alig várjuk már a tavaszt, hogy indulhassanak az első hétvégi kirándulások, és még egy nagy tervet szövögetünk: nyáron PePÉvel megyünk Magyarországra!

Kiegészítés-1: érkezett egy levél a biztosítótól, hogy rosszul számolták ki a biztosításomat...mert kevesebbet kell fizetnem: 720 helyett 540 koronát havonta (14040 Ft).

Kiegészítés-2: a Svéd Vasúttársaság honlapján van egy kitölthető űrlap, amin a késések miatti kártérítési igényt lehet bejelenteni. Ehhez csak a személyes adatokat kellett megadni, valamint a vonatjegy számát. Minden vonatjegynek egyedi azonosítószáma van, ezt beírva automatikusan megjelent, hogy melyik járatról volt szó. Mivel ők is tudták pontosan, hogy mennyit késett az a vonat, semmilyen indoklást vagy egyéb sirámot nem kellett hosszan ecsetelni. Három hét múlva megjelent az e-mail postafiókomban az üzenet, hogy az üzletszabályzatukban foglaltak szerint jogos a panaszom, és visszatérítik a jegy árának 50%-át. Másnap megjelent a számlámon az összeg.
Így is lehet szolgáltatni.